A legújabb kisnyilvánosságnak szánt, de kiszivárogtatott beszéd a változatosság kedvéért most Orbán Viktorból jött. Kéri László, a “politológia nagyágyúja”, a Színművészeti tanáraként időről-időre leszervez diákjainak egy közelről bevizsgálható politikust. A jövő fontos emberei smúzolhatnak a ma fontos embereivel. A rendezvénysorozatot vélhetően nehezebb lesz folytatni, és/vagy kevésbé lesz kötetlen, mert Orbán szövege kihallatszott egészen az indexig.
A balos politikai kommunikátorok Orbán két kijelentésén rugózva próbálnak “tematizálni”: (1) Viktorviktor szerint a tutibiztos győzelmüket követő két évben “nem hagyományos kormányzás” lesz és „sokaknak sok minden fog fájni”. (Csak zárójelben: ez nem jelentene változást a második Gyurcsány-kormány tevékenységéhez képest.)
(2) Leállítja az állami nagyberuházásokat, konkrétan is említve a 4-es metró és az autópálya-építések kifizetéseinek befagyasztását.
Önmagában gyönyörű, ahogy politikai közösségünk a politikai elit kiszivárogtatott szövegeiből és folyosói pletykákból próbál tájékozódni, mint Kádár alatt, de ami miatt ez a téma felkerül a JP-re, az Orbán egy harmadik kijelentése:
(3) “Orbán kitért a Magyar Gárdára is. Azt mondta, ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.”
Hmm.

Két pofon

A hét receptje!
Mint az a cezaromániás apa, aki azon az alapon, hogy meghatározó szerepe volt fia megszületésében - ezért saját tulajdonaként kezelve
- a maga érdekében képes mindenkor és mindenre gátlástalanul fel is használni őt.
p.s. lemaradt: ::))
a megjegyzésem Orbán 3. sz. kijelentésére vonatkozik.
OVI nem olvas történelemkönyvet, mi tudjuk, mi lett a vége. Másfelöl együtt eszik a bográcsból a MH firkászával, akit a nemzet gyáriparosa támogat. Nem tudom eldönteni, hogy a kettő közül melyik kártékonyabb,de valószínűleg a Gárdisták mögött nincsen annyi pénz. A fenti urak most éppen a Hitler felemelkedése retrót játsszák, de ez inkább paródia, nekünk csak ilyen pótFührer jutott…
a sokaknak sokminden fog fájni és a harmadik pont szorosan összefügg és nem gondolom, hogy nem nekünk fog fájni. baj van, baj.
szerintem viktornak ezután a kép után szóltak, hogy többet ne nevessen, ha lehet
Lehet, hogy Vikinek apakomplexusa van és a Bethlen miniszterelnök helyett már a Lovastengerész a példaképe…
én ov-t (ejtsd ezen a szájton: oj-vé) csak orbánzó urunknak szoktam nevezni magamban. de azért nem hiszem, hogy valóban annyira kellene a zúgásától tartaqni. hatalomra kerülve “nekimegy a falnak, nagyot koppan - azután elhallgat.”
Hát a két (tényleg megtörtént?) pofon után azért még volt egy s más. :(
“hát ez hülye” h ön magamat idézzem, 6.os koromban ezt a magyartanáromnak is megmondtam, ojvének se félek beszólni, tekintettel régi jó kapcsolatunkra :) hahh, azok a régi szép idök, amikor én még kislány voltam :D
hát igen, sok minden fog fájni. sokminden már most is fáj.
majd jönnek az ilyen nóták:
http://www.kiwiblog.co.nz/2008/05/happy_birthday_mr_prime_minister.html
pofonok ügyében meg nem hiszek annak akinek az egyik kezében pofon van a másikban a gázsi
Magam is úgy vélem, hogy két elvesztett választás után, a fiúk nem fogják megkoronázni, ha odáig eljutnak. Akkor valszeg csak egy gumiszobában pofozkodhat, két nyugtató injekció között. Egyébként meg populista demagógia puffogtatásban mindig is jó volt.
Natasha
Nincs két elvesztett választás. Meg fogják koronázni. A múlt folyton változik és egyre szebb lesz. Olyan messiásvárás van jobbéknál, hogy azsidók a kanyarba sincsenek a sajátjukkal. Amit te esetleg populista puffogtatásnak látsz az bezony maga a szó amire vártak.
