Entrepreneurship, azt hiszem, ez a megfelelő kifejezés: felismerni, hol milyen üzlettel érdemes megjelenni, és aztán azt szívvel-lélekkel csinálni is, belevágni valami újba, vagy életet lehelni valami régibe. Nem gondolok feltétlenül nagy beruházásokra. Az hiányzik, hogy a rengeteg potenciális fogyasztót jó adottságú helyeken nyitott színvonalas vendéglátóipari egységekben szolgálják ki.

“Persze lehet sírni, hogy Konim van, de inkább ne.”
Nézzünk egy példát, mondjuk véletlenül az Alkotmány utcát, amely mellesleg idétlen idők óta úgy néz ki, mintha permanens légópince-építkezés folyna, de ez most mindegy. Szép, széles utca, nem túlságosan nagy forgalom, kellően széles járdák, szép épületek, napfény. Szánsájn hepinesz. Ráadásul közel a Kossuth tér, a Nyugati, a Belváros, sok a turista is, gondolnánk, csak épül erre valami kis vendéglátás, a világ épelméjű helyein viszonylag jól meg lehet ugyanis élni abból, hogy kellemes környezetben finom ételeket és italokat szolgálunk fel az arra vágyóknak.
Ez valami miatt Budapesten nem működik. Az Alkotmány utca Bajcsy felé eső végén van egy kávézó, háromnegyed nyolckor már pakolják el a székeket és húzzák le a redőnyöket (valószínű, nem tudják, mit kell csinálni, és csodálkoznak, hogy a niche-t a kínai és török büfék özöne tölti be), a többi üzlet nagy része be van deszkázva, esetleg százforintosbolt-szintű képződmények üzemelnek itt-ott.

(A jelenség egyébként általános, a Belváros tele van megmagyarázhatatlan képződményekkel, ha egy ország fővárosának legúribb pontjain egy-egy véletlenszerűen kiszúrt vendéglátóhely az átlagos külkerületi vagy kisvárosi árszínvonal maximum másfél-kétszereséért dolgozik, ott valami nincs rendben. Ha ennyiből kigazdálkodható az Andrássy úti üzletbérlet, akkor a másik dolgozik arcátlan árakkal, ha nem, akkor milyen pénz van a háttérben? Vagy mindkettő egyszerre? Vagy az ufók? Zárójel bezárva.)
Akad nyilván kivétel is, és ez az, amiért ezt az egész hosszú morgást rázúdítottam a JP pozitív, valamint progresszív popkulturális megmondáshoz szokott közönségére (ígérem, ilyen rázúdítás ritkán lesz, van erre a célra külön hely az információs szupersztrádán, valamint ez az utolsó zárójel is), hiszen az egyik ilyen a Hummusz bár. Kiváló étel, jó hangulat, a hangulatnak és a kínálatnak megfelelő környezet, kedves tulajdonos és személyzet, mindenkihez van egy jó szavuk, plusz welcome-mentatea, az a legjobb az egészben, hogy minden passzol, semmi sem lóg ki. Számomra az összhatás épp úgy remek, mint Carlonál.
Most persze lehet sírni, hogy Konim van, de inkább ne. Az egészséges vendéglátó kultúrával megáldott, szerencsés országokban bizony van egy ilyen szegmens is: a patkányburgernél meg az elősütött-felmelegített puffancsnál nagyságrendekkel színvonalasabb, de jellemzően egy-két fogásos és nem túl bonyolult ebéd, a propelleres-pincéresnél lazább környezetben. Tessék inkább megtanulni, hogyan kell csinálni, a Hummusz bár az egyik kitűnő példa.























Tanulság: a helyes válasz az Index tavalyi kérdésére (“Honnét jöjjön az egymillió?”) tehát simán lehet az, hogy “Izraelből”. Még rengeteg kihasználatlan, érthetetlenül behalt utcánk van Budapesten, ahol csak jótt tenne ez a fajta vállalkozó mentalitás megjelenése. Konim.
Shadai, én pont ezen merengtem a múltkor a Rádaiban, ami egy szerencsés ellenpéldája Budapest utóbbi évekbeli pusztulásának, hogyha ezt izraeli vállalkozók csinálták (mindent ők csinálnak mostanság Pesten az urbanlegend szerint), akkor jöjjenek még sokan, és szállják meg egész Budapestet. De leginkább a Rákóczi út és a Nagykörút tengelyt, mert az úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna..:(
zsófi,
a Rád. utcában a múltkor olyan finomat ettem… Kár, hogy alig tudtam hazarohanni (két percre laktam), mert egyből emésztőszervi megbetegedést okozott. Külcsín ötös, belbecs elégtelen.
