Nekem errõl az jut eszembe, hogy prekoncepciók nélkül látni a világot = szabad fellélegzés. Nem aszerint félni vagy kedvelni valakit, hogy milyen háttere van. Nekem a “jaj te szegény kissebbségi” álláspont sem igazán tetszik, olyan paternalista. Egyszer egy tanárom azt mondta (drámákkal foglalkozott egyébként) hogy a tolerancia személyekkel kapcsolatban nem jó szó, az a jó ha nem veszed észre a származását vagy akármilyét. Egyszer mellém állt a buszmegállóban egy kínai lány és öt perc telt el mire észrevettem, hogy kínai. (A lánymosdóba belépõ talpig muszlim öltözetbe csavart fekete lányról meg az volt az elsõ gondolatom, hogy milyen szép)
Ja ha már elõítélet, hadd bölcsészkedjek itt. Van pozitív elõítélet is. Pl: nyugati kultúrkör elõtérbe helyezése nem nyugati kultúrkörrel szemben, vagy nem nyugati kultúrkör elõtérbe helyezése nyugati kulturkörrel szemben (hogy egy percre leálljunk az önostorozással) De nekem az a kedvencem, hogy van elõítélet az ételekkel és a zöldségekkel szemben is. Ez olyan vicces. (ja, amúgy most eszembejutott a biorasszizmusos vicc)
Ja amúgy Malcolm Gladwell ajánlott egy tesztett a Blink címû könyvében, majd ha megtalálom a webcímét a tesztnek esetleg felírom majd már ha nem gond.
Ja már ha Gladwell és Blink, a Blinknek nagyon jó részei vannak elõítélet témakörben, az már az elõítélet tanulmányok haladó szint, de marha érdekes. Kb: hogy ruházat, szín, nem alapján kit mennyire taksálnak átvághatónak egy autókereskedésben öntudatlanul!!! Persze vannak tök poén ellenpéldák is. Hogy csórónak néz ki azt tök gazdag.
Ja amúgy nem minden bölcsész (de utálom ezt a szót :) fogalmaz ilyen pongyolán :)
http://www.implicit.harvard.edu. edu után is pont. No további komment, hátha kipróbálja valaki. Nincs kedvem elárulni, mire játszanak a tesztek : ) Englisül kell tudni sajna, és amerikai. Nem találtam katolikus vallást az adatfelvételnél !!!! zsidó van ;)
Az én véleményem a “zsidózás” jelenségérõl eltérõ. Nem abban az értelemben, hogy tetszene nekem. Nem tetszik.
Ugyanakkor - csak röviden írom le, mert itt már kifejtettem máshol is, de ez a poszt az igazi helye - én nem a zsidózás vagy nem zsidózás között látom a kritikus határt. Nekem a szóbeli szitok és a tettlegesség között van az a határ, ami kritikus.
Nagyon sok ember idegenkedik az idegenektõl, ezen belül nagyon sokan a zsidóktól is. Ezer oka van, hogy a zsidók ellen miért sok az indulat: a titokzatos vallás, ismert zsidók gazdagsága és befolyása, Izrael állam bizonyos cselekedetei, stb. A dolog tulajdonképp Jézusig megy vissza. A pápa ugyan kimondta, hogy a zsidók nem istengyilkosok, de ez kissé PC volt a híveknek. (De jure bûnösség csakugyan nincs magában a tettben, de a felbujtás a fõpapoknál megvolt, és ezt sokan ma is részességnek értik - más kérdés, hogy az akkori helyzetben Júdea provincia volt, így a döntés jogi felelõssége a helytartóé, a felbujtás nem állna meg egykönnyen. Na ne jogászkodjunk, fõleg ne mai magyar jog szerint.)
Az idegenkedés vagy akár ellenszenv: alapvetõ emberi tulajdonság. Csökken, növekszik. De van. Megszüntetése, kiirtása lehetetlen (a cél is értelmetlen, steril világ rosszabb talán a gyûlölködõnél is).
ün elfogadom, hogy van ellenszenv - már abban az értelemben, hogy megszüntetése nem is lehet cél, csak a civilizált keretek között tartása. Ebben pedig érdekes módon még az aránylag szabad “zsidózásnak” is szerepe van. Szelep a kuktán.
Az egyénben nehéz (lehetetlen) a szeretet-gyûlölet tengelyen gátlást kialakítani. Nem is természetes, mert ezek érzelmek, sokszor nem magyarázhatóak - és uralásuk a Gondolatrendõrség felállításával lenne egyenlõ. Ugyanakkor nagyon sok emberben ott a természetes gátlás a szóbeli szitok és az odavágás között. A szavak lehetnek csúnyák, sérthetnek, akár mélyen is - de az ütés az, ami valódi veszély. Nem is beszélve az ölésrõl.
Mi a jobb? Ha valaki ordibálva zsidózik, de nem üt meg senkit (mondhatni: kifújja a gõzt), vagy ha csöndben van, de amikor alkalma nyílik, odavág?
A zsidózás egyben - megint nem lesz népszerû a gondolat - a kukta nyomásmérõje. ha elfojtják erõszakkal (mint a gyûlölettörvény), attól a nyomás nem lesz kisebb, csak nem látszik olyan jól. Viszont hirtelen robbanhat - tettekben - és akkor felkészülni se lesz idõ.
A zsidók egy része (itt is, ezen a honlapon) sértõdött, vagy akár bosszúvágyó is. Még meg is lehet ezeket az indulatokat érteni emberileg: halottaik vannak a hitleri korból, leanyázzák õket az utcán, stb. Most alkalmuk lesz megtorolni.
Csakhogy a megtorlás, a perelgetés VISSZAüT! Prompt növeli a gyûlöletet, “már megint ezekkel kivételeznek!”-érzést kelt. Szerintem az antiszemitizmust törvénnyel tiltani nem lehet, csak növelni…û
Van másik veszély is. A gyûlölettörvény lehetõségeit a zsidók és a zsidó szervezetek vagy kihasználják, vagy nem. A cigányok viszont biztosan: tessék visszaemlékezni, hogy a közelmúltbeli cigányholocaust-kárpótlás ügye miért és hogyan fúlt botrányba. Erre is rá fognak mozdulni.
A cigányokat sokkal többen gyûlölik, mint a zsidókat. Nem véletlenül: tõlük valóban félni kell, különösen némely településen, városrészben. A bûnözéshez hozzáállásuk teljesen más: a börtön nekik nem szégyen, csak baleset. Ha lesz valamilyen atrocitás, az biztosan cigányok ellen fog indulni.
A kérdés az, hogy ha megindul egy agresszív tömeg, egy-két hangadó nem fordítja-e õket az elérhetõ zsidók ellen is?
ün látom ennek veszélyét. A gyûlölettörvény egyik legnagyobb hibája, hogy a cigányt és a zsidót egyformán beteszi a kivételezett kisebbségbe. Zsidók nem bûnöznek (illetve, nem másképp mint a magyarok), nem agresszívek az utcán, nem viselkednek kulturálatlanul - nem kell tõlük félni. A VII. kerületben, ha szembejön velem 4-5 ortodox zsidó, nem megyek át a túloldalra. Minek? De ha 4-5 nagyhangú cigány jön, akkor bizony átmegyek - mert akár szórakozásból is megtámadhatnak.
Van néhány fasiszta itt is. Mindenhol. Befolyásuk semmi. Most.
Ne is legyen, ha netán megindul a tömeg valamikor “rendet tenni”… Legjobb, ha nem történik ilyesmi, de ha mégis…
A helyzet szerintem javítható. Kölcsönös gesztusokkal. Hangsúlyozom: kölcsönösökkel! TILOS méricskélni, kinek hány halottja volt; tilos Kun Bélát és Rákosit kvázi kitagadni, hogy de nem, õk nem is zsidók igazán ezért vagy azért; és tilos bármelyik oldalról bûnös népet, nemzetet, országot emlegetni. Ezek tabuk. Szabad ellenben focimeccset összehozni, utána sörözni, neten vagy akár személyesen sakkozgatni, iszogatni, és rengeteget beszélni.
Tilos egy kalap alá venni a zsidókat - meg a “szélsõjobbot” ugyanúgy. Szabad egy-egy sértést fül mellett elengedni.
Tilos Kohn helyett perelni, ha lezsidózták - még ha lehetne is. Szabad (sõt, forrón javaslom) kinyilvánítani, hogy “Mi nem tartunk igényt többletjogra!”. Nagyon szabad átmenni - akár a neten, az ebben egyre fontosabb - jobboldali helyekre, és ott nagyon-nagyon higgadtan vitába szállni. Szabad nyíltnak lenni, szabad a zsidó vallásról mindenfélét elmondani. Szabad (ajánlott) a Talmudot lefordítani, illetve a nem PC tartalmakra olyan nyilvános magyarázatot adni, ami egyértelmûvé teszi, hogy a vallási elõírásokat nem használják kívülállók elleni simlik erkölcsi igazolására. Különösen szabad a zsidóság státuszát (kisebbség? vallás? kultúrkör? rassz?) a mai cseppfolyós állapotánál egyértelmûbbé tenni.
Nélkületek, a részvételetek nélkül a helyzet nem javulhat. Kéne pedig javulnia, mert eddig fõleg romlott…
amikor nekem kissé merevnek tûnõ módon szétválasztod a kisebbségek elleni verbális és a tettleges támadást, mintha leegyszerûsítenél. Az egyik ugyanis következhetik a másikból. A verbális atrocitás sokszor elsõ lépés a tettlegesség felé. Amikor azt kérdezed, hogy mi a jobb, ha valaki szóban antiszemita, vagy amikor tettben, szintén leegyszerûsítesz. ün is eshetném a szimplifikáció bûnébe, s hozhatnék riasztó történelmi példát a csak verbálisan támadó antiszemitára. Itt van rögtön pl. Adolf Hitler. Soha sem ütött meg egyetlen zsidót sem. A fizikuma sem volt meg hozzá igazán. Goebbelsre ugyanez áll. Sajnos az igazság a szélsõségek közti átlagosságban szokott meghúzódni. Jó volna, ha a szélsõséges lehetõségek közt a lehetséges szélsõségeket is látnánk.