Ki mer arrafelé elvesztett választásokról beszélni? Így csaltak, úgy ügyeskedtek, “szemfüles harmadik”, stb. Naponta kétszer jön a médiában az “éllovasok voltunk-sereghajtók lettünk.” addig volt jó amíg mihály volt…
Vagyunk páran akinek nem propagandaorientált a memóriája. (színfüggetlenül)
No, hát majd meglátjuk, idomárként mennyire válik be, ha már hergelésből jelesre teljesített. Legfeljebb két ujjal kevesebb lesz a pofon után, amikor a hiéna enni kér…
Nono, Viki nem bolond, csak bolondokkal veszi körbe magát, azért, hogy leuralhassák a neurotikusokat. Normális emberekkel szemben semmi esélye sincsen. Nagy érdeme, hogy a “történelmi egyházakat” sikerült szövetségeseinek megnyerni és ezáltal a vallást ideológiává zülleszteni, ugyanakkor a politikát hit kérdésévé tenni. Remélem, hogy a zsidónak nem lesz kötelező a VIKI vallás felvétele..
pappito:
én meg úgy látom (szeretném úgy látni) hogy a jobbéknál is vannak - egyre hangadóbb és határozottabban fellépő - használható arcok, akik nem feltétlenül úgy képzelik el a jobbos jövőt mint a királyuk. Populizmusból - igaz kiválóan alkalmas a tömegek megbabonázására - nem lehet europer politikát csinálni.
azért közelharcban nem sok esélyt adnék ovi-nak. tudja, kik voltak szolnokon? el tudja képzelni, hogy milyen volt ott egy századparancsnok?
hozzánk csak kieg. kiképzésre jöttek át szolnokról srácok, mind kőkemény szuperkatona volt.
egy pofont el tudok képzelni, a másodikat már nem ovi adná:
http://kuruc.info/r/6/22249/
a cikken már régóta agyalok, arról, hogy a dolgok egyáltalán nem úgy vannak, mint ahogy mi látjuk. nem tudom, akarok-e a színfalak mögé nézni.
Natasha:
Én is szívesen veled tartok abban a hitedben, hogy joboldalon is lesz valami nem csak ez a populista lózungtömeg és ABAB rímképlet. Csak - nézd el nekem kérlek földhözragadtságom - egész egyszerűen nem látom azt a progressziót amit te hinni vélsz. Arról nem is beszélve, hogy nem teljesen világos, hogy miért is lesz européer a politikájuk, amikor ez nem céljuk? (sőt ugye az únión kivül is van élet, mint megtudtuk)
Szóval hol vannak a használható arcok (igény volna rá!) és utoljára mikor nyilatkoztak saját gondlatot vagy pláne ellenvéleményt?
elég szar párhuzam, ráadásul még hatalomban sincs, már pofozkodni akar. :D
egyébként abban sem bízom, hogy ez a szivárogtatás megegyezik azzal, amit mint regnáló miniszterelnök bevállalna. legalábbis kellemetlen lesz, mikor hatalmas nagy segget kell csinálnia immár sokadszorra a szájából.
Elég meglepő a véleményeitek árnyalatlansága
Elég meglepő, hogy ezt a “kiszivárgott” cuccot mindenki elhiszi. De legalább ebéd után lehet csámcsogni, nyammnyamm. Kéri már mondta vhol, hogy a 4-es metró leállításáról pl szó se volt.
A párhuzam tényleg szar, Orbán és Horthy közt is, de a nyilasok és a Magyar Gárda közt is. Hát még vitéz nagybányai Horthy Miklós zászlóaljuk is van, azt hiszem a somogyi. Egyértelmű, h tisztelik a szellemiségét. Orbán meg mindig is egy áljobboldali volt.
Igazán nem tudom, miért kritizálgatjátok a demokrácia erős emberét. (Jeder heischt nach der starken Hand. [Parlamentarischer] Sieg, hej! — ide most szörényis akkordokat gondoltam, az „Árpád vére, hej” zenei analógiájára.)
Nézzétek meg inkább a képeket! Mennyivel bölcsebb Orbán a jobboldali képen, nyilván néhány évtizeddel a jobboldali fordulatát követően készült, szemben, a baloldali liberális képpel, mely még jóval az előtt.
Én amúgy Orbán helyében beperelném az Indexet. Nyilvánvaló ugyanis, hogy akkor és ott nem is volt taggyűlés. Fizessenek kártérítést, mint a vöcsök! Orbán pl. nem leállítani akarja a nagyberuházásokat, hanem a finanszírozásukat újragondolni. Pl. be akarja vonni ebbe a kivitelezőket. Ha ők bizonyítják, hogy nem meggazdagodni akarnak a magyar nép infrastruktúra-fejlesztési szükséghelyzetéből, tehát ha megépítik a metrót ellentételezés nélkül, Orbán nem gördít akadályt az útjukba, sőt a „polgári kereszt a paszománnyal” tiszti fokozatát adományozza a vállalkozások vezetőinek. Nyugodtan továbbépíthetik, tehát. Hasonló módon cáfolhatók a többi pontok is. Kósa pl. nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy Orbánnak nincsen jobboldali, esélyes kihívója. Az egész egy nagy kacsa. Mint 1998 őszén.
Különben nem is értem, hogy Orbán Viktornak mi baja van a Magyar Gárdával, mikor az keresztény és magyar, és vért ad és parlagfűvet irt. Különben is itt van már a pollen riadó, Magyar Gárda sorakozó! 1, 2, 1, igazodás jobbról, tisztelegj!
A Magyar Gárda soha nem gyűjtött parlagfüvet, ezt Vona Gábor is megcáfolta. Viszont árvizeknél segítettek, meg beteg gyerekeknek is gyűjtést szerveztek karácsonyra.