A Rádayban nagy a szórás, vannnak nagyon tré helyek, de vannak gyöngyszemek is. (Off: ott nyílt meg most Budapest első olyan étterme, ahol a répát is Párizsból hozatják.)
Az Alkotmánnyal Hummus bárral annyi baj van, hogy ha nincs ott a tulaj, akkor a szinvonal csökken kb 20%-ot. nincs melegítve a pita, nincs annyi sunshine :)
shadai,
nekem szimpatikusabb volna, ha magyar biogazdálkodó kistermelőtől vennék. Ne pazaroljuk az üzemanyagot feleslegesen, és miért ne támogatnánk a hazai biogazdálkodást? Ha ilyen az alapanyag, azért is el lehet kérni annyit, mint a francia répáért, szóval a tulaj is jól jár. :D
J-Bone: most érkezésünk után kb. fél órával bukkant fel Uri és ezt mi úgy éltük meg, hogy a “szinvonal emelkedett 20%-ot” (vagy többet). Ezerrel pörgött, az összes asztalt kivitte az utcára, felszolgált, mindenkihez volt pár kedves szava. Jól nyomja, így kell ezt csinálni.
Lelkész: a Costes nem az én világom.
shadai,
oksa, nem is azért írtam. :)
Üdvözlöm Urit, ha még ott vagytok:-D
Lelkész, nem teljesen ugyanarról beszélünk.
Nem kételkedek abban, hogy találtál egy szar helyet, tegnap mi sem ettünk a Rádaiban, mert a pincér még a rendelést sem bírta felvenni időben. (Ez volt az Erlin Galéria).
Én inkább arról beszélek, hogy emlékszem hogy nézett ki az az utca 10-15 évvel ezelőtt, rockbulikra jártunk oda a Rádai klubba. És most látszik rajta, hogy a SZEREPE megváltozott. A legnagyobb baj a klasszikus belvárosi részekkel (fent említett Rákóczi út a legjobb példa), hogy funkciójukat, és ezáltal értéküket vesztették. Először az illegális plakátok és matricák jelennek meg a bezárt boltokon, majd a tegek nyakig, és a haljéktalanok. Ez a három egymást generálja. És ezután a maradék bolt is elmenekül. Siralmas, hogy egy külföldinek, aki vonattal érkezik (a Keletibe), a Rákóczi úton kell végigsétálnia..
Láthatóan az átfogó koncepció hiányzik a városfejlesztésből. (is)
én dolgoztam a bárban (mind a kettőben) pár hónapig és szerettem. nagyon bejött az első a vendég mentalitás prioritása, meg a főnök úr velünk is normális és kedélyes volt, nem egy rabszolgahajcsár (na jó, talán ritkán… :D).
plusz nyelvgyakorlásra a legjobb hely kb.
Lelkész, kicsit off, de az a baj, hogy nincs Magyarországon folyamatosan megfelelő szinvonalú áru. Egy étterem nem építhet az esetlegességre, ha fontos neki a minőség.
az egesz korut ugy nez ki, mintha nem lakna ott senki
Fűszeres,
oksa, hiszek Neked. Egyébként szintén off, de fincsi a citromos cukkinilevesed, pláne, hogy utána tökfőzeléket főztünk mediterránosított csirkepölköltömmel. :)
A Szabadság tér viszont nagyon is rendben van hangulatilag.
Kivéve az Amerikai nagykövetség környékét.
Ja és már vagy két hete lakásfelújítás van, dobálják bele a sittet a negyedikről a konténerbe, ez kicsit zavaró tényező.
vagy Amerikai Nagykövetség, vagy USA Nagykövetség, vagy amerikai nagykövetség :)
Mostanában tényleg ritkábban van bent a tulaj? Mert tényleg csökken a színvonal ha nincs, ma is tapasztaltam. Mondjuk egy rossz szavam sincs, mert így is 150%-ot hoznak a srácok a legnagyobb forgalomban is, csak hát ha az ember hozzászokik a 200%-hoz és az ízlés szerint melegített pitához, akkor nehezen enged belőle… :+)
Fizikai akadály: a tulaj nem tud egyszerre két - sőt három - helyen ott lenni. Jelenleg két “bárjuk” van, az első a kertész utcában, a második pedig az elkotmány utcában. Most fog nyílni a harmadik, az október 6. utcában. (konim.)
