Tom Lantos

2008. január 4.

Tom Lantos amerikai demokrata képviselõ Lantos Tamás Péterként látta meg a napvilágot Budapesten, 1928. február 1-én.
Tegnap járta körbe a világot a hír: a 14-szeres képviselõ nyelõcsõrákban szenved, ezért nem jelöli magát újra. Sokat kellett élete során lenyelnie, többek között a hazai szélsõjobbtól, akik most “csak” a becsületébe gázolnak és halálát kívánják, 16 éves korában viszont munkatáborba vitték és kis híján agyonverték.

Tom Lantos a washingtoni képviselõház egyetlen olyan tagja, aki a Holokauszt túlélõje: kétszer szökött meg munkatáborokból, végül Wallenberg, a svéd diplomata mentette meg, amikor õt is elbújtatta.

16 éves volt, amikor 1944-ben a német csapatok megszállták Magyarországot, amely után Lantos a földalatti mozgalomhoz csatlakozott. Egy év múlva az antikommunista ellenállók között szintén szerepet vállalt. Eközben kétszer vitték munkatáborokba, majd az USA-ba 1947-ben emigrált. Elõször 1981-ben került az amerikai törvényhozásba, azóta összesen 14-szer választották meg.

A hazai “szélsõjobb” számára Lantos egy ördögi figura, akinek becsületébe szabadon lehet belegázolni. Betegségének hírére elképesztõen ízléstelen örömújjongásba kezdtek ezek a figurák most is. Pedig szerintem nem is tudják, hogy kicsoda õ. Azért gyûlölik, mert Lantos felemelte szavát a Magyar Gárda ellen, mondván, hogy “egy demokratikus, civilizált országnak hadserege van, nincs szüksége egy félkatonai szélsõjobboldali milíciára”. Így tette és jól tette: egy demokratikus, civilizált országnak hadserege van, nincs szüksége egy félkatonai szélsõjobboldali milíciára. Ilyen szervezetek csak lúzer országokban mûködnek.

Na de milyen más tevékenysége volt Lantosnak Magyarország kapcsán? Néhány adalék:
- Többek közt Lantosnak köszönhetõ, hogy a Szálasi uralom alatt aktív budapesti svéd diplomata, Raoul Wallenberg tiszteletbeli amerikai állampolgárságot kapott.
- Az amerikai képviselõház külügyi bizottságának elnökeként kiállt a kisebbségi magyarok jogaiért és hivatalos levelet küldött a szlovák miniszterelnöknek a szlovákiai magyar kisebbséget érintõ politikai fejlemények ügyében (”A felelõsség teljes egészében Szlovákiát terheli az ott kialakult magyarellenes incidensekért; a XXI. században a demokratikusan megválasztott kormányok felelõssége, hogy ilyen helyzet ne állhasson elõ.”)
- Lantos aktívan részt vett (és vesz) a darfúri népirtás elleni tiltakozó akciókban. Ennek részeként felszólalt Szudán wahsingtoni nagykövetsége elõtt is (ahol õt is õrizetbe vették), de ennek kapcsán került levelezésbe a Magyar Iszlám Közösség elnökével is.

A renoméját itthon szerintem mégis leginkább az a tény javíthatná, hogy szupercuki terrier kiskutyáját Mackónak hívják. Mackó kevés kutyák egyike, amely bejáratos az Amerikai Képviselõházba – a hírek szerint igen népszerû tagja és Lantos mindenkinek büszkén és örömmel magyarázza el Mackó nevét (ejtsd: mɒtsko:).

Tom Lantos: igaz magyar és igaz amerikai patrióta.
Magyar Gárda és szekértolóik: hazaárulók.

0 Bátor to “Tom Lantos”


  • “Tom Lantos: igaz magyar és igaz amerikai patrióta.
    Magyar Gárda és szekértolóik: hazaárulók.”

    Ami szõrnyû, az szörnyû, igazán sajnálom Tom Lantost !

    Ugyanakkor én már nagyon örülnék, ha leglább mi elkezdenénk végre más fogalmak mentén gondolkodni. Számomra nincs olyan, hogy igaz magyar, meg nem igaz magyar, meg igaz amerikai, meg nem igaz és stb. Vannak emberek, akik öntudatos és emberséges , gondolkodó emberek és vannak, akik nem. De attól még õk is magyarok, amerikaiak vagy bármi más. Legfeljebb képtelenek ember módjára létezni a világban: mert feloldódnak a mindenkori jelen dinamikájában , csupán ösztönös és tanult /másoktól kritikátlanul átvett, betanított/ kommunikációra képesek.Így sem önmagukat, sem a világot nem értik, a teljes önreflexió hiányában élik az életüket. Véleményem szerint áruló is csak abból lehet, aki ésszel, szívvel és lélekkel képes valamivel tisztán, õszintén azonosulni. Hiszen ha erre nem képes, miként is válhat árulójává annak, amihez nem így viszonyul/t.

    Tehát Tom Lantos magyar és amerikai patrióta.
    A Magyar Gárdát és szekértolóit pedig én a fentebb leírtak alapján
    hazafiságra és hazaárulásra egyaránt képtelen, önmagukra és környezetükre ártalmas masszának tartom.

  • A hazaáruláshoz lenne egy kérdésem, kezdõ vagyok még ugyanis ezen a téren. Mennyiért lehet árulni a hazát, hol, kinek, és lehet-e adómentesen? (Most kicsit csehül állunk anyagilag, gyerekek, iskola, óvoda, infláció stb., jól jönne egy kis suska. Nem kell valakinek egy kissé lerobbant, de viszonylag szélvédett ország? Nagyon csehül állunk, az ország is igen leamortizálódott, úgy hogy, szerintem hamar meg fogunk tudni egyezni!)

    Ad Tom Lantos. A szél felé nyitott jobboldal az Antall-kormánnyal Csurka kapcsán folytatott vitája óta nem kedveli, a nácik meg egyenesen gyûlölik. Olvastam tegnap este a kurucokat is, meg a bûzbombagyártókat. Nos, a káröröm meglehetõsen egyszerû nyelvi formáit kedvelik. Tobzódnak benne. A véleményformálás legkomplexebb figuráját talán az a fiatal hozzászóló nyújtotta, aki azon volt fölháborodva, hogy miként mer Tom lantos ugyanabban a betegségben megbetegedni, melyben az õ szeretett nagybátyja meghalt. Bevallom, ezt a fordulatot a morbiditása dacára sem tudtam mosoly nélkül hagyni. Van benne valami mély szeretetre méltóság: Hogy lehet valaki világképe ennyire antropo- és egocentrikus?