Más. Nem a „pápa” mondja ki a zsidók Jézussal kapcsolatos ártatlanságát, hanem maga Jézus a kereszten. ?si keresztény tanításról van tehát szó. Most arról nem is beszélve, hogy az evangéliumok vonatkozó leírásai annyira ellentmondanak a zsidó hagyományoknak, hogy erõteljesen megkérdõjelezõdik a történeti hitelességük. (Arról is biztosan van tudomásod, hogy az antiszemiták többsége nem gyakorló keresztény. A keresztény jelzõt legföljebb vallási kontextusából kiforgatva, fajelméleti terminus technicusként használják, annyit tesz náluk, hogy árja. Ilyen értelemben a keresztény hittre tért, vallásos keresztény zsidó contradictio in adiecto a számukra.
Kun Béláról és Rákosiról nem mondta senki, hogy nem zsidók, abban az értelemben, hogy zsidó származásúak. (Vallásuk tekintetében persze nem zsidók, mert hát ateisták. ületmódjuk és kulturális hovatartozásuk tekintetében sem zsidók, mert hát semmilyen zsidó megnyilvánulásuk nem volt. Internacionalisták voltak. Vagy Te tudsz egyetlen zsidó megnyilvánulásukról? Akkor ki vele!) Azt viszont többen megkérdezték már tõled, hogy miért fontos az õ esetükben a származásuk, és miért nem fontos pl. Kádár János magyar származása, vagy Marosán Györgyé? Vagy Papp Árpádé, a munkásõrség vezérõrnagyáé? Miért fontos Konrád György „zsidósága”, s miért nem fontos Csurka István „szerbsége”?
Charlie: lehet, hogy leegyszerûsítek. Hitler és Goebbels persze, nem ölt saját kezével. Tudtommal Rákosi sem. Más az, ha a hatalom birtokában erre nem kényszerül rá valaki - de ma attól nem tartok, hogy államhatalmi eredetû gyilkolás vagy verés lenne (illetve, utóbbi elképzelhetõ, de jelenleg nekem kell ettõl tartanom inkább) fajelméleti alapon.
Ma, Magyarországon zavargástól (nem kormányellenest értve ezalatt), spontán népi “igazságszolgáltatástól” kell tartani. Abban meg csak a saját kézzel verni/ölni hajlandóak számítanak. Az egy lélektani tény, hogy a vonzalom-semlegesség-taszítás(gyûlölet) skálája parancsokkal nem befolyásolható. Az “üssem-ne üssem” viszont igen, sõt, erre elvileg mindenkiben van valamilyen saját belsõ parancs. Ami megerõsíthetõ, vagy gyengíthetõ. Ma, itt az a költõi kérdés, amit én feltettem, helyes.
Nem volt Rákosiéknak zsidó megnyilvánulása. Nem voltak vallásosak sem (emlékeim szerint az 1919-es népbiztosok között, bolsevik ide vagy oda, még akadt vallásgyakorló, de hirtelen rá nem vágom, ki, utánanézni meg már késõ van ma - de ez is mindegy amúgy a tárgy szempontjából!). Az “internacionalista” azért túl enyhe kifejezés. A “rohadt szovjetbérenc hazaáruló gyilkos” bár hosszabb, de jóval pontosabban írja le “érdemeiket”. Korábban is kifejtettem: származásuktól is nehéz ám, fõleg egyszerûbb embereknek elvonatkoztatni. Többek között épp azért, mert a zsidóság honi státusza rendezetlen. A “csak vallás”-tól Izrael léte és az alanyi alijázási jog különbözteti meg, a felkínált kisebbségi státuszt nem fogadták el. Így aztán, amikor Te arra fordítod, hogy CSAK a származásuk: a zsidóktól idegenkedõ, light antiszemita közember azt mondja: MIüRT? Nem az számít? üs mondhatja is, mert nincs korrekt válasz arra, hogy mi “számít”. Így aztán mindent mindenki úgy ért, ahogy akar zsidóügyben. Visszatértem oda, ahol befejeztem: rendezett státusz esetén (pl. kisebbségnek minõsítés) sokkal kevesebb a probléma.
Reszben off: “a zsidóság honi státusza rendezetlen. A “csak vallás”-tól Izrael léte és az alanyi alijázási jog különbözteti meg, a felkínált kisebbségi státuszt nem fogadták el”
Ha jol tudom, ez egyedulallo jelenseg. A vilagon sehol masutt nem kerdes, illetve nem ertik miert van ez igy Mo-n. Legkevesbe Izraelben ertik, itt valami olyasminek tunik, mint a fabol vaskarika. (No meg hogy lehet a kettot elvalasztani?) Azt mar csak en teszem hozza, hogy ez a magyar zsido dilemma valahol a “Varos Orzoi”-re emlekeztet… - bantasi szandek nelkul.
Azzal egyutt, hogy (magyarkent) tokeletesen ertem az okait es azzal egyutt, hogy a kerdes eldontesetol (nep / vallas) az antiszemitizmus termeszetebol adodoan nem fog megszunni Mo-n sem… de (izraelikent) erzem, hogy ezzel az ambivalenciaval eppen “lo adodik ala” ugy a magyar zsidosag, mint az Izraelrol alkotott velemeny szempontjabol.
A zsidóság közjogi státuszáról kétízben (a rendszerváltáskor és tavalyelõtt) is lezajlott egy széleskörû vita a magyar nyilvánosságban. A második alkalommal a vitát egy aláírásgyûjtés is kísérte, melynek célja e közjogi helyzet megváltoztatása volt - szavazás útján. Ezer aláírást sem sikerült összegyûjteniük, így a kérdés ismét lekerült a napirendrõl. A témát kibeszéltük anno itt is a JP-n, Komoróczy Gézának pedig az üS-ben van egy jó összefoglaló írása, érdemes átfutni az érdeklõdõknek.
ahogy Hitlert és Goebbelst sem minõsítettem, úgy nem minõsítettem Rákosiékat sem. (Most ugyanazzal a retorikai gesztussal számon kérjem rajtad, hogy miért nem hagyod helyben verbálisan Hitlert, Szálasit, vagy Tomcatet, esetleg Hegedûst?)
Veled - ezek szerint - ellentétben találónak találom azonban a náci és az internacionalista kifejezéseket, mert ugyancsak fején találják a szöget, amennyiben az egyik a nemzettudattal él vissza, a másik pedig éppen a nemzet újkori fogalmával szembeni elégedetlenségekkel. Még akkor is találó a fogalom, ha etimologizálok és szó szerint veszem az inter igekötõt.
Csak csendben jegyzem meg, hogy 1945 áprilisa óta Magyarországon nem történt állami erõszakszervezet “faji” alapú részérõl atrocitás. A tavalyi túlzott (és leginkább idegesen-pancser) rendõrségi beavatkozás sem ezen az alapon történt.
A 19-es népbiztosok közé keveredett vallásgyakorló zsidó mítosza a városi legendák körébe tartozik. Már maga a föltételezés is tárgyi ismeretek hiányára enged következtetni.
Rákosi nem volt szovjetbérenc. Ez vaskos tévedés, ill. a magyar nyelv kellõ ismeretének hiánya. Ahogy Sztálin sem volt sztálinbérenc, úgy Rákosi sem szovjetbérenc. Rákosi szovjet volt, kommunista. Szovjetbérencnek az nevezhetõ, aki maga nem szovjet, nem kommunista, de pénzért (anyagi elõnyökért) kiszolgálja õket. Csurka István besúgó korában pl. szovjetbérenc volt. 56 után a katolikus püspöki kar, a rabbikar, a lelkészi kar, az orvosi, ügyvédi, tanári stb. kar jelentõs része pl. szovjetbérenc volt: nem értettek egyet a rendszerrel, de buzgón informálták az államhatalmat, szervezték a békepapságot.
Miért volna a zsidóság státusza rendezetlen? Ki dönt a rendezettség kérdésében? A zsidóság többsége, ahogy erre Shaddai utalt, úgy döntött, hogy csak vallási és/vagy kulturális értelemben tartja magát zsidónak, nemzetiségi értelemben nem. Ezzel a kérdés eldõlt. Vagy úgy gondolod, hogy lehet valakit akarata ellenére nemzetiségként egy nemzethez sorolni? (Európában az a szokás járja, hogy a nemzeti identitás identifikációt föltételez.)
Nem értékeled túl belpolitikailag egy kissé Izrael Állam létét? A Magyarországon élõ zsidók túlnyomó többsége nem izraeli állampolgár. Valóban van alanyi bevándorlási jogunk. üs? Canadába is bármikor bevándorolhatok alanyi jogon. Akkor canadai nemzetiségû vagyok? Vagy kérdezek másképpen: Te canadai nemzetiségû vagy? Pedig bizony alanyi jogod van Canadába bevándorolni.
Shadai - kosz! Es azt a JP kibeszelest merre talalom?