Hát pont ez a baja vele, h keresztény és magyar. Orbán Viktor viszont nem az. Lehet, h annak vallja magát, de nem viselkedik aszerint.
kommentvadász posztok szevasztok :)
de érzem, így péntek délután nem fogja mégsem megkapni a kellő figyelmet a téma.
lehet, utálni fogtok érte, de engem már nem hoz tűzbe a jobb és a bal dumája. meghallgatom, mérlegre teszem, kisakkozom, mire gondolhatott, amit nem mert elmondani, aztán aszerint döntök.
és most inkább azzal foglalkozom, hogy szép az idő, és itt a hétvége.
egyébként meg nem kell csodálkozni a demagóg dumákon. a jelenlegi szavazók és a játékszabályok szerint, hülye az a politikus, aki a konkrét munka mindenhonnan támadható ingoványára téved, mikor az emberi hülyeség gránitalapjára is felállhat szövegelni.
Ennél már csak az lenne “viccesebb”, ha a Gárda osztana ki két pofont Viktornak, és elzavarná a fenébe… 200 dolláros olajárnál és mégegykis élelmiszer-áremelkedésnél, esetleg egy erősebb hitelválságnál könnyen előfordulhat.
Petya:
nem csak Orbán áljobboldali, de a Gárda is.
Rainmaker akkor szerinted a Jobbik is az? A két szervezet áljobboldalisága miben nyilvánul meg? És ha azok, akkor ezekszerint egy jobboldali szavazó nem tudja hova húzni az ixet?
Gildorral értek egyet! Ez most ennyire kellett péntek délutánra?
Sabat salom mindenkinek!
Érdekes, nekem ebből a legjobban a 4. metró leállítása ütötte meg a fülemet. Ezt ugyanis már egyszer eljátszotta, de akkor még nem volt feltúrva a fél város! Jaj, mi lesz ezzel a szegény Budapesttel!:(:(
Amúgy én felkészültem arra, hogy ők lesznek újra. 1998-2002 között nagyon utáltam őket, de most már az mszp-t is utálom, úgyhogy talán Oviék elviselhetőbbek lesznek. Persze túl sok bizalmat egyenlőre nem szavazok nekik, de majd meglátjuk. Az mszp-nek olyannyira lent van a népszerűsége, hogy kizárt, hogy nyerjenek megint. És talán nem is baj. Az oktatás miatt pl. nagyon haragszom rájuk!:(
Mellesleg igaz lehet az is, hogy ezt most az Index így rakta össze. Valóban nem hivatalos állásfoglalásokról van szó.
És ne gondolja már senki azt, hogy a harmincas évek árnyéka vetül ránk!! Teljesen más a világpolitikai helyzet!
De az tetszik, hogy lenyilasozta a Magyar Gárdát, a kurucra holnap felteszik a telefonszámát is!:):)
:(
ezer bocs, de azt nem mondta senki OVinak, hogy a dolog már Horthynál se a két egyformával ért véget?!
a történelmi párhuzam egyébként brilliáns, ha valóban ő mondta és úgy mondta, akkor azt kell mondjam, hogy bizonyos szempontból jól értékeli a szerepét. :D
TMA: ez péntek délelőtti poszt! :)
Gut sábesz!
A jobbik nem áljobboldali, hanem álpolitikai szervezet. A magyar karvalytőke (az ún. kerecsentőke) hozta létre. Így könnyebben tudnak pénzügyi tranzakciókat bonyolítani. A gárdát meg azért hozták létre, mert Vona egyik rokona szabó, s nála rendelik az uniformist. De ez hagyján, mert az egyik rokona meg génsebész, nála rendelték az unikornist. Ha elkészül az Első Nemzeti és Magyar Ős Sejtgyárban (ENÉMŐS), akkor Vonát ráültetik és úgy vonul be Kassára. Ekkor már lesz párhuzam a harmincas évekkel. Föltéve, de nem megengedve, hogy az egyszarvú fehér. Ha foltos, akkor már tényleg lőttek a történelmi párhuzamnak. Ebben az esetben kénytelen leszek beismerni, hogy a Jobbik eredeti (original) vállalkozás.
:D :D :D hatalmas Charlie! Namostmár tényleg péntek délutánt!!
Amugy fehér ló nincsen csak szürke.
Jah, de, h fehér unikornis?? Nakérem az lehet, h van!
Nem tudom, másnak is feltűnt-e, de Viktor az utóbbi években elkezdte felvenni a Bayer beszéd stílusát. Bayer beszél folyton ilyen kocsmapolitizálós hangnemben, hogy majd kapnak két nagy pofont, meg hazazavarni, stb. Már az “oszt jónapot”-nál is lehetett ezt látni. Hát hiába Viki, addig hempergett a disznóval, amig maga is szaros nem lett.
tájékozatlan társaság. unikornist nem génsebész febrikál, hanem egy szép szűznek ki kell ülni az erdőbe, gondolom, fehérnemű nélkül, hogy az unikornis inkább érezze az őt vonzó illatot, és akkor a derék állat előjön, és a szűz ölébe hajtja a fejét. a szűz ugyan szerintem ma legalább olyan ritka, mint az unikornis, de lukács györgy egyik 47-es kritrikájában azt olvastam, minden kurva szűz volt valaha (egy levágott író korai, tehetséges munkáira utalt ezzel).