  • A Büntetõ törvénykönyv 144. § szerint:

    (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bûntettet követ el, és öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés tíz évtõl tizenöt évig terjedõ vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
    a) súlyos hátrányt okozva,
    b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
    c) háború idején,
    d) külföldi fegyveres erõnek behívásával vagy igénybevételével

    követik el.

    (3) Aki hazaárulásra irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt egy évtõl öt évig, háború idején két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

  • Kedves Saddai,

    ez mind szép és jó, de engem ez adójogilag érdekel. A hazaárulás utáni bevételbõl milyen kulccsal kell adózni? Az a Kft vagy Bt, amelyik üzletszerûen kíván hazaárulással foglalkozni, milyen TREAOR tevékenységnek tüntetheti ezt föl, piacozás?

  • Számomra a Büntetõ törvénykönyv egy cseppet sem cáfolja azt, amirõl az elõzõekben írtam. Már csak azért sem, mert e törvény létezésének tudatában írtam, amit írtam. Charlie iróniáját viszont kiváltképp kedvelem! ::)))))

  • Nem cáfolja, ezek párhuzamos valóságok Malvina, tiszta Mátrix!! :)

  • Charlie,

    “A véleményformálás legkomplexebb figuráját talán az a fiatal hozzászóló nyújtotta, aki azon volt fölháborodva, hogy miként mer Tom lantos ugyanabban a betegségben megbetegedni, melyben az õ szeretett nagybátyja meghalt.”

    ürdekes, én egész másként érzékeltem a ficere megjegyzését. Mintha õt pont a bûzbomberek örömködésével való azonosulásban vetné õt vissza kissé a nagybácsija halálesete.

  • “én sem bírom Lantost,mert egy szemét babó,de azt sem szabad elfelejtenem,hogy tavaly májusban az istenített és általam nagyon-nagyon szeretett nagybátyám is rákban halt meg…”

    Hát kedves Charlie, ez egy zombi, de épp az ellenkezõjét írta annak, mint amit te a szájába adsz. Egyébként a többség még ennél is zombibb ott, szoktam volt õket olvasgatni néhanapján szórakozásból, jót tesz az egómnak ugyanis, hogy tudom, nemsokára világkormányt alakíthatok és megszerezhetem a világhatalmat :)

  • shadai,

    ez így igaz, kösz. :)

  • Mas ember halalos betegsege felett oromtancot jarni, igazi emberi ertek. Erdemes egy egesz weboldalt alapozni erre. Maga a post iroja is megismerszik egyenes emberi vonasairol, szavahihetosegerol es nyilt, oszinte gondolkodasmodjarol. Amde ha az fáj, hogy rossz csaladba szulettel, meg nem feltetlenul kell hibaztatni azt aki ablaka alatt nem csengetett a villamos.
    Jo erzessel tolt el a tudat, hogy ha Lantos ideje eljon, temetesen az ot megilleto tisztelettel fog adozni egy szamtalan tomeg. Mig ha a rajta ercelodok ideje jon el, sirjukat csak az eletukben elkovetett gyulokodes lengi majd korul. Senki mas.

  • A hazaárulózás nekem is egy picit sok volt, mert ahogy a bátyám mondaná: nem menj le az õ szintjükre, mert megvernek a rutinjukkal.

  • hmm-hmm

    kövezzétek meg szegény ehjét, de az én szememben sosem volt egy bizalomgerjesztõ alak Mr. Lantos. a wikipédiában található egy rész, mely egy meglehetõsen necces ügyletét meséli el nagy vonalakban. nem mellesleg, aki egyszer egy ekkora volumenû – khm, h is fogalmazzam meg finoman? – turpisságban (ultra-soft voltam) aktívan részt vesz, nos, az az ember feltehetõleg egyéb turpisságokban is szerepet játszott/játszik.
    félreértés ne essék, nem gyújtottam semmiféle örömtüzeket, mikor értesültem a betegségérõl. h egész õszinte legyek, totálisan hidegen hagyott, lévén nem azért alakult ki nála a nyelõcsõrák, mert zsé. három szóban összefoglalva: csak, mert, azért. a rák ilyen.
    a magyar gárda az én szememben csupán egy pr fogás a (szélsõ)jobb részérõl, melyet mégis a baloldalnak sikerült ügyesen meglovagolnia. a megalakulásuk, tagok avatása, masírozásuk elõtt kellett volna érdemben lépnie bizonyos embereknek, szerveknek, de – natürlich – senki, semmit, helyette ment/megy az óbégatás ezer decibellel, Lantos kiveri a hisztit, ami max. arra (volt) jó, h az ökör amcsik rábólintsanak arra, h minden magyar antiszemita fõgyökér, ergo még ezer évig vízumkötelesek leszünk, attól függetlenül, h az itthoni nagyokosok esküsznek arra, h nincs már messze a Kánaán. (ez volt az euró bevezetésével, no meg a négyes metróval is)
    én leginkább a zoltaihoz (nem elütésbõl írom kicsivel) és bandájához tudom õt hasonlítani, bár meglehet, h Lantos nem okozott annyi kárt a honi zsidóságnak, mint a mazsolahitszövetség, de akkor sem érzem úgy, h szentté kéne avatnunk õt, csupán annak apropóján, mert a hazai kisnyilasok trágár és gyalázatos stílusban firkálnak róla. amúgy meg ki nem szarja le, h a káinfó és a bombagyár mit ír, és milyen stílusban? attól, h nagyobb a látogatottságuk ezeknek az oldalaknak, mint özv. ámberdásziszt teri néni holnap induló, goblen technikákkal foglalkozó blogjának, az még nem jelent semmit. a rendszeresen odatévedõ userek nagy része kíváncsiságból, esetleg munkaköri kötelességbõl szemlézi ominózus szájtokat. a kuruc hívek többsége meg akut diszlexiával, valamint diszgráfiával küzd, ez nem feltételezés, hanem mezei tény.:]
    másrészrõl szólásszabadság van. harmadrészt egy közszereplõnek mindig többet kell elviselnie, mint egy noname senkinek (ld. Forman Larry Flynt moziját). a káinfósok és a szargyárosok ettõl függetlenül agyhalottak, ráadásul unalmasak és sótlanok. ezért is imádtam annak idején a matula magazint, mert ott aztán tényleg volt osztás, mindenfelé: jobbra, balra, középre, ráadásul gyakorta túlzásba vitt nyelvi vulgaritással megspékelve, no, de akinek volt szeme a látásra, az látott, akinek meg nem jutott humorérzék, és az iróniával sem volt soha tisztában, az hõbörgött kuruc mód (avagy buta zsidó mód, mert ezekre is akadt példa).
    ennyit szerettem volna megosztani véletek.