Charlie - szamit valamit Izrael allamanak lete / nem lete ma, Mo-n, a magukat “kulturalisan zsidokent szamontartok” kozott? Ugy ertem… mas nepek diaszporaban elo tagjai szamara az anyaorszag bizonyos kozpontot jelent. Egy mai magyar zsido szamara Izrael “anyaorszag”?
mg: nagyon sok mindenrõl írsz egyszerre, úh csak egy pár felvetésre reagálnék:
1. cigányholokauszt (tanuljunk is valamit: porrajmos) “ügye”: vhol, vmikor meg kell tudni tanulni a demokratikus rendszerek és alrendszerek mûködését. akinek erre soha nem volt lehetõsége (és ez nem feltétlenül és kizárólag a cigányság hibája, sõt), attól milyen alapon is várjuk el, hogy kapásból hibátlanul alkalmazzon számára adott esetben idegen, de leginkább ismeretlen metodológiákat? nyilván, mivel eleve hátrányos helyzetbõl indulnak, kiszorulnak az oktatásból (szegregált osztályok stb.) és minimális számban kerülnek be a felsõoktatásba, sajnos korlátozott (és nem kizárt, hogy néha bizony kontraszelektált) azok köre, akik pozícióba kerülhetnek. sokszor egészen egyszerûen nincsen alternatíva. de ennek a helyzetnek a javítására nem az elõítéletes hozzáállás (egyszer így történt, legközelebb is így lesz) a megoldás, hanem az oktatás és a támogatás (nem anyagi, sokkal inkább szupervíziós értelemben).
2. bár az attitûd nem egyenlõ a viselkedéses megnyilvánulással, azonban a kukta/szelep-hasonlat mellett ajánlanám megfontolásra/végiggondolásra az elérzéketlenedés kérdéskörét is. minél többet engedünk meg, annál magasabb lesz a tolerancia-küszöb, és a verbalitás és a tettlegesség közti határvonal nagyon vékony. a szóbeliség melyik pillanatában tudod meghatározni, hogy eddig és ne tovább, mert a következõ az már ütés lesz? ja, vagy bocs, hiszen te a verbális erõszakot engednéd, ergo várjuk meg az elsõ progromot és majd után ejnye-bejnyézünk? hoppá, nade hát ezen már túl vagyunk - a melegek esetében. akkor most mi is a helyzet?
3. azt írod, hogy “A gyûlölettörvény egyik legnagyobb hibája, hogy a cigányt és a zsidót egyformán beteszi a kivételezett kisebbségbe.” - szerintem meg _mindenkire_ egyformán vonatkozik és meglehetõsen furcsának tartom, hogy minduntalan a cigányok és a zsidók (esetleg a melegek, hogy az átfedõ halmazokról ne is beszéljünk) vannak kipécézve. lehet, hogy ezek a csoportok azért szoktak hangot adni véleményüknek, mert ennek alapja is van? (ha más nem, történelmi egészen biztosan. és ugye akit egyszer megégetett a tûz…) ott van az alapvetõ probléma, hogy mesterséges distinkciókat vezetsz be akkor, amikor különbséget teszel magyar, zsidó, cigány, meleg, kismama, mozgássérült, értelmi fogyatékkal élõ stb. _ember_ között. õk mind magyarok _és_ zsidók vagy cigányok, vagy kismamák, vagy mozgássérültek - vagy akár ezek közül több is egyszerre.
ami a kölcsönös gesztusokat illeti: nem méricskélésrõl kellene beszélni és annak a tabusításáról meg tiltásáról, hanem sokkal inkább elfogadásról. arról, hogy nem kérdõjelezi meg senki a másik fájdalmát és hogy a (személyes) történelmet kontextusban kezelve nem hangoztatunk irreális, másokat sértõ nézeteket.
Gyöngyi: ha nem is anyaország, de “hátország”. Kanada lehet, hogy befogad (tudtommal nem mindenkit, fleg nem alanyi jogon), de én nem lehetek otthon Kanadában. Magyar vagyok, ennyi. Nem angol, nem francia, nem indián, nem eszkimó.
Charlie: Rákosi bizony szovjetbérenc volt. Nem pénzben, hanem hatalomban fizetve. A Kreml mondta meg, hogy itt mi legyen: ezt õ fenntartás nélkül kiszolgálta. Fizetni pedig természetben is lehet: õ a hatalmat és a megszálló sereg védelmét kapta. Nincs itt a nyelvvel semmi baj. Az ország (Magyarország) vezetõjeként idegen érdeket szolgált - ekként hazaáruló is volt, akárcsak Szálasi (mellesleg, ezt már itt is többször leírtam: Szálasival kapcsolatban soha, semmikor nem nyilatkoztam semmi pozitívumot, de folyvást ezt húzod elõ. Állandó elhatárolódás-kényszer???).
sdw: nézd, lehet a cigányokért kiállni, talán szép dolog is - de nem biztos, hogy hasznos. Nem kultúra, hanem becsület kérdése, hogy nem hazudunk százával nem létezõ holocaust-áldozatokat. Kétarcú hozzáállás, hogy a saját (kétségbe általam nem vont) tisztesség talaján állva a megkülönböztetést egészében nem fogadod el - majd azok megkülönböztetése ellen is tiltakozol, akiknél a saját tisztesség nem áll fenn.
Általános rész következik.
Parányit tovább gondolkodva: én úgy gondolom, hogy az ember a Föld legkártékonyabb állatfaja. ün- és közveszélyes. Más állatok csakis táplálék vagy párválasztás konkurrenciája miatt ölik meg fajtársukat: míg az ember lényegében bármiért, nincs erre gátlása. A természetbõl is úgy “emelkedett ki”, hogy egyben arra végveszélyt jelent.
A háborúk oka végsõ soron szerintem nem másból, mint az ember gátlástalanságából vezethetõ le. Az agresszió pedig valahogyan-valamiért felgyûlik. Vagyis: ha már régen nem volt háború, a békebeli agresszió erõsödik meg. Rendkívül kevés a kivétel (Svájcon kívül nemigen tudnék kivételt mondani). Ezt az agresszió-fokozódást látjuk itt és most. Ha ez így van: a helyzetet nem lehet másképp kezelni, mint a tévhitek, alaptalan konfrontációk csökkentésével - és bízni abban, hogy az agresszió kitörése nem irányul olyanok ellen, akik arra sehogyan se szolgáltak rá.
Shadai: idézet az általad linkelt cikkbõl: “…{a trianoni béke}… lehasította azokat a területeket, amelyeken a nemzeti / nemzetiségi mozgalmak már régóta önállóságuk megteremtésére törekedtek.”
Hogyne. Például a színmagyar Székelyföldet, ami mást se akart, mint elszakadni.
“Ma olvasva, a kiváló Szilágyi okosan érvelõ írásai szinte úgy hangzanak, mintha a fajelmélet zsidó változata volnának. A korabeli terminológia sallangját lehántva, észrevesszük a zsidó nép fogalmából kiinduló politikai programot.”
Igen. ?nála lehántjuk. A fajelmélet zsidó oldalról nem fajelmélet.
“Ha van zsidó nép, zsidó nemzet, ha van Izrael, akkor a diaszporában van zsidó nemzeti kisebbség.”
Ezzel nagyon egyetértek. Régen ki kellett volna mondani.
“aki meg akarja õrizni a zsidó identitást, az nem veheti támadásnak, ha nemcsak õ mondja magáról, hogy “ün zsidó vagyok”, hanem más is mondhatja neki, offenzív szándék nélkül: “Te zsidó vagy.” Aki meg akarja különböztetni magát a többiektõl, annak valami módon jeleznie kell a különbséget, ez a jel mindenképpen határ lesz, de a társadalmi integráció éppen azt jelenti, hogy a határ nem árok vagy szögesdrót (…)”
MG - hatorszag? A valaszt en csak sejthetem, te nem tudhatod.
(Az “otthon” nem kivulrol meghatarozott fogalom, hanem belulrol jon. Ott van, ahova leteszi az ember…)
Hipotézis az Elõítéletekrõl
[nagyon nyers, bocsezért]
Véleményem szerint az elõítélet a más problematkájába tartozik. Elõítélet ott merül fel, ahol valaki/valami mással, tõlem különbözõvel találkozom. A találkozás során próbálom ezt a mást megragadni, megismerni, próbálom a hozzá való viszonyomat, a különbségeket és az azonosságokat megtalálni. Mindezek során feltételezem, hogy én valamilyen vagyok, és a másik is valamilyen. A megismerés során a másikat keresem, a hozzám való viszonyát.
Elõfordulhat, hogy nem akarok azon gondolkodni, milyen is a másik. Nem akarom megfogalmazni. Egyszerûen csak együtt vagyok vele, közel vagyok hozzá, a vele való találkozás egy közös élmény. Az elõítélet akkor születik, amikor valamit gondolni kezdek a másikról, valamilyennek látom õt. Az ember hajlamos arra, hogy valamilyennek lásson másokat.
Mi alapján gondolom a másikat valamilyennek? Nyilván az elõzetes ismereteim alapján. Véleményem szerint Az elõítélet az a kép, amit a másikról gondolok az elõzetes ismereteim alapján.
Az ember tudja, hogy ismeretei pontatlanok, megismerése folyamatos, soha véget nem érõ. Emiatt jobb esetben az elõzetes ismereteit vázlatként kezeli, és igyekszik jobban megismerni a másikat, hogy újabb ismereteivel a róla alkotott képet pontosabbá tegye. Mindeközben elmorfondírozik azon, hogy a másokról való képzet mennyire ingatag DOLOG, a másik élõ lényétõl különbözõ, bármikor összetörhet, hiszen a másik az szabad lény, a képzet pedig konstruktum. Tudja, hogy ez a kép tökéletlen, egy vacak keret, amin keresztül a másikat homályosan látja.
Az elõítélet feltételezés a másikról. Az eddig gyûjtött ismereteim alapján
Feltételezek valamit magamról,
Feltételezek valamit a másikról,
Feltételezek valamit az egyes csoportokról,
Feltételezek valamit az emberrõl.
Ez mind-mind feltételezés. Elõfordul, hogy összekeverjük a feltételezéseket az igazsággal. Azt gondoljuk, hogy tudjuk, milyen a másik. ? olyan és kész. Befejezett. Valóban befejezett ekkor valami, csakhogy nem õ maga, hanem a róla alkotott képem nyilvánítom ilyenkor befejezetté. Nem akarok többet megtudni róla, éppen eleget tudok. Pontosan tudok hozzá viszonyulni, nem fordulhat elõ, hogy magam megváltozom, és újra kell gondolnom a viszonyulásomat hozzá.