Hehe…Én a Ráday mellett lakom ha olykor olykor Pesten vagyok, bőven van a városképemben pozitív ellenpontozás - a mindjárt mellette lévő Kálvin térhez képest.
A Shiraz tűnik a legjobbnak az ottani helyek közül (Ráday - Mátyás u. sarok…tényleg hogy van a konim újperzsául? :-) ) de elég drága.
Ui.: a százforintos bolt egy külön kategória, hozzám hasonló vékonypénzű diákoknak találták fel…
OFF
Lelkesz,
ha kioktatsz valakit, légy felkészültebb! Ugyanis “Amerikai Nagykövetség” sincs, helytelen írásmód. (T.i. Amerika földrész, amire te gondolsz, az az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége.) Ugyanígy USA Nagykövetség sincs, max. az USA nagykövetsége. BTW Bajnok írásmódja is helytelen.
OFFOFF
Bocs, shadai, tudom, hogy utálod az ilyen posztokat, de ha már arcoskodunk, tegyük helyesen.
ON
ONON
VB,
nem arcoskodtam, tréfáltam, azért volt ott a mosolygós fejecske. Ne légy olyan stréber héber! :)
Megint viccelek, nem megsértődni!
amerikai nagykövetség.
Tisztelt Urak és Hölgyek!
Ha már Önök szőrszálat hasogatnak, akkor én meg hosszában átfúrom:
Részlet a budapesti Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége honlapjának főoldaláról:
„Ezt az oldalt a budapesti Amerikai Nagykövetség Sajtó- és Kulturális Osztálya hozta létre és gondozza. Más Internet oldalhoz adott link nem jelenti azt, hogy az oldalon található nézetekkel egyetértünk”
Nos, ha a követségi alkalmazottak földrajzilag Budapesten elhelyezkedő saját követségségüket budapesti Amerikai Nagykövetségként is meghatározhatják, akkor a magyar állampolgárok sem követnek letorkolásra méltó nagy hibát, ha ugyanígy írják. Ha ez hiba, akkor legyenek bátrak az egyforma mérce alkalmazásának jegyében a követségi honlap íróit is a hibájukra figyelmeztetni.
Unatkoztam, kukkoltam, írtam. Uff és Off.
Maradok továbbra is tisztelő hívük: Magyar Bamba
Hagyjuk a helyesírási csatákat, különben gyün a Csodaszarvas. :)
Érdekes ez a vita, de itt kemény pénzügyi realitásokról van szó. Először ne Bp.-ről beszéljünk! Osztrák falu, idegenforgalom nélkül, inkább a szegényebbje, 1500 lakó: 5 étterem (egyik magyar tulajdon), 1 cukrászda, 1 nagy söröző (nem kocsma), folyamatosan mind közel tele. Telki (Mo. leggazdagabb települése), 2500 lakó: 1 pizzéria, 1 étterem, egy kocsma. Mind haldoklik, vendég hiján, csak azért nem mentek csődbe, mert saját ingatlanban vannak.
Bécs: a legendás Mária Hilfer ezelőtt 25 évvel toprongy, a csóró magyar menyországa, osztráknak szitokszó. Mikor a város átépitette, akkor átalakult a környék, ma kellemes, osztrákok által is kedvelt hely.Budapest: Ráday régen toprongy, normálisan átépitik, és egyből megjeneik az élet.
A budapesti (mo.-i) vállalkozásfejlesztéseknek nem annyira a vállalkozásra való hajlam a korlátja, hanem a szerényebb tőkeerő, korlátozott fizetőképesség, a város teljes elhanyagoltsága (szutykos, hulló vakalatos, graffitis,stb.) célszerütlen kiépitése nem vonza sem a beruházókat, sem a vendégeket (legfeljebb a kalandturistákat).
Amugy a Szabadság tér és környéke (pl. a Hold utcával) ideális helye lenne egy Rádayhoz hasonló kialakitására, de az amerikaiak bunkervonzalma szerintem ezt lehetetlenné tenné.
OFF:
…miért kell magyar szavak angol (néha német) párjait használni magyar szövegben?! (ld. “Entrepreneurship, azt hiszem, ez a megfelelő kifejezés”)
az úgy trendibb?
nem értem - köszi
ON