http://www.multesjovo.hu/hu/content_one.asp?ContentID=388&PrintedID=26

Sajnos az én tudásom kevés ahhoz hogy ennyire
alaposan, pontosan, ennyire mindenre kiterjedõen
tudjak megnyilatkozni.

Köszönöm, nagyon élveztem.

a Gadamerrõl szĂłlĂł megjegyzĂ©sedet annyiban pontosĂ­tani kell, hogy Gadamer szerint, aki ebben az összefĂĽggĂ©sben Heidegger nyomdokain halad, az elõítĂ©let nem törtĂ©neti realitás, hanem lĂ©ttörtĂ©neti. Ez azt jelenti, hogy nem a törtĂ©nelmi narratĂ­vák többĂ©-kevĂ©sbĂ© metafizikai jellegĂ» konstrukciĂłi világĂ­tják meg az elõítĂ©leteknek az igazság Ă©s az igazságosság összefĂĽggĂ©sĂ©ben mutatkozĂł esetlegessĂ©gĂ©t (azaz igazságot elõvĂ©telezõ vagy Ă©ppensĂ©ggel elrejtõ, elveszĂ­tõ, elveszejtõ voltát), hanem a megĂ©rtĂ©s folyamatainak ontolĂłgiai átvilágĂ­tása. EzĂ©rt mondhatja Gadamer mindössze egyetlen lappal az elõítĂ©let ontolĂłgiai „rehabilitáciĂłját” követõen, hogy – idĂ©znĂ©m – „Genau hier aber liegt die Funktion der hermeneutischen Theorie: Sie stiftet eine generelle Bereitschaft, wo die spezielle von machtvollen Gewohnheiten und Vorurteilen blockiert sein mag.” (Magyarul mintegy: „Pontosan ebben rejlik a hermeneutikai elmĂ©let feladata: Ott Ă©s akkor teremt általános kĂ©szsĂ©get, ahol a speciális kĂ©szsĂ©get a megszokás Ă©s az elõítĂ©letek hatalma talán gĂşzsba köti”). ĂŤgy teljes a kĂ©p.

A hozzászólásod második bekezdéséhez: Ontikusan fogalmazva a nemzeti és a csoportidentitás része az én- és öntudatnak. Nem lehet úgy a másság akceptálásának igénye mellett másokkal dialógikus viszonyra lépni, hogy ne igyekeznénk önmagunk vonatkozó megkötöttségeit tudatosítani, másként és kissé képiesen szólva: a vonatkozó megértési horizontunk határait jelölõ teremtárgyakat a magunk számára megjelölni.

Azt gondolom errõl,hogy addig, amíg az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy ki melyik csoporthoz tartozik, és kizárólag ennek alapján tudják csak látni egymást, addig sem kell a lényeggel foglalkozniuk. Addig sem kell az önmaguk és a világ, önmaguk és a másik közötti bonyolult viszonyrendszerek megértésével - elismerem, munkás feladatával- próbálkozniuk.

Hasznalhato tipp: amit arrol gondolsz, hogy mit gondol a masik, azt te gondolod.

Véleményem szerint az elõítélet a más problematkájába tartozik. Elõítélet ott merül fel, ahol valaki/valami mással, tõlem különbözõvel találkozom. A találkozás során próbálom ezt a mást megragadni, megismerni, próbálom a hozzá való viszonyomat, a különbségeket és az azonosságokat megtalálni. Mindezek során feltételezem, hogy én valamilyen vagyok, és a másik is valamilyen. A megismerés során a másikat keresem, a hozzám való viszonyát.

Elõfordulhat, hogy nem akarok azon gondolkodni, milyen is a másik. Nem akarom megfogalmazni. Egyszerûen csak együtt vagyok vele, közel vagyok hozzá, a vele való találkozás egy közös élmény. Az elõítélet akkor születik, amikor valamit gondolni kezdek a másikról, valamilyennek látom õt. Az ember hajlamos arra, hogy valamilyennek lásson másokat.

Mi alapján gondolom a másikat valamilyennek? Nyilván az elõzetes ismereteim alapján. Véleményem szerint Az elõítélet az a kép, amit a másikról gondolok az elõzetes ismereteim alapján.