úgy túnik, ojvé azt is mondta nemrég, hogy az előre hozott választás kb. 09. áprilisáig várható. ha jól olvastam, akkor a következő szolgen az lesz, egy évet még kibírunk.
szlogen persze a szolgen. de komolyan is szólva: érdemes tanulmányozgatni nemeskürty istván és koltay filmrendező horthy-nosztalgiázó munkásságát.
Nem tom mért nem azt nézitek inkáb, hogy viktor most határolodott el elöszőr igazán a Gárdától, mellesleg Horthy ugyanugy utálta a nyilasokat mint a komcsikat. A budapesti zsidóságot probálta is védeni csak nem tul erélyesen és ügyetlenül, a csávó még kiugrani se tudott, mellesleg szerintem ez tényleg öszinte volt mert Horn Gyulát nagy magyar politikusnak nevezte, az érdekes erre nem ugrott senki.
http://www.hirszerzo.hu/cikkr.sokaknak_fog_fajni_orban_viktor_2_ev_kokemeny_megszoritasra_keszul.67072.html
Charlie,
“A jobbik nem áljobboldali, hanem…..”
köszönöm, én most itt ülök péntek ablakában , és veszettül rühügük csütörtökül. ::::::::::::::::::))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Dömdödöm
Kedves Weisz Manfréd Huba!
Viktor szava semmit nem jelent sohasem, minden csak a szavazat maximálás érdekében történik, ő egy média marketing személyiség, ebben a palesztinokhoz hasonlítható, akiknek kiváló a médiában való megjelenése. Horthy tényleg utálta a nyilasokat és a 20-as években lovasrendőrökkel verette szét a tüntetéseiket. Sajnos a budapesti zsidóságot csak azután próbálta megvédeni, miután akasztófával fenyegették és minekutána a visszacsatolt részek és a vidék zsidóságát teljes sikerrel kiirtotta. Horthy még kiugrani sem tudott, de hogy miért imponált Sztálinnak és miért kerülte el a felelősségre vonást azt nem egészen értem ma sem.
Igen csak ez magánbeszélgetésben hangzott el, nem hiszem, hogy othon is szavazatot maximálna. “Drágám ne boncsuk ki ezt a bort mert francia, nekünk itthon is csak magyar bort szabad innunk”
Hát a magánbeszélgetés bekerült a médiába és rögtön beindult a válaszreakciók értékelése…
De már itt a sabbat és magyar bort iszunk!
Sabbat Shalom mindenkinek!
Még nincs itt teljesen a sabbat ugyhogy gyorsan, magánbeszélgetésekben nem maximalizálunk szavazatot, ne ugy értékeljük ezt mintha nyilatkozott volna.
A Színműn tartott előadás, beszélgetés, mióta magánbeszélgetés? Ha Viktor tényleg azt hitte, hogy onnan semmi nem fog kikerülni, akkor vagy nagyon hülye (erre szívem szerint hajlanék, de ez esetben szerintem nem erről van szó), vagy totál amatőr (ezt meg ugyebár cáfolhatjuk).
Ugy ültek le oda, hogy semmi nem megy ki a sajtónak, volt elötte pár ilyen és onnan se ment ki. Most volt a népszabadságnál is egy ugyanilyen, arról se jött ki info, a népszabiban volt egy kép, hogy orbán nálunk járt és ennyi.
Kedves weisz, ok, tőlem legyen, de akkor visszamenőleg is egy ország kövesse meg Gyurcsányt, mivel az őszödi beszéd is zárt ülésen hangzott el, úgy, hogy GYF nem tudta, hogy másnap ezzel lesz tele a sajtó. Akkor mérjünk egyenlő mércével.
El kell döntenünk, hogy csak azt tartjuk mérvadónak, amit egy-egy politikus a nyilvánosságnak szán, vagy mindazt, ami hozzánk eljut. Az biztosan nem megy, hogy az egyiknél ezt, a másiknál azt.
igen teljes mértékig egyetértek és igy is gondolkodom, sőt még horn gábort is idevenném, undorítónak tartom magánbeszélgetések megírását, mellesleg ennyit a magyar médiaetikáról is.
ha hozzá kéne tennem a témához valamit akkor csak ennyi:
‘actions speak louder than words’
Egyébként az egészről furcsa mód nekem pozitívabb véleményem van, mint ami az itteni közhangulat. Én nem vagyok Orbán szerető ember (és akkor nagyon finoman fogalmaztam), de speciel ez nálam majdnem felért egy orbáni őszödi beszéddel. Nekem biztató jel 2010 utánra nézve, hogy Orbán kezd visszatáncolni a politikai realitás talajára, és nem ígérget ingyen marhapörköltet. Az állami beruházások leállításáról szóló mondatokat szerintem ez esetben eléggé méltatlan módon használják fel ellene. Hiszen azt is annak értelmében mondta, hogy szigorú költségvetési egyensúlyt akar. (Ráadásul azt mindenki egybehangzóan cáfolja, hogy a 4-es metró leállításáról beszélt volna!)