    eae
    (:a szekuláris ortodox paradox(:

    p.s.: shadainak! (liba)zsír lett az új header, a kóser ninja csillagokkal kombó.:]] ha letelt a sabbath majd reagálj!:]]

  • ejje ehje. a fiatalembernek (?) nemcsak a stílusa, hanem a gondolatai is korrektek. a ninja header nekem is a kedvencem :)

  • “A rendszerváltás óta visszatérõ elem volt, hogy a magyarországi antiszemitizmus és neonáci veszély miatt aggodó baloldal Tom Lantosba kapaszkodott. Ugyanakkor a határon túli magyarok ügyében a jobboldal számára volt rendszeresen kedves hivatkozási alap Lantos mûködése.”

    http://index.hu/politika/kulfold/lnts0104/

  • ehje: A személyneveket nagybetûvel írják. Zoltaiét is. Elég infantilis dolog kisbetûs írással ellenszenvet kifejezni. Még a Pál utcai fúknak sem állt jól ;-).

  • eae:
    több dologra szeretnék reagálni
    Fenék Tibi 4 President! :)
    A bombagyár olvasóit agyhalottnak minõsíteni eléggé túlzás. Atomket egy ideje nagyon elszállt, ahova én nem követem, de olvasni én is szoktam :) Agyhalott-e vagyok? :) Nagyjából sejthetõ, hogy a középsuli végén járó ifjoncok kommentelnek aktívan. Nem hülye – csak gyerek. Még keveset tudnak a világról. A baj az, hogy bevonzza õket a Bgyár lázadása.
    A Káinfó már más tészta. Közönséges és alacsony stílusa, idegesítõen gyûlölködõ cikkei már rég leszoktattak arról, hogy akárcsak be is nézzek oda. Rádaásul, az egész nem is hiteles. Szeretem az összeesküvéselméleteket, egyik ezek közül az, hogy a KáInfónak masszív híváslistája van a MEH irányában és viszont.

    Szerintem a MG-t, Káinfót, Bgyárat azok tartják életben, akik foglalkoznak vele.

  • biga: toda raba, und maksziriszpekt oda is.;] hja és jól tippeltél: fiatalember vagyok.

    tet: olvastam a cikket. tipikus esete annak, amikor a tájékozatlan olvasók elõtt, xyz-nek csak az érdemeire térnek ki, miközben… no, de ezt már leírtam egyszer.;]

    Ardarich: infantilis vagyok. ez bizonyára összefüggésben áll a poszttinédzser korszakommal. majd kinövöm. esetleg nem.:]

    Gildor: én is lõnék neki egy szavazatot.;] bepánikoltam kissé, ezért újból elolvastam az õrülményemet. félreértésrõl van szó természetesen. nem az olvasók többségét tituláltam agyhalottaknak, hanem a készítõket, akik megállás nélkül öklendezik ki magukból a demagóg szennyet. és a zsenge kor nem mentség arra, ha vki ostoba, és errõl lépten-nyomon tanúbizonyságot is tesz.;]

    pajtási üdvözlettel,

    eae

  • eae,

    az index cikk TL tevékenységének hazai vonatkozásaival foglalkozik. Mit hagyott ki az index a tájékozatlan olvasók félrevezetésére? Mivel okozott kárt Lantos a honi zsidóságnak?

    Szentté nem akarom avatni, de azért a túl oldalra se essünk át, elvégre politikusról beszélünk, az elvárások tehát nem túl nagyok. Nem ismerem behatóan Lantos tevékenységét, de a wiki alapján az összkép nekem pozitív.

    Az meg, hogy hogyan reagál bármire a bégyé meg a kurucok tényleg teljesen érdektelen. (Miután mindig mindenre kiszámíthatóan és unalmasan pont ugyanúgy.)

  • Szintén ehje asher ehje-nek, de off: hogy én ezt hogy szeretem:)

  • Mea culpa maxima!

    Utánanéztem. Az általam tévesen idézett, bombagyártó hozzászóló valóban gyûlöli Lantost, mert – idézem – „szemét babó”, de azt sem felejti el, hogy szeretett nagybátja rákban halt meg, tehát megenyhül egy kissé Lantos „babóságán”. Ez a viszony a számomra továbbra is éppolyan abszurd, amilyen morbid.

    Viszont tény: kevésbé komplex retorikailag a figura.

  • Charlie,

    bocs,h pont a szakterületeden kontárkodom, de én úgy értelmezem a tisztelt bombagyári kommentelõt, hogy örömét fejezi ki azért, mert a szemét babónak rossz, de ebbe az örömbe egy kis üröm is vegyül, hiszen maga a betegség elõhívta a szeretett rokon elvesztésének fájdalmas emlékét.

    üs ki érthetné meg egy zsidónál jobban, hogy semmilyen öröm nem lehet teljes?!

  • A kommentelõ némi nehézséget támaszt hozzászólása értelmezésekor. A nem igazán lehet tudni, hogy a ne “felejtsük el” kezdetû mondat milyen viszonyt teremt Lantos és a szeretett nagybácsi között. Bizonyos képzelõerõ esetén arra is gondolhatnók, hogy szeretett nagybácsi is azért betegedett meg rákban, mert “babó”, hiszen az unokaöcs nem gondolkodik logikusan, rossz nyelvek szerint egyáltalán, tehát szeretheti a nagybácsit attól még, hogy az esetleg “babó”. De arra is gondolhatunk, hogy a rák valami zsidó találmány. Ez a gondolat legalábbis nem áll távol a bûzbombagyártó honfiaktól és honleányoktól: Egy hölgy kommentelõ ugyanazon az oldalon tudni vélte, hogy a rák ellenszerét már régen fölfedezték, a zsidóknak be is adják, csak a nem zsidók nem kapnak belõle. (Elõre megvallom, lehet, hogy az emlékezetem ismét megcsal, s pontatlanul idézem a gonodlatmenetet, nem vagyok hajlandó ugyanis még egyszer beleolvasni a bûzbombagyár termésébe, nem lévén e szerencsés vagy szerencsétlen órában oly mazochista.) Hogy ez miként aránylik ahhoz a közkedvelt tételhez, hogy az árják felsõbbrendûek, azt nem tudom. Mármint nem tudom, hogy a találmányokat miért tulajdonítják — ezek szerint már a nácik is — egy úgymond alsóbb rendû fajnak. Tehát az az érzésem, az aristotelési értelemben vett logika itt csúfos csõdöt mond. Persze nyilván Aristotelés sem volt árja, legalábbis nem volt hun, ami majdnem olyan nagy folt az ember becsületén. Akarom mondani, az embernek csak látszó lények becsületén. Pl. az enyimén.