Az is lehet, hogy azt gondolom: sokat megtudtam a másikról, ezek alapján feltételezem, hogy nem tud olyat felmutatni a jövõben, ami gyökeresen megváltoztatná a képet. Talán ez gyakori abban az esetben, ha valaki nagyon bízik az ismeretei helyességében.
Az eddig gyûjtött ismereteim alapulhatnak
saját külvilági tapasztalataimon,
mások külvilági tapasztalatain,
saját képzeletemen képein,
mások képzeletének képein,
illetve az ismeretekbõl levont következtetéseken.
Ott a gond, hogy az ismeret piszkosul folyékony valami. Az ismereteket torzíthatja
a felejtés,
a helytelen következtetés,
az ellentmondások,
az érzelmi befolyásolás.
Ezek után az ember hajlamos néha kételkedni az ismeretei helyességében, nehezen gondolja azt, hogy az igazság a birtokában van.
Talán manapság a csoportokkal kapcsolatos elõítéletek a legnépszerûbbek.
Nézzük a csoportokat. A csoport az egy körülhatárolható másság. A csoport tagjait mindig összeköti valami, hiszen a csoportképzésnek ez a lényege. A csoportképzés maga is mesterséges dolog, bizonyos feltételezett tulajdonsággal rendelkezõk egybegyûjtése. Sok minden alapján lehet csoportokat képezni, például származás alapján. Mi alapozhatja meg azt, hogy a közös származás alapján meghatározott csoport egyes tagjaival szemben azonos elõfeltételezéseket tesz valaki?
Feltételezhetjük azt, hogy a gének öröklõdnek, tehát a genetikailag meghatározott tulajdonságok öröklõdnek. Innentõl fogva minden attól függ, hogy mi mindent tart az illetõ genetikailag meghatározottnak. [Azt már legalább tudjuk, hogy a gének az öröklõdés során változhatnak, módosulhatnak. A csoport tehát dinamikusan változik.] A külsõ jegyeken túlmenõen esetleg kihat a genetika az ember jellemére is? Valaki úgy gondolja, igen.
Feltételezhetjük azt, hogy a közös származás során a szellemiség, hagyományok, köztük az értékrend is átadásra kerül. [Az értékrend is változhat idõvel, módosulhat, akárcsak a gének. Mégis, minél erõsebb a hagyomány, annál lassabb lehet a változás.]. Meggyõzõdésem, hogy a köznyelvben használatos elõítéletek többnyire a szellemiségre vonatkoznak. A szellemiség felfogása sok esetben sablonos, részrehajló. Egy néppel kapcsolatos sztereotípia feltételezi, hogy a népet alkotó emberek azonos szellemiség hatása alatt állnak. Az csoport tagja a szellemiség képviselõje. A szellemiséggel többféleképpen lehet megküzdeni: vitával, vagy gazdasági, mentális, fizikai erõszakkal.
Elõfordulhat, hogy hasonló értékrendet képviselõ emberek összeállnak, hogy közösen küzdjenek a közös értékeikért. Meggyõzõdésem, hogy a jövõ ezeké a csoportoké. Fontos, hogy a csoport által képviselt értékek nyilvánosak legyenek, mert ez elejét veheti a téves elõítéleteknek.
Nem olvastam el az egészet, de látom a téma nagy beszélgetést (vitát?) generált. Nekem amúgy is egyik kedvenc témám, az “antiszemitizmus, avagy sem, ha igen, miért?” témakör, nagy szakértõje vagyok! :))) Nem akarom ismételni magam, már volt egy hosszú fejtegetésem a “Trolloknak külön trolljáratot” poszt alatt, kb. fél éve(?).
Az antiszemitizmus pszihés állapot. Hasonlít a filoszemitizmushoz, csak az elõjele más, meg a társadalmi szerepe rosszabb. De a filoszemitizmus is pillanatok alatt átválthat antiszemitizmusba, az ember észre sem veszi. Fõleg, ha társul önértékelési problémákkal. Sõt a kettõ (filo-anti) váltogathatja egymást. Mindenesetre vannak olyan (nem zsidó) emberek, akik “rákattannak” a zsidókra, a zsidó témákra, és nehezen kattannak le róla. Ezzel egy bizonyos határig nincs gond.
A dolog gyökere egyértelmûen a vallásban keresendõ…
Gadamer szerint az elõítélet történeti realitás, hiszen nincs elõzetes ítélet nélküli gondolkodás, amibõl következõen a kérdés nem az, hogy miért téves az elõítélet, hanem az, hogy min alapul az elõítéletek legitimitása.
Azt gondolom errõl,hogy addig, amíg az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy ki melyik csoporthoz tartozik, és kizárólag ennek alapján tudják csak látni egymást, addig sem kell a lényeggel foglalkozniuk. Addig sem kell az önmaguk és a világ, önmaguk és a másik közötti bonyolult viszonyrendszerek megértésével - elismerem, munkás feladatával- próbálkozniuk.
a Gadamerrõl szóló megjegyzésedet annyiban pontosítani kell, hogy Gadamer szerint, aki ebben az összefüggésben Heidegger nyomdokain halad, az elõítélet nem történeti realitás, hanem léttörténeti. Ez azt jelenti, hogy nem a történelmi narratívák többé-kevésbé metafizikai jellegû konstrukciói világítják meg az elõítéleteknek az igazság és az igazságosság összefüggésében mutatkozó esetlegességét (azaz igazságot elõvételezõ vagy éppenséggel elrejtõ, elveszítõ, elveszejtõ voltát), hanem a megértés folyamatainak ontológiai átvilágítása. Ezért mondhatja Gadamer mindössze egyetlen lappal az elõítélet ontológiai „rehabilitációját” követõen, hogy – idézném – „Genau hier aber liegt die Funktion der hermeneutischen Theorie: Sie stiftet eine generelle Bereitschaft, wo die spezielle von machtvollen Gewohnheiten und Vorurteilen blockiert sein mag.” (Magyarul mintegy: „Pontosan ebben rejlik a hermeneutikai elmélet feladata: Ott és akkor teremt általános készséget, ahol a speciális készséget a megszokás és az elõítéletek hatalma talán gúzsba köti”). Így teljes a kép.
A hozzászólásod második bekezdéséhez: Ontikusan fogalmazva a nemzeti és a csoportidentitás része az én- és öntudatnak. Nem lehet úgy a másság akceptálásának igénye mellett másokkal dialógikus viszonyra lépni, hogy ne igyekeznénk önmagunk vonatkozó megkötöttségeit tudatosítani, másként és kissé képiesen szólva: a vonatkozó megértési horizontunk határait jelölõ teremtárgyakat a magunk számára megjelölni.
Hogy hol? Mindenhol.
Nyilván elsõsorban a zsidó-keresztény-muzulmán tengelyre gondolok. De maradjunk csak a zsidó-keresztény párhuzamnál.
A Biblia a zsidókról szól. Az ?szövetség mindenképp. Egyszerû olvasatban ez úgy is megragadhat az emberek agyában, hogy az Isten csak a zsidókkal foglalkozik. Vagy legalábbis elsõsorban. Mindenki más csak a zsidók viszonyában kerül szóba. Tehát az I-nek a zsidók fontosabbak. Vagy csak ezt hirdetik magukról, akkor viszont a Biblia hamis. De az senki nem gondolja. (Induljunk ki ebbõl…) Tehát a zsidók ijesztõek, mert az I-nek fontosabbak, tehát nagyobb hatalmuk is van. I-tõl kapott hatalmuk. Másik olvasatban: A zsidókhoz valamilyen formában viszonyulni kell, hogy az I egyáltalán foglalkozzon velünk, hogy ott legyünk a Bibliában említett emberek között. Ha nem pozitívan, akkor negatívan. Mert az is viszonyulás. A fõgonoszok is meg vannak említve. Hitler, Goebbels is örökéletû lesz, leginkább a zsidók miatt. A zsidókkal való viszony határozza meg egy embercsoport jelentõségét. (Oké, ez most túlzás, szándékosan egy elhajlott gondolkodást próbálok most bemutatni.)
A késõbb kereszténnyé vált európai népek -nagyrészt- nem ismerték a monoteizmust a zsidók elõtt. Késõbb pedig erre épült a kultúrájuk. Az erkölcsi viszonyaik és a lelki életük mindenképp. ?gy viszonyulnak a Felsõbb Lényhez, mint a zsidók. Olyan az istenképük. A mózesi Tízparancsolat Európa õsalkotmánya. Inkább, mint a görög filozófia szerintem. De legalábbis párhuzamosan mûködik a kettõ. A kiválasztottságot pedig nem tudják a helyén kezelni. Nem is lehet szerintem. A kereszténység elvileg elvált a zsidó vallástól, Pál apostollal mindenképp, de mivel a lényegi alapot megõrizte, ezért ez a kettõsség (két határozottan más személyiségû “fõlény”, a “zsidó” I és Jézus) nagy feszültésget okoz a kereszténnyé vált népek fejében. üs ez a feszültség megmaradt akkor is, amikor már magát a vallást sokat elhagyták. Az ilyen “Cion bölcsei..” és egyébb irományok, az összeesküvés-elméletek egyértelmûen arra utalnak, hogy sok ember különös, valójában irracionális szerepet tulajdonít a zsidóknak. Akár pozitívan, akár negatívan.