Az ember tudja, hogy ismeretei pontatlanok, megismerése folyamatos, soha véget nem érõ. Emiatt jobb esetben az elõzetes ismereteit vázlatként kezeli, és igyekszik jobban megismerni a másikat, hogy újabb ismereteivel a róla alkotott képet pontosabbá tegye. Mindeközben elmorfondírozik azon, hogy a másokról való képzet mennyire ingatag DOLOG, a másik élõ lényétõl különbözõ, bármikor összetörhet, hiszen a másik az szabad lény, a képzet pedig konstruktum. Tudja, hogy ez a kép tökéletlen, egy vacak keret, amin keresztül a másikat homályosan látja.

Az elõítélet feltételezés a másikról. Az eddig gyûjtött ismereteim alapján

Feltételezek valamit magamról,

Feltételezek valamit a másikról,

Feltételezek valamit az egyes csoportokról,

Feltételezek valamit az emberrõl.

Ez mind-mind feltételezés. Elõfordul, hogy összekeverjük a feltételezéseket az igazsággal. Azt gondoljuk, hogy tudjuk, milyen a másik. � olyan és kész. Befejezett. Valóban befejezett ekkor valami, csakhogy nem õ maga, hanem a róla alkotott képem nyilvánítom ilyenkor befejezetté. Nem akarok többet megtudni róla, éppen eleget tudok. Pontosan tudok hozzá viszonyulni, nem fordulhat elõ, hogy magam megváltozom, és újra kell gondolnom a viszonyulásomat hozzá.

Az is lehet, hogy azt gondolom: sokat megtudtam a másikról, ezek alapján feltételezem, hogy nem tud olyat felmutatni a jövõben, ami gyökeresen megváltoztatná a képet. Talán ez gyakori abban az esetben, ha valaki nagyon bízik az ismeretei helyességében.

Az eddig gyûjtött ismereteim alapulhatnak

saját külvilági tapasztalataimon,

mások külvilági tapasztalatain,

saját képzeletemen képein,

mások képzeletének képein,

illetve az ismeretekbõl levont következtetéseken.

Ott a gond, hogy az ismeret piszkosul folyékony valami. Az ismereteket torzíthatja

a felejtés,

a helytelen következtetés,

az ellentmondások,

az érzelmi befolyásolás.

Ezek után az ember hajlamos néha kételkedni az ismeretei helyességében, nehezen gondolja azt, hogy az igazság a birtokában van.

Talán manapság a csoportokkal kapcsolatos elõítéletek a legnépszerûbbek.

Nézzük a csoportokat. A csoport az egy körülhatárolható másság. A csoport tagjait mindig összeköti valami, hiszen a csoportképzésnek ez a lényege. A csoportképzés maga is mesterséges dolog, bizonyos feltételezett tulajdonsággal rendelkezõk egybegyûjtése. Sok minden alapján lehet csoportokat képezni, például származás alapján. Mi alapozhatja meg azt, hogy a közös származás alapján meghatározott csoport egyes tagjaival szemben azonos elõfeltételezéseket tesz valaki?

Feltételezhetjük azt, hogy a gének öröklõdnek, tehát a genetikailag meghatározott tulajdonságok öröklõdnek. Innentõl fogva minden attól függ, hogy mi mindent tart az illetõ genetikailag meghatározottnak. [Azt már legalább tudjuk, hogy a gének az öröklõdés során változhatnak, módosulhatnak. A csoport tehát dinamikusan változik.] A külsõ jegyeken túlmenõen esetleg kihat a genetika az ember jellemére is? Valaki úgy gondolja, igen.

Feltételezhetjük azt, hogy a közös származás során a szellemiség, hagyományok, köztük az értékrend is átadásra kerül. [Az értékrend is változhat idõvel, módosulhat, akárcsak a gének. Mégis, minél erõsebb a hagyomány, annál lassabb lehet a változás.]. Meggyõzõdésem, hogy a köznyelvben használatos elõítéletek többnyire a szellemiségre vonatkoznak. A szellemiség felfogása sok esetben sablonos, részrehajló. Egy néppel kapcsolatos sztereotípia feltételezi, hogy a népet alkotó emberek azonos szellemiség hatása alatt állnak. Az csoport tagja a szellemiség képviselõje. A szellemiséggel többféleképpen lehet megküzdeni: vitával, vagy gazdasági, mentális, fizikai erõszakkal.

Elõfordulhat, hogy hasonló értékrendet képviselõ emberek összeállnak, hogy közösen küzdjenek a közös értékeikért. Meggyõzõdésem, hogy a jövõ ezeké a csoportoké. Fontos, hogy a csoport által képviselt értékek nyilvánosak legyenek, mert ez elejét veheti a téves elõítéleteknek.