  • miért volt szükség erre? megint elõjöttek a kísértetek,akiktõl már többször megszabadultunk.
    felejtsétek már el ezeket a szarszájtokat, és a kommentelõiket.
    a belsõ zsidó kérdések – pl TL zsidó vonatkozású megnyilvánulásai, cselekedetei – sokkal érdekesebbek és relevánsabbak ezen a fórumon. nem érdemes egy mondatot sem arra pazarolni, hogy “õk” mit gondolnak róla.

  • Nem érdemes?

    üsszeesküvéselmélet: Mennyit fizetnek szerinted a kurucok és a bombagyáriak nekünk, hogy kommenteljük õket? Sõt, mennyit fizettünk már eddig nekik, hogy késõbb õk fizessenek nekünk azért, mert kommenteljük õket?

    Micsoda üzletrõl maradtál le! Pedig az összeesküvéselméleteknek van konjunktúrája. ?gy is mondhatnám: Sub rosam!

  • tet:

    bizonyos tények eltúlzásával, felnagyításával szvsz igenis kárt okoz(ott) a honi zsidóságnak. tény és való, h létezik Mo-n antiszemitizmus, és nem valószínû, h ez a több száz éves múlttal rendelkezõ beidegzõdés csak úgy pikkpakk ki fog veszni az emberekbõl. viszont mind a mazsihisz, mind TL folyamatosan ferdíti a tényeket, ha egy-két szarcsimbók (már pardon) kódolva, ill. dekódolva zsidózik, máris marhavagonokat vizionál. jogosan fél az, aki átélte. ahhoz viszont semmi joga nincs, h ad1: átragassza a paranoiáját normális zsidókra, ad2: un bloc megbélyegezzen egy egész nemzetet (még akkor is, ha konkrétan kimondva igyekszik csak egy szekciót nevén nevezni, pl.: szélsõjobb).
    szóval csak arra szeretnék kilyukadni, h könnyû egy am. demokrata képviselõnek kintrõl okosakat mondani, üzengetni, amikor õ maximálisan be van biztosítva, míg azok, akikkel esetlegesen kitol (magyar zsidók), nem feltétlenül lesznek neki hálásak ezért.
    csak még egyet a végére. személyes sztori. sacperkábé két éve hordok Dávid csillagot a nyakamban, nem kicsit, nagyot, ráadásul egy meglehetõsen figyelemfelkeltõ láncon lifeg a mogen (mindkettõ ezüst).
    néhányan megbámulják – tény és való, mivel nem szoktam rejtegetni, ha olyan a klíma akkor az utcán sem -, de két év alatt összesen egy hangos megjegyzést sikerült a medálommal úgymond kiprovokálnom. az is elég lightos volt, és mindennemû fizikai, avagy lelki sérülés nélkül megúsztam a dolgot.
    ettõl még könnyen lehet, h rettentõ mód dúl hazánkban a zsidógyûlölet, de ezzel én és a hozzám hasonló emberkék leginkább csak az internetrõl, és a mazsihisz und külföldi, hivatásos sikoltozók panaszaiból értesülünk.

    mishmesh dorka:

    köszi-köszi. bárcsak érteném. muhá.:]

    eae

  • eae,

    de mik a konkrétumok? Hol vizionált marhavagonokat? Hol paranoid? Hol bélyegez meg egy nemzetet?

    Szerintem a legdurvább, amit a szélen lévõ hazaiak a szemére vethetnek, és amiért ennyire utálják (túl a származásán), az ez: http://index.hu/politika/belfold/tomlant7365/ Lehet vele nem egyetérteni és tiltakozni, de ha elolvasod a szöveget, akkor ez bõven belefér a demokrata párti politikai állásfoglalások sorába (sõt, republikánusba is).

    Van más a rovásán szerinted?

    (üs amikor a határon túli magyarok érdekében gurított, akkor is paranoid volt?)

    Oké, hogy nekimész Lantosnak, de gyõzz meg konkrétumokkal, hogy miért negatív a faszi tevékenységének hazai mérlege!

  • Mindenesetre a szám címe: Ehye Asher Ehye:)))

  • Tet véleményén vagyok. A faszi tevékenységének hazai mérlege korántsem negatív, ha a big picture-t nézzük.

  • Kedves Ehje,

    szerencsés vagy. Nekem nincsen mogéndovid a nyakamban. Ennek dacára épp a múlt héten történt ismét egy eset. Kalap volt rajtam. Ettõl még persze a magyarok en bloc nem antiszemiták.

    Tom Lantos amerikai politikus. Ezen belül tartozott azok közé, akik a saját határaikon túl történõ törvénytelenségekre, embertelenségekre is figyelmeztek. Tom Lantos ugyanezzel a túlzó (ha tetszik kártékony) egysíkúsággal szemlélte Szlovákia vagy Románia kisebbségpolitikáját, vagy Szudán ügyeit. Az amerikai politikusok nem precíz helyismeretükkel tûnnek ki, ill. mások a nagyságrendjeik („Hol is van Potsdam?” „Frankfurttól nem messze.”)

    Lantost Zoltaival egy lapon vagy akárcsak egy napon említeni, meglepõ szófordulat. Lantost rendszeresen, nyílt sisakos, ámde titkos választások során egyetlen szavazati joggal rendelkezõ személyek választják több jelölt közül. Zoltait, hogyan is mondjam udvariasan, megvan: nem így és nem választják (a választáshoz választék köll, azaz ellenjelölt). Lantos mindig akkor szólalt meg az antiszemitizmus ügyében, amikor a hivatalos magyar politika abba a veszélyes helyzetbe navigálta magát, amit antiszemitizmussal vagy más antidemokratikus ill. antiamerikanista eszmével való kokettálásnak lehetne nevezni (ilyen volt Antall hónapokon át tartó képtelensége arra, hogy szakítson a nyíltan zsidózó Csurkával, Orbán képtelensége arra, hogy az akkor még parlamenti MIüP vezetõjének szeptember 11-ét kárörömmel kommentáló szavaitól elhatárolódjék, vagy jelezze, hogy a Bush személyes bizalmasának számító, amúgy zsidó nagykövetasszonyt brekkekgõ békának tituláló éppen aktuálisan közszolgálati rádióigazgatói munkakört betöltõ kegyencnõje nem hivatalos kormányvéleményt tudat a diplomácia subtilis megfogalmazásaként méltán elhíresült békametaforájában, hanem magánvéleménye ilyetén közlésére ill. szellemi fölkészültségének ily egyértelmû megvillantására ragadtatta csak magamagát). Lantos nem reagált minden ügyre, nem vetõdött árnyékra, a politikát figyelte, s azért szállt síkra, ami nyugaton norma: a hivatalos, parlamentképes politika nem kokettál kirekesztõ nézetekkel.