Nekem errõl az jut eszembe, hogy prekoncepciók nélkül látni a világot = szabad fellélegzés. Nem aszerint félni vagy kedvelni valakit, hogy milyen háttere van. Nekem a “jaj te szegény kissebbségi” álláspont sem igazán tetszik, olyan paternalista. Egyszer egy tanárom azt mondta (drámákkal foglalkozott egyébként) hogy a tolerancia személyekkel kapcsolatban nem jó szó, az a jó ha nem veszed észre a származását vagy akármilyét. Egyszer mellém állt a buszmegállóban egy kínai lány és öt perc telt el mire észrevettem, hogy kínai. (A lánymosdóba belépõ talpig muszlim öltözetbe csavart fekete lányról meg az volt az elsõ gondolatom, hogy milyen szép)
Ja ha már elõítélet, hadd bölcsészkedjek itt. Van pozitív elõítélet is. Pl: nyugati kultúrkör elõtérbe helyezése nem nyugati kultúrkörrel szemben, vagy nem nyugati kultúrkör elõtérbe helyezése nyugati kulturkörrel szemben (hogy egy percre leálljunk az önostorozással) De nekem az a kedvencem, hogy van elõítélet az ételekkel és a zöldségekkel szemben is. Ez olyan vicces. (ja, amúgy most eszembejutott a biorasszizmusos vicc)
Ja amúgy Malcolm Gladwell ajánlott egy tesztett a Blink címû könyvében, majd ha megtalálom a webcímét a tesztnek esetleg felírom majd már ha nem gond.
Ja már ha Gladwell és Blink, a Blinknek nagyon jó részei vannak elõítélet témakörben, az már az elõítélet tanulmányok haladó szint, de marha érdekes. Kb: hogy ruházat, szín, nem alapján kit mennyire taksálnak átvághatónak egy autókereskedésben öntudatlanul!!! Persze vannak tök poén ellenpéldák is. Hogy csórónak néz ki azt tök gazdag.
Ja amúgy nem minden bölcsész (de utálom ezt a szót :) fogalmaz ilyen pongyolán :)
http://www.implicit.harvard.edu. edu után is pont. No további komment, hátha kipróbálja valaki. Nincs kedvem elárulni, mire játszanak a tesztek : ) Englisül kell tudni sajna, és amerikai. Nem találtam katolikus vallást az adatfelvételnél !!!! zsidó van ;)
Van judaizmus teszt is : ) A negyedik bejegyzés végre a témába vág : ) Jó éjt, mindenkinek!
Katolikus vagyok. Micsinájjak.
Az én véleményem a “zsidózás” jelenségérõl eltérõ. Nem abban az értelemben, hogy tetszene nekem. Nem tetszik.
Ugyanakkor - csak röviden írom le, mert itt már kifejtettem máshol is, de ez a poszt az igazi helye - én nem a zsidózás vagy nem zsidózás között látom a kritikus határt. Nekem a szóbeli szitok és a tettlegesség között van az a határ, ami kritikus.
Nagyon sok ember idegenkedik az idegenektõl, ezen belül nagyon sokan a zsidóktól is. Ezer oka van, hogy a zsidók ellen miért sok az indulat: a titokzatos vallás, ismert zsidók gazdagsága és befolyása, Izrael állam bizonyos cselekedetei, stb. A dolog tulajdonképp Jézusig megy vissza. A pápa ugyan kimondta, hogy a zsidók nem istengyilkosok, de ez kissé PC volt a híveknek. (De jure bûnösség csakugyan nincs magában a tettben, de a felbujtás a fõpapoknál megvolt, és ezt sokan ma is részességnek értik - más kérdés, hogy az akkori helyzetben Júdea provincia volt, így a döntés jogi felelõssége a helytartóé, a felbujtás nem állna meg egykönnyen. Na ne jogászkodjunk, fõleg ne mai magyar jog szerint.)
Az idegenkedés vagy akár ellenszenv: alapvetõ emberi tulajdonság. Csökken, növekszik. De van. Megszüntetése, kiirtása lehetetlen (a cél is értelmetlen, steril világ rosszabb talán a gyûlölködõnél is).
ün elfogadom, hogy van ellenszenv - már abban az értelemben, hogy megszüntetése nem is lehet cél, csak a civilizált keretek között tartása. Ebben pedig érdekes módon még az aránylag szabad “zsidózásnak” is szerepe van. Szelep a kuktán.
Az egyénben nehéz (lehetetlen) a szeretet-gyûlölet tengelyen gátlást kialakítani. Nem is természetes, mert ezek érzelmek, sokszor nem magyarázhatóak - és uralásuk a Gondolatrendõrség felállításával lenne egyenlõ. Ugyanakkor nagyon sok emberben ott a természetes gátlás a szóbeli szitok és az odavágás között. A szavak lehetnek csúnyák, sérthetnek, akár mélyen is - de az ütés az, ami valódi veszély. Nem is beszélve az ölésrõl.
Mi a jobb? Ha valaki ordibálva zsidózik, de nem üt meg senkit (mondhatni: kifújja a gõzt), vagy ha csöndben van, de amikor alkalma nyílik, odavág?
A zsidózás egyben - megint nem lesz népszerû a gondolat - a kukta nyomásmérõje. ha elfojtják erõszakkal (mint a gyûlölettörvény), attól a nyomás nem lesz kisebb, csak nem látszik olyan jól. Viszont hirtelen robbanhat - tettekben - és akkor felkészülni se lesz idõ.
A zsidók egy része (itt is, ezen a honlapon) sértõdött, vagy akár bosszúvágyó is. Még meg is lehet ezeket az indulatokat érteni emberileg: halottaik vannak a hitleri korból, leanyázzák õket az utcán, stb. Most alkalmuk lesz megtorolni.
Csakhogy a megtorlás, a perelgetés VISSZAüT! Prompt növeli a gyûlöletet, “már megint ezekkel kivételeznek!”-érzést kelt. Szerintem az antiszemitizmust törvénnyel tiltani nem lehet, csak növelni…û
Van másik veszély is. A gyûlölettörvény lehetõségeit a zsidók és a zsidó szervezetek vagy kihasználják, vagy nem. A cigányok viszont biztosan: tessék visszaemlékezni, hogy a közelmúltbeli cigányholocaust-kárpótlás ügye miért és hogyan fúlt botrányba. Erre is rá fognak mozdulni.
A cigányokat sokkal többen gyûlölik, mint a zsidókat. Nem véletlenül: tõlük valóban félni kell, különösen némely településen, városrészben. A bûnözéshez hozzáállásuk teljesen más: a börtön nekik nem szégyen, csak baleset. Ha lesz valamilyen atrocitás, az biztosan cigányok ellen fog indulni.
A kérdés az, hogy ha megindul egy agresszív tömeg, egy-két hangadó nem fordítja-e õket az elérhetõ zsidók ellen is?
ün látom ennek veszélyét. A gyûlölettörvény egyik legnagyobb hibája, hogy a cigányt és a zsidót egyformán beteszi a kivételezett kisebbségbe. Zsidók nem bûnöznek (illetve, nem másképp mint a magyarok), nem agresszívek az utcán, nem viselkednek kulturálatlanul - nem kell tõlük félni. A VII. kerületben, ha szembejön velem 4-5 ortodox zsidó, nem megyek át a túloldalra. Minek? De ha 4-5 nagyhangú cigány jön, akkor bizony átmegyek - mert akár szórakozásból is megtámadhatnak.
Van néhány fasiszta itt is. Mindenhol. Befolyásuk semmi. Most.
Ne is legyen, ha netán megindul a tömeg valamikor “rendet tenni”… Legjobb, ha nem történik ilyesmi, de ha mégis…
A helyzet szerintem javítható. Kölcsönös gesztusokkal. Hangsúlyozom: kölcsönösökkel! TILOS méricskélni, kinek hány halottja volt; tilos Kun Bélát és Rákosit kvázi kitagadni, hogy de nem, õk nem is zsidók igazán ezért vagy azért; és tilos bármelyik oldalról bûnös népet, nemzetet, országot emlegetni. Ezek tabuk. Szabad ellenben focimeccset összehozni, utána sörözni, neten vagy akár személyesen sakkozgatni, iszogatni, és rengeteget beszélni.
Tilos egy kalap alá venni a zsidókat - meg a “szélsõjobbot” ugyanúgy. Szabad egy-egy sértést fül mellett elengedni.
Tilos Kohn helyett perelni, ha lezsidózták - még ha lehetne is. Szabad (sõt, forrón javaslom) kinyilvánítani, hogy “Mi nem tartunk igényt többletjogra!”. Nagyon szabad átmenni - akár a neten, az ebben egyre fontosabb - jobboldali helyekre, és ott nagyon-nagyon higgadtan vitába szállni. Szabad nyíltnak lenni, szabad a zsidó vallásról mindenfélét elmondani. Szabad (ajánlott) a Talmudot lefordítani, illetve a nem PC tartalmakra olyan nyilvános magyarázatot adni, ami egyértelmûvé teszi, hogy a vallási elõírásokat nem használják kívülállók elleni simlik erkölcsi igazolására. Különösen szabad a zsidóság státuszát (kisebbség? vallás? kultúrkör? rassz?) a mai cseppfolyós állapotánál egyértelmûbbé tenni.
Nélkületek, a részvételetek nélkül a helyzet nem javulhat. Kéne pedig javulnia, mert eddig fõleg romlott…
höhö, ez lett a csak röviden… bocs.
Kedves MG,
amikor nekem kissé merevnek tûnõ módon szétválasztod a kisebbségek elleni verbális és a tettleges támadást, mintha leegyszerûsítenél. Az egyik ugyanis következhetik a másikból. A verbális atrocitás sokszor elsõ lépés a tettlegesség felé. Amikor azt kérdezed, hogy mi a jobb, ha valaki szóban antiszemita, vagy amikor tettben, szintén leegyszerûsítesz. ün is eshetném a szimplifikáció bûnébe, s hozhatnék riasztó történelmi példát a csak verbálisan támadó antiszemitára. Itt van rögtön pl. Adolf Hitler. Soha sem ütött meg egyetlen zsidót sem. A fizikuma sem volt meg hozzá igazán. Goebbelsre ugyanez áll. Sajnos az igazság a szélsõségek közti átlagosságban szokott meghúzódni. Jó volna, ha a szélsõséges lehetõségek közt a lehetséges szélsõségeket is látnánk.