Hát még nyilván nehezen talál bele ebbe az új szerepbe, amikor konkrétumokról, meg makrogazdaságról, meg ilyenekről kell beszélni, gondolkodni, de végülis van két éve, hogy belerázódjon. Hátha sikerül neki. Mondjuk akkor sem fogok rá szavazni, de legalább nem azon kell filóznom, hogy “should I stay or should I go?”.
Soha nem hittem volna, hogy egyszer még ojvét fogom védeni.
szerintem tök mindegy ki mit mond csak csiholjanak egy kis gazdaságot, mert abban nagyon szarul állunk.. a többi meg csak eszme, ami addig nem
érdekes amíg az közvetlen törvényekben nem manifesztálódik.
azért a 4-es metrót sajnálnám, mivel elég groteszk lenne egy bp-i félkész féregjárat
ááá, nem kéne a négyesmetrót leállítani. de én lezavarnám oda az igazi boros-bochkort, hogy kézzel ássanak tovább, addig sem beszélnek a rádióban hülyeséget.
viszont az orbán-dósa pofonofon az baromi jól esne… küldeném szeretettel mindenkinek, aki szereti a politikai elitet :)
winkelman: Félek, hogy ő nagyon is ezt a hatást akarta elérni, és azon sem csodálkoznék, ha nem lenne véletlen a kiszivárogtatás. Én is gondolkoztam azon, amit írsz, és arra jutottam, hogy sokkal nehezebb idők várnak ránk, mint amit olyan könnyen el lehetne intézni, mint a múltkor. Már akik végig józanok akarunk maradni a “tizenkét év” során. A beetetés - a rendszerváltás óta eddig nem látott mértékben - megkezdődött. Nem lesz elég az egyszerű kritikai hozzáállás, mert a demokratikus kereteket ezentúl magunknak kell kiépítenünk, és nem kizárt, hogy jó ideig egyúttal _csak magunkban_. Ugyanakkor kiváló terep egy új ellenzéki értelmiség kialakulásához.
marci: egyszer már volt ilyen, a Rákosi csinált egy 2-es metró féregjáratot.
Winkelman ott a pont
Afehaddal értek egyet, szerintem is erre a hatásra számított, a célközönség pedig a nem elkötelezett értelmiség, hadd nyugodjanak meg, ne féljenek, ne üljenek fel az OV-fóbiásnak tűnő, és kiszámíthatóan máris beindult baloldali “rinyakórusnak”. A hívők számára meg az egész letagadható, ők amúgy sem hisznek el semmit, ami nem a saját médiában jelenik meg. Ki van ez találva. Mihálynak kell a gazdasági elit támogatása, ez a “kikacsintok hozzátok, mert ezt nyilvánosan nem tehetem meg”, nekik is szól.
Első elhatárolódás a gárdától? Ugyan már. A szokásos “ha akarom vemhes, ….” Ehhez ért a legjobban.
A hírszerző féle verzióban részletesen ott van, mit tart az őszödi beszédről: hülye a Feri, hogy megbízott a sajátjaiban, hülye, hogy nem tudta, nem szabad elragadtatnia magát az érzelmeitől. Ergo: hülye, mert emberi. Egyesek már meg is húzták a párhuzamot, ez lenne OV őszödije. Ugyan. Kis túlzással ő már otthon sem engedi meg magának a spontaneitás luxusát, szerintem.
(Bocsánat, kikívánkozott belőlem, pedig ez (majdnem) az egyetlen hely, ahova nem politizálni járok.)
De ha a szocik meg tudják szerezni a hangfelvételt és kikerül, akkor a fidesz törzsbázisból lehet páran hirtelen eldobják a zászlórudat.
Jó lehet, hogy picit idealista vagyok, de kéri lászló és baráti köre nem szokott orbán viktor kampányában segédkezni
Más: mit kell viktornak mondani, hogy mindenki elhiggye elutasitja a gárdát
A fenti bejegyzésben nem akartam előjönni a farbával, de alapvetően másképp látom a dolgot, mint a hozzászólók többsége.
Magyarország sanszosan következő miniszterelnöke - sok kettősbeszéd és kitérés után - végre odamondott a szélsőjobb szimbolikus központi szervezetének, a Gárdának.
Nem tudom, hogy a kijelentését egy szűk körnek szánta, vagy megtervezett kiszivárogtatás révén a nagy nyilvánosságnak, de ez teljesen mindegy. Ha a zárt közeg előtt a saját véleményét mondta, az is jó, ha eleve kifelé szánta, az meg még jobb.
A szélsőjobb radikális, antidemokratikus csoportjai egyre határozottabb üzeneteket kapnak a Fidesztől, ami szembeötlő változás a párt politikájában. Nagy hajó lassan fordul, de az első Hollán Ernő utcai tüntetés egyik fő szervezője helyi Fideszes volt, aki nyilván zöld lámpát kapott erre a pártvezetéstől, DF(?)T a párt szócsővének tekinthető HetiVálasz országszerte kiplakátolt címlapján határolódott el Gárdafőnök apósától, most meg egyenesen a Nagymanitu mondott oda a Gárdának.