  • TL nem hülye, ahogy a mazsola vezetõsége sem hülyék gyülekezete. azt hiszem ilyet soha nem is írtam. sztem minden épeszû ember (zsidó és nem zsidó) tisztában van azzal, h lehet úgy fogalmazni, h abba ne lehessen könnyen belekötni, relatíve a pc határmezsgyéjén belül legyen, s mégis olyan hatást keltsen, mint egy vérbõ sarkítás. a kinyilatkoztatásaikat sztem így lehet dekódolni: nem minden magyar antiszemita, de (!) iszonyatos zsidógyûlölet van ma Mo-n. ezt hazugságnak tartom. ártalmas hazugságnak. hecckampánynak, melyeknek mki áldozatául esik, de legfõképpen én és a többi kis-zsidó. ezért nem rajongok érte, értük.
    a határon túli magyarokért (is) felemelte szavát. hmm. nem is tudom, h ezzel jót tett-é, avagy ellenkezõleg. egy biztos, sem a szlovákok, sem a románok nem fosták le ettõl a bokájukat, és az ottani magyarsággal (és más nemzeti kisebbségekkel) akkor sem cserélnék, ha az életem múlna rajta. komolyan.
    felõlem mki úgy érez L. iránt, ahogy a szíve, lelkiismerete, estébé diktálja. én, ’ehje ’aser ’ehje, nem tartom egy megbízható, szimpatikus személyiségnek.
    1: hazudott, nem kicsit (ld. wikipédia), ráadásul rajtakapták, és ennek ellenére vígan masírozott tovább, igazi politikus (pff).
    2: köpönyegforgató, saulus-paulus komplexusban szenved; demokrata képviselõként támogatta Bush iraki offenzíváját, s miután már semmi haszna nem származott a háborúból (hamar kitudódott, h szar van a palacsintában), azon nyomban kihátrált, és mintha világ életében megrögzött pacifista lett volna, kampányba kezdett a háború befejezésének érdekében.
    3: jósnõ, orákulum, médium, sámán, táltos és – ofkorsz – csodarabbi vagyok egy személyben, tehát, ha vkit elsõ látásra antipatikusnak tartok (márpedig õ elsõ blikkre az volt), azt nem fogom egyhamar a szívembe zárni.
    a hármas pontot, azaz a viccet félretéve, szvsz ha már vkit – joggal – védelmünkbe kell(ene) vennünk, ha a mélymagyarok ugatnak rá, az nem más, mint idegenbe szakadt hazánk fia, Soros György.:] neki és az alapítványának sok mki, sokat köszönhet itt, Magyarországon. igazán nagy kár érte, h befuccsolt.:[
    summa summarum: nincsenek aktáim Lantos úrról, ahogy senki másról sincsenek, elvégre nem vagyok moszad ügynök. ezért értelemszerûen nem fogok tudni beszámolni több stiklijérõl, még, ha nagyon akarnék is. viszont nem is fogok erre az úriemberre több idõt és energiát pocsékolni, hiszen nem fizetett agitátor vagyok, csak egy judapesti ufonauta, aki idõnként kommentel egy-egy posztot.
    mkinek erõt, egészséget!:]
    (aki még fent van, annak meg lajhár tov=))

    eae

  • kedves Charlie,

    részvényem az atrocitás miatt, de mivel nem ismerem a részleteket, bízom abban, h csak 1-2 idióta höbörgésének estél áldozatául, s nem egy egész busznyi, térnyi, stb. (magyar) ember állt körbe és mocskos zsidózott tapsolva, csuhajgatva, ugrabugrálva. az, h nem vett/vesz senki védelmébe egy efféle szitu esetén, megint más lapra tartozik. ez népbetegség: kóros érdektelenség, akut beszarófilia. pár hete a deák téren, az éjszakai 909-es buszon magam is szemtanúja voltam egy valódi ország-imázs jelenetnek, mikoron is szolis, kemény csávó ököllel verni kezdett két fr. fiatalt, majd egy jól irányzott fejeléssel véget vetett a cirkusznak. mki ült szépen, csendben. pedig tele volt a busz, ráadásul az agresszor jani egyedül volt, és nem is volt kétméteres szekrény. ez van.
    oké, igazad van. a nem szeretem, önjelölt zsidó messiások toplistájának élérõl, soha nem fogja tudni lelökni az öreg zoltai bácsit (hopp, már megint infanbili vagyok, váháhá).:]
    a ‘90-es években való kinyilatkoztatásaiért nem tudom elmarasztalni, akkor teljesen korrekt volt, h vki rámutatott a miépre, csurkára, és a sunnyogó, velük idõnként összekacsintó politikusokra, pártokra, etc.
    de az én meglátásom szerint, jó pár éve nyugalom van, stagnál az antiszemitizmus is, Fr.o.-hoz képest szinte ki se lehet mutatni a mértékét. na jó, persze, h azért nem olyan kicsi, de akkor sincs szó endlösung veszélyrõl…
    lényeg, h legutóbb nem árulkodni, meg nyavalyogni kellett volna, hanem a gárdistákat idõ elõtt picsán rúgni, mert a fasisztoid degeneráltak csak abból értenek. szív ez az ország, és a lakossága enélkül is eleget, h egy kalap alá vennének mkit pár ezer a-gy-h-a-l-o-t-t-a-l. pont. megyek aludni.:]

    eae

    ps.: remélem nem fogsz nagyon felpörögni Charlie, a Te intellektusoddal még egy fél komment, és miszlikbe tépnél. ugye azt Te sem akarod?(: meg amúgyis, nem vagyunk azonos súlycsoportban, ne bánts, ájvilbigúd, ahogy mondja a latin.;]

  • “nincsenek aktáim Lantos úrról, ahogy senki másról sincsenek, elvégre nem vagyok moszad ügynök”

    Mint KGB- és CIA-kettõsügynöknek viszont éppenséggel lehetnének aktáid. (Majd lekéretem õket.)

    ?gy elképzelem, ahogy egy ellenzéki politikus, aki rájön, hogy az iraki háború megnyerhetetlen, úgy dönt, hogy karakánságból tovább támogatja a háborút.