Más. Nem a „pápa” mondja ki a zsidók Jézussal kapcsolatos ártatlanságát, hanem maga Jézus a kereszten. ?si keresztény tanításról van tehát szó. Most arról nem is beszélve, hogy az evangéliumok vonatkozó leírásai annyira ellentmondanak a zsidó hagyományoknak, hogy erõteljesen megkérdõjelezõdik a történeti hitelességük. (Arról is biztosan van tudomásod, hogy az antiszemiták többsége nem gyakorló keresztény. A keresztény jelzõt legföljebb vallási kontextusából kiforgatva, fajelméleti terminus technicusként használják, annyit tesz náluk, hogy árja. Ilyen értelemben a keresztény hittre tért, vallásos keresztény zsidó contradictio in adiecto a számukra.
Kun Béláról és Rákosiról nem mondta senki, hogy nem zsidók, abban az értelemben, hogy zsidó származásúak. (Vallásuk tekintetében persze nem zsidók, mert hát ateisták. ületmódjuk és kulturális hovatartozásuk tekintetében sem zsidók, mert hát semmilyen zsidó megnyilvánulásuk nem volt. Internacionalisták voltak. Vagy Te tudsz egyetlen zsidó megnyilvánulásukról? Akkor ki vele!) Azt viszont többen megkérdezték már tõled, hogy miért fontos az õ esetükben a származásuk, és miért nem fontos pl. Kádár János magyar származása, vagy Marosán Györgyé? Vagy Papp Árpádé, a munkásõrség vezérõrnagyáé? Miért fontos Konrád György „zsidósága”, s miért nem fontos Csurka István „szerbsége”?
Charlie: lehet, hogy leegyszerûsítek. Hitler és Goebbels persze, nem ölt saját kezével. Tudtommal Rákosi sem. Más az, ha a hatalom birtokában erre nem kényszerül rá valaki - de ma attól nem tartok, hogy államhatalmi eredetû gyilkolás vagy verés lenne (illetve, utóbbi elképzelhetõ, de jelenleg nekem kell ettõl tartanom inkább) fajelméleti alapon.
Ma, Magyarországon zavargástól (nem kormányellenest értve ezalatt), spontán népi “igazságszolgáltatástól” kell tartani. Abban meg csak a saját kézzel verni/ölni hajlandóak számítanak. Az egy lélektani tény, hogy a vonzalom-semlegesség-taszítás(gyûlölet) skálája parancsokkal nem befolyásolható. Az “üssem-ne üssem” viszont igen, sõt, erre elvileg mindenkiben van valamilyen saját belsõ parancs. Ami megerõsíthetõ, vagy gyengíthetõ. Ma, itt az a költõi kérdés, amit én feltettem, helyes.
Nem volt Rákosiéknak zsidó megnyilvánulása. Nem voltak vallásosak sem (emlékeim szerint az 1919-es népbiztosok között, bolsevik ide vagy oda, még akadt vallásgyakorló, de hirtelen rá nem vágom, ki, utánanézni meg már késõ van ma - de ez is mindegy amúgy a tárgy szempontjából!). Az “internacionalista” azért túl enyhe kifejezés. A “rohadt szovjetbérenc hazaáruló gyilkos” bár hosszabb, de jóval pontosabban írja le “érdemeiket”. Korábban is kifejtettem: származásuktól is nehéz ám, fõleg egyszerûbb embereknek elvonatkoztatni. Többek között épp azért, mert a zsidóság honi státusza rendezetlen. A “csak vallás”-tól Izrael léte és az alanyi alijázási jog különbözteti meg, a felkínált kisebbségi státuszt nem fogadták el. Így aztán, amikor Te arra fordítod, hogy CSAK a származásuk: a zsidóktól idegenkedõ, light antiszemita közember azt mondja: MIüRT? Nem az számít? üs mondhatja is, mert nincs korrekt válasz arra, hogy mi “számít”. Így aztán mindent mindenki úgy ért, ahogy akar zsidóügyben. Visszatértem oda, ahol befejeztem: rendezett státusz esetén (pl. kisebbségnek minõsítés) sokkal kevesebb a probléma.
Reszben off: “a zsidóság honi státusza rendezetlen. A “csak vallás”-tól Izrael léte és az alanyi alijázási jog különbözteti meg, a felkínált kisebbségi státuszt nem fogadták el”
Ha jol tudom, ez egyedulallo jelenseg. A vilagon sehol masutt nem kerdes, illetve nem ertik miert van ez igy Mo-n. Legkevesbe Izraelben ertik, itt valami olyasminek tunik, mint a fabol vaskarika. (No meg hogy lehet a kettot elvalasztani?) Azt mar csak en teszem hozza, hogy ez a magyar zsido dilemma valahol a “Varos Orzoi”-re emlekeztet… - bantasi szandek nelkul.
Azzal egyutt, hogy (magyarkent) tokeletesen ertem az okait es azzal egyutt, hogy a kerdes eldontesetol (nep / vallas) az antiszemitizmus termeszetebol adodoan nem fog megszunni Mo-n sem… de (izraelikent) erzem, hogy ezzel az ambivalenciaval eppen “lo adodik ala” ugy a magyar zsidosag, mint az Izraelrol alkotott velemeny szempontjabol.
Vegkepp elvagtam magam? :-)
A zsidóság közjogi státuszáról kétízben (a rendszerváltáskor és tavalyelõtt) is lezajlott egy széleskörû vita a magyar nyilvánosságban. A második alkalommal a vitát egy aláírásgyûjtés is kísérte, melynek célja e közjogi helyzet megváltoztatása volt - szavazás útján. Ezer aláírást sem sikerült összegyûjteniük, így a kérdés ismét lekerült a napirendrõl. A témát kibeszéltük anno itt is a JP-n, Komoróczy Gézának pedig az üS-ben van egy jó összefoglaló írása, érdemes átfutni az érdeklõdõknek.
Kedves MG,
ahogy Hitlert és Goebbelst sem minõsítettem, úgy nem minõsítettem Rákosiékat sem. (Most ugyanazzal a retorikai gesztussal számon kérjem rajtad, hogy miért nem hagyod helyben verbálisan Hitlert, Szálasit, vagy Tomcatet, esetleg Hegedûst?)
Veled - ezek szerint - ellentétben találónak találom azonban a náci és az internacionalista kifejezéseket, mert ugyancsak fején találják a szöget, amennyiben az egyik a nemzettudattal él vissza, a másik pedig éppen a nemzet újkori fogalmával szembeni elégedetlenségekkel. Még akkor is találó a fogalom, ha etimologizálok és szó szerint veszem az inter igekötõt.
Csak csendben jegyzem meg, hogy 1945 áprilisa óta Magyarországon nem történt állami erõszakszervezet “faji” alapú részérõl atrocitás. A tavalyi túlzott (és leginkább idegesen-pancser) rendõrségi beavatkozás sem ezen az alapon történt.
A 19-es népbiztosok közé keveredett vallásgyakorló zsidó mítosza a városi legendák körébe tartozik. Már maga a föltételezés is tárgyi ismeretek hiányára enged következtetni.
Rákosi nem volt szovjetbérenc. Ez vaskos tévedés, ill. a magyar nyelv kellõ ismeretének hiánya. Ahogy Sztálin sem volt sztálinbérenc, úgy Rákosi sem szovjetbérenc. Rákosi szovjet volt, kommunista. Szovjetbérencnek az nevezhetõ, aki maga nem szovjet, nem kommunista, de pénzért (anyagi elõnyökért) kiszolgálja õket. Csurka István besúgó korában pl. szovjetbérenc volt. 56 után a katolikus püspöki kar, a rabbikar, a lelkészi kar, az orvosi, ügyvédi, tanári stb. kar jelentõs része pl. szovjetbérenc volt: nem értettek egyet a rendszerrel, de buzgón informálták az államhatalmat, szervezték a békepapságot.
Miért volna a zsidóság státusza rendezetlen? Ki dönt a rendezettség kérdésében? A zsidóság többsége, ahogy erre Shaddai utalt, úgy döntött, hogy csak vallási és/vagy kulturális értelemben tartja magát zsidónak, nemzetiségi értelemben nem. Ezzel a kérdés eldõlt. Vagy úgy gondolod, hogy lehet valakit akarata ellenére nemzetiségként egy nemzethez sorolni? (Európában az a szokás járja, hogy a nemzeti identitás identifikációt föltételez.)
Nem értékeled túl belpolitikailag egy kissé Izrael Állam létét? A Magyarországon élõ zsidók túlnyomó többsége nem izraeli állampolgár. Valóban van alanyi bevándorlási jogunk. üs? Canadába is bármikor bevándorolhatok alanyi jogon. Akkor canadai nemzetiségû vagyok? Vagy kérdezek másképpen: Te canadai nemzetiségû vagy? Pedig bizony alanyi jogod van Canadába bevándorolni.
Shadai - kosz! Es azt a JP kibeszelest merre talalom?
Charlie - szamit valamit Izrael allamanak lete / nem lete ma, Mo-n, a magukat “kulturalisan zsidokent szamontartok” kozott? Ugy ertem… mas nepek diaszporaban elo tagjai szamara az anyaorszag bizonyos kozpontot jelent. Egy mai magyar zsido szamara Izrael “anyaorszag”?
mg: nagyon sok mindenrõl írsz egyszerre, úh csak egy pár felvetésre reagálnék:
1. cigányholokauszt (tanuljunk is valamit: porrajmos) “ügye”: vhol, vmikor meg kell tudni tanulni a demokratikus rendszerek és alrendszerek mûködését. akinek erre soha nem volt lehetõsége (és ez nem feltétlenül és kizárólag a cigányság hibája, sõt), attól milyen alapon is várjuk el, hogy kapásból hibátlanul alkalmazzon számára adott esetben idegen, de leginkább ismeretlen metodológiákat? nyilván, mivel eleve hátrányos helyzetbõl indulnak, kiszorulnak az oktatásból (szegregált osztályok stb.) és minimális számban kerülnek be a felsõoktatásba, sajnos korlátozott (és nem kizárt, hogy néha bizony kontraszelektált) azok köre, akik pozícióba kerülhetnek. sokszor egészen egyszerûen nincsen alternatíva. de ennek a helyzetnek a javítására nem az elõítéletes hozzáállás (egyszer így történt, legközelebb is így lesz) a megoldás, hanem az oktatás és a támogatás (nem anyagi, sokkal inkább szupervíziós értelemben).
