A tagadást táplálom vagy az önkritika nélküli mitológiát?
Gondolom az utóbbit, szerinted.
Zárásul akkor újra leírom: írásom az empátiáról szólt, nem pedig a patikamérlegen kimért pragmatikus (poszt-)racionalitásról. Ha utóbbi lett volna a szándék, akkor joggal mondhatnád: elmértem.

Amúgy tudom, hogy darázsfészek ez a téma (is), de nem bánom, hogy ennyiféle vélemény kikerült az asztalra.

Tet soraival zárnám a topikot: “Sok Trianon van.”

Köszönjük mindenkinek a vitát és a hozzászólásokat!

Félreértesz, én nem állítottam azt, hogy a magyar politikának meg kellene alkudnia vagy hogy nem kellene erőteljesen képviselnie a határon túli magyarok érdekeit, pláne, hogyha erőteljes helyi nacionalista-soviniszta nyomásnak vannak kitéve (mint újabban Szlovákiában). Erre vannak nemzetközi fórumok, a diplomácia megannyi eszköze. Hogy ki hogyan él vele, az megint egy más kérdés. Valószínű, hogy a puha és a kemény diplomáciát együtt kellene alkalmazni a cél érdekében, mert sem a teljes szervilizmus, sem a totális keménykedés kizárólagosan nem segít. Az utóbbi például a Kis-Antanthoz hasonló formációkat is előhozhat, amely senkinek sem szolgálja az érdekeit.

Nem éppen. A cionizmuson belül – mint azt magad is jól tudod – számtalan irányzat létezik, a zsidó-arab közös államról beszélő szélsőbaloldaltól a nagy Izraelről beszélő jobboldalig s én ebben centrista vagyok.
Most arról nem beszélnék, hogy a történelmi körülmények figyelembe nem vételén túl már csak azért is sántít a hasonlatod, mert a palesztinai felosztás ellen érvelni 1948-ban, magának a zsidó államnak a lehetőségét tagadta volna, én pedig csak a racionális állam mellett érvelek, amelyet egyébként nem lehet nagyszámú, az állam létében és fennállásban nem bízó nemzetiségiekkel – egyszerre. Ezt a törvényszerűséget az ENSZ felosztási terve is elismerte, amikor homogén területeket jelölt ki a létező arab és zsidó állam számára.
Nagy-Magyarország tagadása tehát, példáddal ellentétben, nem Magyarország területi és állami egységének tagadását jelenti, csak a racionalitás győzedelmét a jobboldal mitoszaival szemben. Azt az önkritika nélküli mitológiának a tagadását, amelyet egyébként cikkeddel te is táplálsz.

maga marginális.

Aztán ne mondja, hogy én nem szóltam!

Be fogom hívatni a szüleidet!

Ha nekünk jó az, hogy nincs érdemi kisebbségünk, mert

“Elég, hogyha szétnézünk déli szomszédaink körében, ahol a titóista Jugoszlávia felbomlása után a nemzetállamok posztkommunista-nacionalista elitjei vezetésével és különféle manipulációs eszközökkel is, etnikailag egységes nemzetállamokat hoztak létre erőszakkal. A vegyes területeken etnikai tisztogatásokat hajtottak végre, hogy nemzetiségileg homogén területeket hozzanak létre. Ezek mindenhol tömeggyilkosságokkal és vérfürdőkkel jártak együtt”

(ami egyébként teljességgel igaz leírás), ugyanakkor arra vágysz, hogy

“ezért arra kell törekedni, hogy a határontúli magyaroknak biztosítsák az alapvető nyelvi és kulturális jogokat, ám ezeket le kellene választani a határrevízió felvetésétől, mert ha nem ez történik, még ezeknek az alapvető jogoknak a biztosítása és megvédése is óriási problémákat fog okozni.”

akkor meg kéne válaszolnod azt a kérdést, hogy az erre alapuló magyar politikának milyen eszközök állnának a rendelkezésére?

Ha a revíziót teljességgel kizárva feladjuk: a fenyegetés (akár a kisantant magyarellenes igazságtalanságai elleni erkölcsileg jogos kemény fellépéssel, nem okvetlenül katonait értve alatta) üressé válik. Kölcsönösségi alapra sem helyezkedhetünk, hiszen nálunk nincs olyan kisebbség, akivel való bánásmóddal viszonozhatnánk a magyarellenességet. Ugyanakkor magad is elismered, hogy masszív atrocitásokkal éltek a szomszédok (és teszik ezt máig is, lásd délvidéki magyarverések).

Nincs olyan módszer, amivel kellően agresszív nacionalista szomszédokat kordában lehetne tartani. A megalázkodós-semmit se kérőst próbáltuk pár évtizeden át. Hát, szerintem nem jött be…

Olyan iszonyatos áron lettünk homogén nemzetállam, amilyen áron nem érte meg.

így van, ez az az interjú.

Zárójelben: Attila, rámutatnék viszont, hogy te cionistaként nem éppen ezt a (demográfiai) racionalitást és pragmatizmust képviseled. A cionizmus épp az a mozgalom és ideológia, ami fittyet hányt mindig is az efféle apróságokra (”Ha akarjátok, nem álom”). A te Trianon-cikkedet simán felolvashatta volna valamelyik diplomata 1948-ban az ENSZ-ben (a partició-ellen). Csupán Magyarországot kellett volna Izraellel helyettesíteni…