    Amúgy, aki nem támogat egy háborút, akár korábbi véleményét fölülbírálva, nem biztos, hogy pacifista, ahogyan az sem, hogy a pacifizmus képes fönntartani a békét. Az angolok pacifizmusa pl. világháborút okozott.

    Na de, megyek olvasni, mert most szóltak, hogy megérkeztek az aktáid. (Ne ijedj meg! Csak másolatban. Az eredeti akták nálad maradtak.)

    De jó, nem is tudtam, hogy a CIA-nél “cáddik” volt a fedõneved… (Mondtam? Az én moszados fedõnevem moszatka.)

  • Charlie:DDD

  • “lényeg, h legutóbb nem árulkodni, meg nyavalyogni kellett volna, hanem a gárdistákat idõ elõtt picsán rúgni, mert a fasisztoid degeneráltak csak abból értenek”

    Szóval ezek szerint az a bajod Lantossal, hogy csak elvonatkoztatott politikai eszközökkel fejezte ki a Magyar Gárdával szembeni ellenérzését, ha megjelenik az avatáson, s bemutat néhány távol-keleti küzdõ sportokból ismert gyakorlatot, s a gárda tagjai hirtelen mind a földre kerülnek lágyékukat fájlalva, ide értve az avatásukra fölvonult egyházi személyeket is, akkor tett volna Lantos érdemlegeset a MG ellen.

    Közben olvassa az ember a wikipediában, hogy Tom Lantos survivor. Lárifári! Ezzel a fizikummal be se engedték volna a szigetre!

  • Zsidógyûlölet:

    - az antiszemitizmushoz mint tudjuk nem kellenek zsidók – hiszen vajon mit gyûlölnek, ha nem is tudják mi az éa milyen az – és ebben
    a tényben immanensen bizony nagyon sok minden benne van. Többek között az is, hogy a “zsidó” szinonímájává vált az ismeretlennek és az idegennek, ami mindig segítségére siet azoknak, akik sajátmagukkal és helyzetükkel nem tudnak, vagy nem akarnak szembesülni. Az is közismert, hogy a negatív önmeghatározás mindig könnyebb és kényelmesebb. Tovább megyek, pozitív önmeghatározásra való képtelenség esetén sajna, de még szükségszerû is.
    Tehát én soha nem veszem magamra és a zsidókra a gyûlölködõnek tetszõ kijelentéseket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy véleményem szerint nem kéne ellenük mindent megtenni. Csakhogy a fentiek alapján mást és másként! Hiszen addig, amíg az emeberek nem szabadulnak meg a bennük lévõ félelmeiktõl, mert nem tudnak, nem akarnak tudni, nem engedik õket tudni, addig a helyzet nem sokat változhat. Tehát zsidógyûlöletrõl én itt, Magyarországon ezért nem beszélnék.

    Hogy akkor ettõl most szarabb avagy csupán csak szar a helyzet, nem tudom. De azt igen, hogyha nem arról folyik a diskurzus, ami valójában létezik és történik, akkor mi magunk is alaposan hozzájárulunk e viszonyok eltorzulásához.

  • labancinformator

    nem tudom, amikor lantos szlovákiai magyarságért tett lépéseit minek nevezik? vagy az nem számít?
    vagy az a zsidó figyelemelterelés újabb hadmûvelete? hihi

    egyébként vicces, és az egész jobboldalra igaz, hogy elkezdték a hazaárulózást 2002-ben, azokra akik nem aztgondolják amit õk. amúgy jogos, hiszen akkor, és azóta sem tudodtt a másik oldal hasonlóan bután fogalmazni, ezt viszont a magyarok többsége beveszi (lsd manapság) ez kell nekik.

    de nem tudom ki a nagyobb hazaáruló. aki tesz a hazájáért, ezen dolgozik, vagy aki csak hörögni és röfögni tud, külföldön lejáratja országát, itt pedig alkotni nem tud, csak rombolni.

    aáron voltam, mostantól ezen a néven

  • Na jól figyeljetek, én itt egy iszonyatosan gonosz izé vagyok. Anti, meg fasi, meg ilyeneket szoktak folyton mondani nekem különféle fórumokon.

    Lantos koma a vége felé tett egy pár pozitív lépést, és erre figyeltünk. ün legalábbis figyeltem, és észre is vettem, és biztos vagyok benne, hogy nem én egyedül.

    Szerintem ez meg azért van, mert a (maimagyar) liberális, kriptocionista kettõs mérce, amit Korniss ötezre képvisel az országban, a judaizmus törvényeit is felrúgja. Mózes törvénye: “zsákodban ne legyen kétféle súly”…

    Persze, a chabad meg a többi szélsõortodox banda szerint ez csak zsidókra vonatkozik, de szerintem a topic többségét képviselõ humanista kultúrlények számára világos, hogy ez univerzális, gójokra is vonatkozó szabály.

    “Általad nyer áldást a Föld minden nemzetsége”… hát szerintünk inkább csak átkot “nyertünk” rajtatok eddig, és a mai politikai realitás szerintem az, hogy inkább rajtatok, mint rajtunk áll, hogy ez változzon.

    Na szóval a lényeg:

    1. NEM igaz, hogy nem tudtunk Lantos egy-két pozitív húzásáról a vége felé, nagyon is észrevettük
    2. sajnos, néhány pozitív lépését korábbi tetteihez képest elenyészõnek láttuk (vagy legalábbis én annak láttam)
    3. szerintem Lantos azért lépett pozitívakat a vége felé, hogy a Nagy Bíró elõtt majd meglegyen a védelme,
    4. szerintem a mai magyar szélsõjobbon elég sokan vannak, akik egyszerûen csak azért nem látják ezt, mert be vannak rágva.

    Jól tette! Tett volna úgy egész életében, ahogy az utolsó pár évében tette! Akkor most szerintem gyászkeret és nem tüzijáték lenne a bombagyáron.

    Más kérdés, hogy akkor Korniss ötezre õrá is fröcsögött volna, és TI sem így búcsúztatok volna tõle, ahogy.

  • Kedves Juba!