2. bár az attitûd nem egyenlõ a viselkedéses megnyilvánulással, azonban a kukta/szelep-hasonlat mellett ajánlanám megfontolásra/végiggondolásra az elérzéketlenedés kérdéskörét is. minél többet engedünk meg, annál magasabb lesz a tolerancia-küszöb, és a verbalitás és a tettlegesség közti határvonal nagyon vékony. a szóbeliség melyik pillanatában tudod meghatározni, hogy eddig és ne tovább, mert a következõ az már ütés lesz? ja, vagy bocs, hiszen te a verbális erõszakot engednéd, ergo várjuk meg az elsõ progromot és majd után ejnye-bejnyézünk? hoppá, nade hát ezen már túl vagyunk - a melegek esetében. akkor most mi is a helyzet?
3. azt írod, hogy “A gyûlölettörvény egyik legnagyobb hibája, hogy a cigányt és a zsidót egyformán beteszi a kivételezett kisebbségbe.” - szerintem meg _mindenkire_ egyformán vonatkozik és meglehetõsen furcsának tartom, hogy minduntalan a cigányok és a zsidók (esetleg a melegek, hogy az átfedõ halmazokról ne is beszéljünk) vannak kipécézve. lehet, hogy ezek a csoportok azért szoktak hangot adni véleményüknek, mert ennek alapja is van? (ha más nem, történelmi egészen biztosan. és ugye akit egyszer megégetett a tûz…) ott van az alapvetõ probléma, hogy mesterséges distinkciókat vezetsz be akkor, amikor különbséget teszel magyar, zsidó, cigány, meleg, kismama, mozgássérült, értelmi fogyatékkal élõ stb. _ember_ között. õk mind magyarok _és_ zsidók vagy cigányok, vagy kismamák, vagy mozgássérültek - vagy akár ezek közül több is egyszerre.
ami a kölcsönös gesztusokat illeti: nem méricskélésrõl kellene beszélni és annak a tabusításáról meg tiltásáról, hanem sokkal inkább elfogadásról. arról, hogy nem kérdõjelezi meg senki a másik fájdalmát és hogy a (személyes) történelmet kontextusban kezelve nem hangoztatunk irreális, másokat sértõ nézeteket.
Gyöngyi: ha nem is anyaország, de “hátország”. Kanada lehet, hogy befogad (tudtommal nem mindenkit, fleg nem alanyi jogon), de én nem lehetek otthon Kanadában. Magyar vagyok, ennyi. Nem angol, nem francia, nem indián, nem eszkimó.
Charlie: Rákosi bizony szovjetbérenc volt. Nem pénzben, hanem hatalomban fizetve. A Kreml mondta meg, hogy itt mi legyen: ezt õ fenntartás nélkül kiszolgálta. Fizetni pedig természetben is lehet: õ a hatalmat és a megszálló sereg védelmét kapta. Nincs itt a nyelvvel semmi baj. Az ország (Magyarország) vezetõjeként idegen érdeket szolgált - ekként hazaáruló is volt, akárcsak Szálasi (mellesleg, ezt már itt is többször leírtam: Szálasival kapcsolatban soha, semmikor nem nyilatkoztam semmi pozitívumot, de folyvást ezt húzod elõ. Állandó elhatárolódás-kényszer???).
sdw: nézd, lehet a cigányokért kiállni, talán szép dolog is - de nem biztos, hogy hasznos. Nem kultúra, hanem becsület kérdése, hogy nem hazudunk százával nem létezõ holocaust-áldozatokat. Kétarcú hozzáállás, hogy a saját (kétségbe általam nem vont) tisztesség talaján állva a megkülönböztetést egészében nem fogadod el - majd azok megkülönböztetése ellen is tiltakozol, akiknél a saját tisztesség nem áll fenn.
Általános rész következik.
Parányit tovább gondolkodva: én úgy gondolom, hogy az ember a Föld legkártékonyabb állatfaja. ün- és közveszélyes. Más állatok csakis táplálék vagy párválasztás konkurrenciája miatt ölik meg fajtársukat: míg az ember lényegében bármiért, nincs erre gátlása. A természetbõl is úgy “emelkedett ki”, hogy egyben arra végveszélyt jelent.
A háborúk oka végsõ soron szerintem nem másból, mint az ember gátlástalanságából vezethetõ le. Az agresszió pedig valahogyan-valamiért felgyûlik. Vagyis: ha már régen nem volt háború, a békebeli agresszió erõsödik meg. Rendkívül kevés a kivétel (Svájcon kívül nemigen tudnék kivételt mondani). Ezt az agresszió-fokozódást látjuk itt és most. Ha ez így van: a helyzetet nem lehet másképp kezelni, mint a tévhitek, alaptalan konfrontációk csökkentésével - és bízni abban, hogy az agresszió kitörése nem irányul olyanok ellen, akik arra sehogyan se szolgáltak rá.
Shadai: idézet az általad linkelt cikkbõl: “…{a trianoni béke}… lehasította azokat a területeket, amelyeken a nemzeti / nemzetiségi mozgalmak már régóta önállóságuk megteremtésére törekedtek.”
Hogyne. Például a színmagyar Székelyföldet, ami mást se akart, mint elszakadni.
“Ma olvasva, a kiváló Szilágyi okosan érvelõ írásai szinte úgy hangzanak, mintha a fajelmélet zsidó változata volnának. A korabeli terminológia sallangját lehántva, észrevesszük a zsidó nép fogalmából kiinduló politikai programot.”
Igen. ?nála lehántjuk. A fajelmélet zsidó oldalról nem fajelmélet.
“Ha van zsidó nép, zsidó nemzet, ha van Izrael, akkor a diaszporában van zsidó nemzeti kisebbség.”
Ezzel nagyon egyetértek. Régen ki kellett volna mondani.
“aki meg akarja õrizni a zsidó identitást, az nem veheti támadásnak, ha nemcsak õ mondja magáról, hogy “ün zsidó vagyok”, hanem más is mondhatja neki, offenzív szándék nélkül: “Te zsidó vagy.” Aki meg akarja különböztetni magát a többiektõl, annak valami módon jeleznie kell a különbséget, ez a jel mindenképpen határ lesz, de a társadalmi integráció éppen azt jelenti, hogy a határ nem árok vagy szögesdrót (…)”
Így van.
MG - hatorszag? A valaszt en csak sejthetem, te nem tudhatod.
(Az “otthon” nem kivulrol meghatarozott fogalom, hanem belulrol jon. Ott van, ahova leteszi az ember…)
Hipotézis az Elõítéletekrõl
[nagyon nyers, bocsezért]
Véleményem szerint az elõítélet a más problematkájába tartozik. Elõítélet ott merül fel, ahol valaki/valami mással, tõlem különbözõvel találkozom. A találkozás során próbálom ezt a mást megragadni, megismerni, próbálom a hozzá való viszonyomat, a különbségeket és az azonosságokat megtalálni. Mindezek során feltételezem, hogy én valamilyen vagyok, és a másik is valamilyen. A megismerés során a másikat keresem, a hozzám való viszonyát.
Elõfordulhat, hogy nem akarok azon gondolkodni, milyen is a másik. Nem akarom megfogalmazni. Egyszerûen csak együtt vagyok vele, közel vagyok hozzá, a vele való találkozás egy közös élmény. Az elõítélet akkor születik, amikor valamit gondolni kezdek a másikról, valamilyennek látom õt. Az ember hajlamos arra, hogy valamilyennek lásson másokat.
Mi alapján gondolom a másikat valamilyennek? Nyilván az elõzetes ismereteim alapján. Véleményem szerint Az elõítélet az a kép, amit a másikról gondolok az elõzetes ismereteim alapján.
Az ember tudja, hogy ismeretei pontatlanok, megismerése folyamatos, soha véget nem érõ. Emiatt jobb esetben az elõzetes ismereteit vázlatként kezeli, és igyekszik jobban megismerni a másikat, hogy újabb ismereteivel a róla alkotott képet pontosabbá tegye. Mindeközben elmorfondírozik azon, hogy a másokról való képzet mennyire ingatag DOLOG, a másik élõ lényétõl különbözõ, bármikor összetörhet, hiszen a másik az szabad lény, a képzet pedig konstruktum. Tudja, hogy ez a kép tökéletlen, egy vacak keret, amin keresztül a másikat homályosan látja.
Az elõítélet feltételezés a másikról. Az eddig gyûjtött ismereteim alapján
Feltételezek valamit magamról,
Feltételezek valamit a másikról,
Feltételezek valamit az egyes csoportokról,
Feltételezek valamit az emberrõl.
Ez mind-mind feltételezés. Elõfordul, hogy összekeverjük a feltételezéseket az igazsággal. Azt gondoljuk, hogy tudjuk, milyen a másik. ? olyan és kész. Befejezett. Valóban befejezett ekkor valami, csakhogy nem õ maga, hanem a róla alkotott képem nyilvánítom ilyenkor befejezetté. Nem akarok többet megtudni róla, éppen eleget tudok. Pontosan tudok hozzá viszonyulni, nem fordulhat elõ, hogy magam megváltozom, és újra kell gondolnom a viszonyulásomat hozzá.
Az is lehet, hogy azt gondolom: sokat megtudtam a másikról, ezek alapján feltételezem, hogy nem tud olyat felmutatni a jövõben, ami gyökeresen megváltoztatná a képet. Talán ez gyakori abban az esetben, ha valaki nagyon bízik az ismeretei helyességében.