Kössük össze a pontokat!
tet, akartam is kérdezni, hogy a címet te pozítivnak szántad, mert alapjelentése mindenképp az, mostmár akkor tudom, köszi.
Igen, kössük össze a pontokat! Miért várt az ügyes sanszos idáig? Mert nem hülye, tudja, hogy enélkül esélye sincs elfogadtatnia magát se bent se kint. Na meg aztán, én valahogy nem nagyon hatódom meg attól, ha valaki bedob egy csecsemőt a cápáktól hemzsegő tengerbe, aztán nagy hősként utánaugrik, és kimenti a már félkarú és féllábú gyereket, aztán még az életmentő jelvényért is sorbaáll.
Orbánért és a Fideszért nem vagyok oda: nekem nem elég jobboldali társaság, és az a bizonyos 3. pont semmi más, mint szavazatszerzés középről/balról, ha lehetséges, méghozzá a polkorrektség felmutatásával, amit utálok - nem is beszélve OV paternalizmusáról és a megjegyzés nem éppen mai demokratikus jogállami minőségéről. A “szélső”jobb úgyis rá szavaz, hiszen jelenleg nincs alternatíva, így fogat csikorgatva beikszelik kisebbik rossz alapon (ugyanis a “szélső”jobb néhány tényleg idióta vadmarhától eltekintve általában nem ostoba társaság, így tudatosan szavaznak). Én félúton vagyok a Fidesz és a “szélső”jobb között, így nem sok választásom van…
A Magyar Gárda kérdése - bár sokaknak olyan, mint bikának a vörös posztó - nem ennyire egyszerű. A cigánybűnözés ugyanis akkor is létezik és veszélyes, irritáló-ijesztő, ha ezt sokan tagadják. A Gárda nem okvetlenül jó válasz erre - na de ha az állam szimpla polkorrektségből magát a jelenséget tagadja és semmit se tesz, valahogy mégiscsak meg kéne védeni a potenciális áldozatokat, nem? Jelenleg nincs más szervezet, amely deklarálná, hogy tenni akar a sok faluban (sőt, néhány fővárosi kerületben) ijesztően teret nyerő efféle bűnözés ellen. Az állam dolga-kötelessége lenne, de hogyan lehetne rászorítani az államot, hogy csináljon már valamit?
Hülye helyzet ám ez, mert egyszerre a gárda és a cigánybűnözés ellen tüntetni nem lehet túl meggyőzően. Holott a legelfogadhatóbb az lenne, hogy “igen, védjük meg az embereket a hatos villamos zsebtolvajaitól, a rabszolgatartóktól, az itt a pirososoktól, stb. - de ne egy ellenőrizhetetlen magánszervezettel, melynek politikai céljai is vannak”.
Egy nagyon friss élményem - elég megdöbbentő:
http://molnargoreny.blog.hu/2008/05/24/rabszolga_csicska
Na, erről vajon mit mondana OV? Mit tenne, ha ő lenne a miniszterelnök?
Molnárgörény,
A szegénység és a kriminalitás között szoros korreláció van, s ez — némely esetekben — oksági korreláció. Valóban beszélhetünk ún. “szegénybűnözés”-ről, “megélhetési bűnözés”-ről - amikor a főleg vagyon elleni bűncselekmény hátterében kifejezetten az éhség, a nyomor áll - , de “cigánybűnözésről” nem, mert olyan nincs!
Vajon miért rendszerellenes a szövegem: ::)))
molnárgörény-bűnözés nincs? Csak kérdem.
Volt egy kommentem, de nem találom, de lehet csak szenilis vagyok?
Nem ismétlem el, pedig nagyon helyes kis komment volt.
tet,
nem véletlenül Kérinek és a Színházművészeti csapatának mondta, és nem egy tiszántúli refi imaházban. Gondolom itt sokan tanultak valamennyi retorikát.
Ez a beszéd a jobbközépnek szólt, vagy mondjuk úgy a jobboldali liberálisoknak. Középre. Ha tetszik, részben a JP-nek.
A retorikától függetlenül, ha Fidesz kormány lesz, az MG gyakorlatilag le lesz gyalulva a nyilvánosságban és azon kívül is (formálisan talán fennmarad).
Erre felteszek egy belga keserű csokit!
Tölgy,
én neked drukkolok, és nem csupán a belga keserű miatt, amit imádok!
Malvina,
kösz :)
Ha megnyerem, akkor kaphacc egy harit belőle!
Tölgy,
egyetértünk. Politikai marketing, pozícionálás, célcsoport, üzenet.
Ami szerintem érdekes, hogy a hatalom kézzelfogható közelsége miatt láthatóan újrapozícionálás zajlik a Fidesznél néhány témával kapcsolatban, és ezek közé tartozik a szélsőségesekhez való viszony. (Persze nem csak a belső igény miatt.)