    Ki az a rajtunk és ki az a rajtatok? Milyen átkot hoztak erre a bizonyos “rátok” “a” zsidók? Miért múlna elsõsorban “rajtunk”, hogy Te ne utáljál bennünket? Teljesen elképzelhetetlennek tartod, hogy Lantos egyszerûen azért dolgozik minden térségi nacionalizmus ellen, mert mindegyiket utálja, univerzális humanizmusból, ez az, amirõl Te is megemlékezel, hogy azért vált az iraki beavatkozás ellenzõjévé, mert megváltozott a meggyõzõdése? Hogy egy zsidó nem csak azért mondhat olyat, ami neked szimpatikus, mert kreditet gyûjt az eljövendõ világra? Nézd, ha neked van “a” zsidókról véleményed, ráadást az, hogy mindig bántják a “minket” és ha nem, arra van valami önzõ okuk, evilági vagy túlvilági, akkor miért bánt Téged, hogy “anti”-nak hívnak? ün nem értem a magyar szélsõjobbnak ezt a rendkívüli mimózaságát, ami azért olyan nagyon nem párosul szelídséggel. Vagy rosszul érzékelem? Ki az a Korniss különben és ki az õ ötezre?

  • Kedves Labancinformator!

    Azért azt nem kéne mondani, hogy a választani tudó magyar választópolgárok tekintélyes többsége azért Fidesz-szavazó jelenleg a közvéleménykutatások szerint, mert beveszi a hazaárulózós retorikát, mert butus. A Fidesz szociális, hát, mondjuk, füllentései is hozzájárulnak érthetõ várakozásaikhoz és egyes csoportok szociális kiszolgáltatottsága és azért ne feledd, alighanem te is gondban lennél, ha szimpatikus magyar pártot kéne mondanod. Ne gondoljuk, hogy minden Fidesz-szavazó korlátolt nacionalista. Ez az egyik “otthon épít”, a másik külföldön lejárat, jellegezetes kádárista retoréma (demokratikus ellenzék), de a Fidesz-kormány is használta és egy lépés a hangos kritika és az árulás azonosítása felé, amit Te is be tûnsz kajálni a kommentedben, amelyikben kifogásolod.

  • Kedves anti meg fasi minõsítéseket begyûjtött Juba!

    Picit nyomj konkrétumokat is: mik Lantos azon korábbi lépései, amelyekhez képest elenyészõek szerinted pozitív tettei?

  • Igen. Elsimertem, hogy Lantos nem kizárólag rosszat tett – de sajnos ez a jócselekedetem eltörpül számtalan rossz cselekedetem mellett.

    Na látjátok, ugyanez a helyzet Lantossal is. A végén tett egy pár szép dolgot, ami dicsérendõ, kár, hogy e cselekedetei eltörpülnek a korábbi tengernyi gonoszsága mellett.

  • Juba,

    te valami élõ lelkiismeret vagy, vagy maga a szátán hámáschit?

  • Dear Charlie, nálam ez hangulatfüggõ. Most jó kedvem volt.

    Lantos rosszcselekedetei kapcsán inkább az ellenség sajtóját tanulmányozd, például Lovas könyveit. Nem, nem meggyõzni akarlak ;-), hanem csak elérni, hogy megérts minket.

  • Kedves Juba!

    Ki az a “minket”? Pl. Lovas Istvánt? :D
    Lovas István zsidó. Egy provokatõr. Megélhetési antiszemita, aki meg van sértõdve, mert elutasították izraeli alija-kérelmét. Számos per vesztese az Egyesült Államokban (ahol 1990-ig élt) és Magyarországon.

    Olvasd el Lovas periratait az üS oldalain. Ezekbõl a tényfeltáró cikkekbõl meglehetõsen jól összeáll az a természetrajz, ami Lovas István mai tevékenységét is jellemzi. A kóros konfabulációs hajlam, a gátlástalan verbális és fizikai eroszak, az empátia teljes hiánya, a féktelen rosszhiszemuség és a patológiás bosszúvágy.

    Linkek:

    http://href.hu/x/4di3
    http://href.hu/x/39bg

  • Ebbõl is az következik, hogy a zsidók lopnak, csalnak, erõszakoskodnak, anyagiasak és noch dazu antiszemták is!

  • utállak titeket!! kész ennyi! hülye zsidók! Heil Hitler oszt kész! én is beállok a sorba! szarok rátok! próbáltam elvonatkoztatni az antiszemita megállapításoktól, de sajnos igazak szóval Sieg Heil!
    és mielõtt bárki leszólna azért mondom mert volt pár értelmes és nem antiszemita bejegyzésem vagy mi a faszom és nem vagytok képesek leadni!! ez a zsidó demokrácia!

  • Ármin!
    Majd ha 15 leszel, akkor okosabb leszel. Ha 16, akkor még okosabb.
    80 felett viszont hülyülni fogsz!

  • Shadai… alulbecsülsz.

  • akkor én okos vagyok….és hülye leszek de ennek nem sok köze van ehhez az egészhez, az az igazság hogy látni kellett volna az elõzõ hozzászólásaimat!!!

  • Szerintem felül.

  • Ármin.
    Akkor írd meg a hozzászólásaidat újra! Mert nem mindig jelennek meg a hozzászólások, és ez emberfüggõ. Ezzel nem csak te vagy így.

  • GN,

    késõ sajna, Ármin már beállt a sorba.

  • tet.
    Ármin még gyerek. még sokat kell tanulnia.

  • Aki le tudja írni a náci köszöntést, annak a szájából semmi sem hiteles. MOndandója pedig automatikusan lényegtelen.

  • Charlie, egyetértek. Még a náci köszöntés sem hiteles az ilyen szájából.
    :o)

  • Csináltam fület a nyuszidnak.
    =:o)
    bocs.
    Nem offolok többé.

  • Tulajdonképpen nekünk kell Heil Hitlert mondani, hogy õk autentikus ámmennel felelhessenek. ?j, politikai halacha van születõben, én már látom.

  • Ármin!

    Franc egye meg, megkisérlek beszélni veled, noha megéljenezted családom gyilkosait. Ez barátságtalan lépés volt, ha megengedsz egy understatementet. Mondjuk, igazad van és direkt nem engedték be a hozzászólásaidat itt, mert szemetek. Igazolja ez szerinted dédszüleim meggyilkolását, akik nem vettek részt e fórum moderálásában? Ha nem jelennek meg bizonnyal nagyszerû kérdéseid, elég ok arra, hogy milliók ipari meggyilkolását ünnepeld? A téged ért sérelem, méltánytalanság feljogosít arra, hogy igeneld a tömeggyilkosságot? Mert nem jelent meg a kommented? Ennél garantáltan érnek majd nagyobb sérelmek, számodra és környezeted számára egyként hasznos volna, ha nem tömeggyilkos víziókban kéjelegve próbálnál elégtételt venni.
    Kérlek, vond vissza ezt a sok disznóságot meg marhaságot, amit írtál, kérj elnézést és aztán tedd fel szalonképes és biztos értelmes kérdéseidet.
    Kösz elõre is!