Az eddig gyûjtött ismereteim alapulhatnak
saját külvilági tapasztalataimon,
mások külvilági tapasztalatain,
saját képzeletemen képein,
mások képzeletének képein,
illetve az ismeretekbõl levont következtetéseken.
Ott a gond, hogy az ismeret piszkosul folyékony valami. Az ismereteket torzíthatja
a felejtés,
a helytelen következtetés,
az ellentmondások,
az érzelmi befolyásolás.
Ezek után az ember hajlamos néha kételkedni az ismeretei helyességében, nehezen gondolja azt, hogy az igazság a birtokában van.
Talán manapság a csoportokkal kapcsolatos elõítéletek a legnépszerûbbek.
Nézzük a csoportokat. A csoport az egy körülhatárolható másság. A csoport tagjait mindig összeköti valami, hiszen a csoportképzésnek ez a lényege. A csoportképzés maga is mesterséges dolog, bizonyos feltételezett tulajdonsággal rendelkezõk egybegyûjtése. Sok minden alapján lehet csoportokat képezni, például származás alapján. Mi alapozhatja meg azt, hogy a közös származás alapján meghatározott csoport egyes tagjaival szemben azonos elõfeltételezéseket tesz valaki?
Feltételezhetjük azt, hogy a gének öröklõdnek, tehát a genetikailag meghatározott tulajdonságok öröklõdnek. Innentõl fogva minden attól függ, hogy mi mindent tart az illetõ genetikailag meghatározottnak. [Azt már legalább tudjuk, hogy a gének az öröklõdés során változhatnak, módosulhatnak. A csoport tehát dinamikusan változik.] A külsõ jegyeken túlmenõen esetleg kihat a genetika az ember jellemére is? Valaki úgy gondolja, igen.
Feltételezhetjük azt, hogy a közös származás során a szellemiség, hagyományok, köztük az értékrend is átadásra kerül. [Az értékrend is változhat idõvel, módosulhat, akárcsak a gének. Mégis, minél erõsebb a hagyomány, annál lassabb lehet a változás.]. Meggyõzõdésem, hogy a köznyelvben használatos elõítéletek többnyire a szellemiségre vonatkoznak. A szellemiség felfogása sok esetben sablonos, részrehajló. Egy néppel kapcsolatos sztereotípia feltételezi, hogy a népet alkotó emberek azonos szellemiség hatása alatt állnak. Az csoport tagja a szellemiség képviselõje. A szellemiséggel többféleképpen lehet megküzdeni: vitával, vagy gazdasági, mentális, fizikai erõszakkal.
Elõfordulhat, hogy hasonló értékrendet képviselõ emberek összeállnak, hogy közösen küzdjenek a közös értékeikért. Meggyõzõdésem, hogy a jövõ ezeké a csoportoké. Fontos, hogy a csoport által képviselt értékek nyilvánosak legyenek, mert ez elejét veheti a téves elõítéleteknek.
“ez elejét veheti a téves elõítéleteknek”
Hasznalhato tipp: amit arrol gondolsz, hogy mit gondol a masik, azt te gondolod.
Nem olvastam el az egészet, de látom a téma nagy beszélgetést (vitát?) generált. Nekem amúgy is egyik kedvenc témám, az “antiszemitizmus, avagy sem, ha igen, miért?” témakör, nagy szakértõje vagyok! :))) Nem akarom ismételni magam, már volt egy hosszú fejtegetésem a “Trolloknak külön trolljáratot” poszt alatt, kb. fél éve(?).
Az antiszemitizmus pszihés állapot. Hasonlít a filoszemitizmushoz, csak az elõjele más, meg a társadalmi szerepe rosszabb. De a filoszemitizmus is pillanatok alatt átválthat antiszemitizmusba, az ember észre sem veszi. Fõleg, ha társul önértékelési problémákkal. Sõt a kettõ (filo-anti) váltogathatja egymást. Mindenesetre vannak olyan (nem zsidó) emberek, akik “rákattannak” a zsidókra, a zsidó témákra, és nehezen kattannak le róla. Ezzel egy bizonyos határig nincs gond.
A dolog gyökere egyértelmûen a vallásban keresendõ…
üs ott hol? (Ha szabad ilyetén kertészeti szakkérdésekkel fordulnom hozzád.)
Gadamer szerint az elõítélet történeti realitás, hiszen nincs elõzetes ítélet nélküli gondolkodás, amibõl következõen a kérdés nem az, hogy miért téves az elõítélet, hanem az, hogy min alapul az elõítéletek legitimitása.
Azt gondolom errõl,hogy addig, amíg az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy ki melyik csoporthoz tartozik, és kizárólag ennek alapján tudják csak látni egymást, addig sem kell a lényeggel foglalkozniuk. Addig sem kell az önmaguk és a világ, önmaguk és a másik közötti bonyolult viszonyrendszerek megértésével - elismerem, munkás feladatával- próbálkozniuk.
Kedves Malvina,
a Gadamerrõl szóló megjegyzésedet annyiban pontosítani kell, hogy Gadamer szerint, aki ebben az összefüggésben Heidegger nyomdokain halad, az elõítélet nem történeti realitás, hanem léttörténeti. Ez azt jelenti, hogy nem a történelmi narratívák többé-kevésbé metafizikai jellegû konstrukciói világítják meg az elõítéleteknek az igazság és az igazságosság összefüggésében mutatkozó esetlegességét (azaz igazságot elõvételezõ vagy éppenséggel elrejtõ, elveszítõ, elveszejtõ voltát), hanem a megértés folyamatainak ontológiai átvilágítása. Ezért mondhatja Gadamer mindössze egyetlen lappal az elõítélet ontológiai „rehabilitációját” követõen, hogy – idézném – „Genau hier aber liegt die Funktion der hermeneutischen Theorie: Sie stiftet eine generelle Bereitschaft, wo die spezielle von machtvollen Gewohnheiten und Vorurteilen blockiert sein mag.” (Magyarul mintegy: „Pontosan ebben rejlik a hermeneutikai elmélet feladata: Ott és akkor teremt általános készséget, ahol a speciális készséget a megszokás és az elõítéletek hatalma talán gúzsba köti”). Így teljes a kép.
A hozzászólásod második bekezdéséhez: Ontikusan fogalmazva a nemzeti és a csoportidentitás része az én- és öntudatnak. Nem lehet úgy a másság akceptálásának igénye mellett másokkal dialógikus viszonyra lépni, hogy ne igyekeznénk önmagunk vonatkozó megkötöttségeit tudatosítani, másként és kissé képiesen szólva: a vonatkozó megértési horizontunk határait jelölõ teremtárgyakat a magunk számára megjelölni.
Nem terem-, hanem tereptárgyakat.
Charlie,
Sajnos az én tudásom kevés ahhoz hogy ennyire
alaposan, pontosan, ennyire mindenre kiterjedõen
tudjak megnyilatkozni.
Köszönöm, nagyon élveztem.
Jehosua, A. B.: Kísérlet az antiszemitizmus alapjainak felismerésére, sõt megértésére
http://www.multesjovo.hu/hu/content_one.asp?ContentID=388&PrintedID=26
Hogy hol? Mindenhol.
Nyilván elsõsorban a zsidó-keresztény-muzulmán tengelyre gondolok. De maradjunk csak a zsidó-keresztény párhuzamnál.
A Biblia a zsidókról szól. Az ?szövetség mindenképp. Egyszerû olvasatban ez úgy is megragadhat az emberek agyában, hogy az Isten csak a zsidókkal foglalkozik. Vagy legalábbis elsõsorban. Mindenki más csak a zsidók viszonyában kerül szóba. Tehát az I-nek a zsidók fontosabbak. Vagy csak ezt hirdetik magukról, akkor viszont a Biblia hamis. De az senki nem gondolja. (Induljunk ki ebbõl…) Tehát a zsidók ijesztõek, mert az I-nek fontosabbak, tehát nagyobb hatalmuk is van. I-tõl kapott hatalmuk. Másik olvasatban: A zsidókhoz valamilyen formában viszonyulni kell, hogy az I egyáltalán foglalkozzon velünk, hogy ott legyünk a Bibliában említett emberek között. Ha nem pozitívan, akkor negatívan. Mert az is viszonyulás. A fõgonoszok is meg vannak említve. Hitler, Goebbels is örökéletû lesz, leginkább a zsidók miatt. A zsidókkal való viszony határozza meg egy embercsoport jelentõségét. (Oké, ez most túlzás, szándékosan egy elhajlott gondolkodást próbálok most bemutatni.)
A késõbb kereszténnyé vált európai népek -nagyrészt- nem ismerték a monoteizmust a zsidók elõtt. Késõbb pedig erre épült a kultúrájuk. Az erkölcsi viszonyaik és a lelki életük mindenképp. ?gy viszonyulnak a Felsõbb Lényhez, mint a zsidók. Olyan az istenképük. A mózesi Tízparancsolat Európa õsalkotmánya. Inkább, mint a görög filozófia szerintem. De legalábbis párhuzamosan mûködik a kettõ. A kiválasztottságot pedig nem tudják a helyén kezelni. Nem is lehet szerintem. A kereszténység elvileg elvált a zsidó vallástól, Pál apostollal mindenképp, de mivel a lényegi alapot megõrizte, ezért ez a kettõsség (két határozottan más személyiségû “fõlény”, a “zsidó” I és Jézus) nagy feszültésget okoz a kereszténnyé vált népek fejében. üs ez a feszültség megmaradt akkor is, amikor már magát a vallást sokat elhagyták. Az ilyen “Cion bölcsei..” és egyébb irományok, az összeesküvés-elméletek egyértelmûen arra utalnak, hogy sok ember különös, valójában irracionális szerepet tulajdonít a zsidóknak. Akár pozitívan, akár negatívan.