A kérdés az, hogy Vitya mondaná-e ma a pofonosztós szöveg szöges ellentétét a tiszántúli refi imaház zártkörű értelmiségi találkozóján? Érkezik-e hamarosan valami széltutujgatós üzenet a Fideszből, ellensúlyozandó a kiszivárgott szöveg okozta traumát, vagy ez most elmarad? Az ellentétes üzenetek kiolthatják egymást.
Hello Zelig?
tet,
mondhatod, hogy Zelig.
De a retorika ősi tapasztalata, hogy a meggyőző beszédnek mindig a helyhez, időhöz, alkalomhoz és a közönséghez kell alkalmazkodnia. Könnyű innen átsiklani a Zelig-szerű figurába. Az emberi cselekvésben nincsenek éles határok, vagy csak viszonylag ritkán.
De OVi nem teljesen hülye. A refi imaházban a nemzetről, megmaradásról, múltról és jövőről beszélne. A népnyúzókról… Valami kurucosat.
Ha esze van, akkor Esze Tamás, izé…, Kövér száját jó szorosan bekötözi egy időre.
Tölgynek annyira igaza van, hogy mostantól egyáltalán nem fogom sértésnek venni, ha azt mondják rám: fafejű! Csupán kiigazítást kérek, tölgyfafejűre! :)
Tölgy,
eddig az volt, hogy Orbán és pártja időnként olyan kétértelmű üzeneteket küldött a széljobbra, amit mindenki pontosan értett, de mégsem lehetett szívlapáttal a szájára csapni (esetleg két pofonnal hazaküldeni), mert jött a „rossz, aki rosszra gondol” kínos reakciója.
Ehhez képest a mostani szövegben pont azt tette, aminek szerinte az égadta világon semmi értelme: elhatárolódott. Nem kétértelműen, nem félig-meddig, hanem határozottan.
Ez szerintem új elem, és stratégiai megfontolások állnak a hátterében. Nyilván megfelelő közönségnek a megfelelő műsort kell játszani, de ez a dal eddig egyáltalán nem szerepelt a repertoárban.
Szerintem várhatóan hamar meg lesz simogatva a Pőrzse Sándorok lelke, de most a szokásosnál is butábban pisloghatnak, hogy mi is történt.
(Messzire visz, de Kövér Lászlót minden kínos megszólalása ellenére alapvetően rokonszenvesebb figurának tartom, mint OV-t. Persze kontraproduktívabbnak is.)
Malvina,
elpirulok :)
Tölgy,
elpirulás ellen borosta v. szakáll! Ha javasolhatnám, az alatt nem látszik, no meg nagyon imádolom! ::))))
tet,
újabb fordulat, és újabb értelmezési kör indulhat. Kéri szerint levágott baller lófejet talált az ágyában, hogy ne dumáljon tovább.
Kéri is játékos.
Kéri szerint nem volt szó a metróról azon az összejövetelen, amiről ugyancsak szerinte hangfelvétel alapján számolt be az index és a hírszerző. Ugyancsak szerinte nem lófejet talált az ágyában, hanem egy egész kacsát, továbbá nincs is ágya, mert állva alszik és különben sem szokott aludni soha.
Kéri a konspiráció nagyágyúja is.
Szerintem Kéri disznót talált az ágyában, aztán megsütőte és meghivta a Vikit. De rájötek, hogy egyedül vannak ugyhogy áthivták a Vonna Gabit, és miközben együt nézték az MTK bajnoká avatását, Viki adott két pofont a Vona Gabinak Horty modra csinált disznó mellett, és Somloi Juhfarkot ittak a gyermek áldás végett.
Mellesleg Zsidóidentitásnövelő posztott a budapesti kékekről.
Bajnokcsapat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Eltekintve az Örök és Megbonthatlan Vezér, Kossuth Lajos Reinkarnációja Viktor stílusától, valahogy a történelemmel sincs tisztában - sok mással sem - ha szerinte a nyilasokat sikerült anno “hazazavarni”.
Azért kíváncsi lennék, hogy Kéri hogyan fejezte ki magát e “hangfelvétellel” kapcsolatban? Nehezen tudom elképzelni, hogy ezért feltétlenül Titokszolgálat kelljen, hogy valakinek a zsebében bekapcsolva maradjon egy mobil, amivel tökéletes minőségben vígan rögzíthetnek, mindenfajta háttérzaj nélkül. (Nem zizegő diktafon)
Ez már csak Orbán Viktor “digi-analfabéta” felfogásában számít titkosszolgálati eszköznek, az általános iskola alsósainál már bevált eszköz a tanárok lejáratására és kigúnyolására…
Ja, hogy a Kéri-körben csak polgári körösök ülnek? Akkor nem szóltam…
“Úgy tudjuk, már a titkos Orbán-beszéd másnapján elterjedt, hogy a Kéri László vezette összejövetelen hangfelvétel készült. Állítólag a résztvevők egyikének ötmillió forintot ajánlottak balról, hogy kitálaljon, egy hírportál pedig akár tízmilliókat is fizetett volna a kazettáért. A politológus szerint lehallgatták őket…A Zoom úgy tudja, már az április harmincadikai találkozó másnapján elterjedt, hogy a Kéri-féle összejövetelről titokban hangfelvétel készült. A médiapiac izgalomba jött a hírre, tudtunkkal akadt hírportál, amely több tízmillió forintot is kész lett volna fizetni a kazettáért.”
http://zoom.hu/belfold/tizmilliok-titkos-orban-beszedert
Az NBH, mint médiapiaci szereplő…?