  • Kedves Shadai,

    biztos, hogy Hitler balra fésülte a haját? ün eddig úgy tudtam, hogy jobboldali.

  • nagylevin78!! megértelek, igazad van! ezzel csak azt akrtam mutatni hogy hogyan gondokodnak mások!! egyébként manapság ez az éljenzés a nép körében sokkal inkább a jelenre vonatkozik, mint a holokausztra

    és nem vagyok gyerek!!!! egyébként nem veletek van a baj hanem azokkal a zsidókkal akik fenn ülnek és irányítják lényegében a világot!!

  • Sõt továbbmegyek: ha eltekintünk itt-ott egy-két mérsékelt kedvességû hozzászólástól, maga a Judapest is egy emberarcú judaizmust képvisel, pozitív játékosok.

  • Bár azért elõre is elnézést kérek tõletek, hogy az én anti meg fasi dicséretem feltehetõleg számotokra annyira azért nem pozitív :-)

  • Shadai, az az akármerre fésült hajú gitler smiley legalább lefelé görbítene … :(

  • Ármin.
    Szerinted Árpád fejedelem, mit szólt volna a holokauszthoz? Büszke lett volna magyar fiaira? üs a Hunyadiak?? Vajon, õk is antik és fasik lennének a mai világban?

  • Nos a korben szokásos eljárások szerint elõször is inkább az lenne a kérdés, hogy mit kezdett volna Árpád egy tízmilliós országban egymillió zsidóval, akik a keresztényekkel nagyon és egyre erõsebben utálják egymást.

    Javaslom, lapozzuk fel történelemkönyveinket. Addig is elmondom, hogy a bennük olvasottak szerintem hogyan vonatkoztathatóak a világháborúk közti zsidóhelyzetre.

    Elõször is, nyilvánvalóan egyetlen valamirevaló uralkodó sem tûri el, hogy elvegyék tõle az alattvalóit. Akár megölni, akár máshova, tökmindegy. Tehát holocaustról, népirtásról semmiképp nem lehetett volna szó. Másrészt viszont minden valamirevaló uralkodónak érdeke, hogy ne legyen az országon belül túl nagy gyûlölködés. Ezért szerintem szegregálta volna a zsidókat saját területeikre (városaikba, esetleg országrészeikbe), és ott jól megdolgoztatta, megadóztatta volna õket. Nyilván emiatt zsidótörvényekre sem kerülhetett volna sor, hiszen a zsidótörvények a szegregáció nélküli együttélést kvótázták meg. Arról magától értetõdõen gondoskodnia kellett volna, hogy ezek a zsidók ne nagyon lázongjanak, hanem dolgozzanak és fizessenek sok aranyat az államkincstárba. Ezért gondoskodnia kellett egyrészt a vertikális megosztásukról (divide et imperá, zsidó tanácsok), valamint a horizontális megosztásukról is: több, egymással vetélkedõ frakcióra osztásukról (ortodox-neológ-stb, esetleg karaiták) amik egymással és nem a lázongással vannak elfoglalva, közben pedig a fejedelmi fenségnek gyártják az aranyat.

    Hát így bánt volna el szerintem Árpád atyánk a zsidókkal.

  • Emberarcú judaisták, bocsássatok meg nekem. Elmegyek, és többet nem jövök vissza.

  • Drága Juba,

    Árpád fejedelemrõl a történelem jelenlegi állása szerint csupán hipotéziseket lehet fölállítani, fehér, ha tetszik szinte teljesen vak foltja a historiográfiának, hangsúly a gráfián.

    A nácik is szegregációval kezdték. Egészen 1942 januárjáig senki sem tudta, mi lesz utána. Az SS-nek kitelepítési tervei is voltak: Célország Madagaszkár.

    Ezzel a szöveggel tehát kevés, politikailag tisztességes emberben fogod azt az érzést kelteni, hogy a nem is annyira ügyesen leplezõ dumáddal nem épp egy népírtást készítesz elõ. Természetesen csak retorikailag.

    Európában az alkotmányos jog nem enged különbséget tenni sem vallási, sem felekezeti, sem faji, sem szexuális alapon az állampolgárok között. Nem csak sületlenségeket beszélsz hát, hanem jogtalanságokat is.

    Az Árpád-házi uralkodók idején Magyarországot több felekezetre és vallásra bomló számos entitás lakta. Nem a szegregációban jeleskedtek Árpád leszármazottai, pedig a magyarság aránya sokkal kisebb volt az õ országukban, mint a maiban. üpp ellenkezõleg tízezrével telepítettek idegeneket az országba. Ebbõl az idõbõl származnak az -oroszi, -olaszi és -németi helyiségnevek, jelezvén, hogy honnét származnak a falu lakói eredetileg. Erdélyben jelentõsen megváltoztatják a nemzetiségi viszonyokat, jellemzõen a magyarok kárára, jelentõsen növelve a német (a Rajna felsõ folyásáról, a késõbbi holland területekrõl származó errefelé “szász”-nak mondott népességre gondolok). E politika oka: a középkori patriotizmus nem volt nacionalista. Az az eszmerendszer, melynek te oly radikális képviselõje vagy, csak jóval késõbb, a XVIII. században születik meg. Francia import. Sok magyar nincs benne. Ahogy a fajelméletben sem. Ha nemzeti radikálisan megaszondva jobban tetszik: Idegen eszmeiségû álmagyar vagy. Azért is magyarkodol annyit. Szánalmas!

  • Nincs ebben pornográfia, a Fideszben több irányzat van, az egyik az atlantista Németh Zsolt-féle szárny. üs van egy Hugo Chavez-barát, Amerika-ellenes, eléggé mssziv irányzat, mely a MN-ben talál magára.
    Meg van olyan, hogy reálpolitika és a helyzet at, hogy az USA erõsebb hatalom, mint a kurucinfo…:)

  • A skizoid Magyar Nemzetrõl ‘radio’ is írt egy érdekes vitaindító bejegyzést a Konzervatóriumon. Nem csak a jobboldal nem homogén, hanem a MN sem az.

  • Németh nem atlantista, de reálpolitikus. üS szeretne eccer külügyminiszter is lenni.

  • Kapcsolódó (szerintem): Navracsics Tibor Amerikába utazik 2 hétre. Ma indult el, idõnként fog a blogján is tudósítani:
    http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=97

  • üs lesz szerinted külügyminiszter? Mitõl függ ez?

  • Kétlépcsõs az út a bársonyszékig.

    1) A pártjának meg köll nyerni a következõ választásokat.
    2) Orbán Viktornak jelölnie kell õt a miniszteri posztra.

Légy bátor!