Azért a tegnapi parlamenti napon nagyon beszédes volt Vitya hallgatagsága. Aki beszédét egy katartikus realizmus-kinyilvánításnak szánja, az nem omlik ennyire magába saját szavainak disszonanciája miatt. Valszeg´ a belső holdudvar egy időre a jótékony hallgatagság diétáját porciózta ki neki. Persze nem gondolom, hogy maguk nem próbálják meg keserves erőlködéssel átértelmeztetni a Nagy Igazmondó tömény hazugságait.
Egyelőre nem tudni, hogy szivárgott ki Orbán beszéde, mindenesetre a politológusok szerint a Fidesz elnökének jöhetett jobban a dolog: megosztó helyett integratív személyiségként szerepelt, és az üzleti élet képviselőinek azt üzente, hogy a Fidesz eltávolodott korábbi, irreális programjától.
http://www.fn.hu/belfold/20080526/orban_jart_jol_idiotazassal/
Malvina: a tömegkommunikációban elterjesztett tévhit, hogy a cigánybűnözés semmiképpen sem etnikai ügy, hanem a “mélyszegénység” kényszeríti ki.
Csakhogy van néhány probléma. Először is az, hogy a szintén (vagy jobban) mélyszegénységben élő nyugdíjasok még segélyt se kérnek, mert szegénységüket szégyellik, illetve nem akarnak válaszolni arra, hogy a (sokszor szintén nagyon szegény, távol élő) gyerekeik miért nem segítik őket. A lopás eszükbe sem jut.
A másik pedig, hogy a cigánybűnözés számos ága - a lakásmaffia-ügyek, a csicskáztatás, a színesfémmel kapcsolatos cselekmények (ahol az orgazda is rendre cigány) egyáltalán nem szegény, hanem nagyon is gazdag elkövetők dolga! Tudjátok, ők a vastag aranyláncos, BMW-kipufogót bömböltető alakok. Szó nincsen szegénységről: az életforma választása esetükben tudatos.
Több csapda van itt, mint gondolnátok. Először az, hogy a mai zsidóságunk döntően fővárosi, így nem kerül szembe közvetlenül cigányfalu-valósággal, illetve a csicskáztatással. Éppen ezért áldozatként is ritkán kerül szembe ilyesmivel - a cigány lakásmaffia nem az értelmes és (jogi terepen) védekezni tudó, hanem a kiszolgáltatott, csökkent szellemi képességű (öreg, alkoholista vagy mindkettő)réteget veszi célba.
Sokszor látom (itt is), hogy a zsidóság pusztán elméleti jogi okokból szolidáris a cigányokkal - mert van szerencséje a fentebbiek miatt (egyelőre) nem veszélyeztetettnek lenni. A szolidaritás a hajdani valós és a mostani vélt közös üldöztetés, illetve annak lehetősége miatt érthető, de ritka szerencsétlen dolog.
Látom már, hogy nagyon meg kell írnom azt, ami a “rasszizmusok” összevetéséről mocorog bennem. Merthogy a Magyar Gárda biztosan nem a legjobb megoldás, de a probléma tagadása, szőnyeg alá söprése még ennél is sokkal rosszabb. Érdekes, hogy Orbán semmit az égvilágon nem nyilatkozik arról, hogy a közbiztonságot hogyan javítaná - és ez nem véletlen, hiszen el akarja kerülni a tömbben szocialistákra szavazó cigányok vízióját. Többek között ezért ítélem el Orbánt: mert a tényleg felelős politikus fő kötelessége az ártatlanok védelme. A bűnözés már megszenvedett és potenciális áldozatai pedig azok.
A szöveg eltűnt és visszajött, ha duplikátum keletkezne, legyetek szívesek kimetszeni az egyiket!
Tölgy,
újabb meglepő fordulat a Kéri féle kabátlopási ügyben! A nagyágyú azt nyilatkozza, nem nyilatkozik: http://www.hirszerzo.hu/cikk.keri_nem_nyilatkoztam_a_magyar_nemzetnek.67367.html
MR Görény, egy cáfolatprobálkozás a kommemtjének első bekezdésére
http://magyarinfo.blog.hu/2008/05/26/roviden_a_szegenysegbunozesrol
Kedves dr.Görény! ( hogyhogy shadai nem vett be a hülye nevek topicba? )
Sajnos, láttam ( tv-ben is, valóságban is ) olyan szegény nyugdíjast, aki a boltban próbálta magába tömni a kiflit, mert nem tudta volna kifizetni. Az éhség nagy úr. Kényszerűen eszükbe kell, hogy jusson a lopás. ( A szégyen meg azé, aki ezt észrevette, sőt riportert is hívott a “story”-hoz.)
Komolyan gondolod, hogy akik tudatosan választja a bűnöző életmódot, azért teszi, mert cigány? Hamis az érvelésed, a tévhit a tied.