Ari Folman izraeli dokumentumfilm rendező, ismét komoly lépést tett a dokumentumfilmes dobogó teteje felé. Új filmje egy animációs dokumentumfilm: Waltz with Bashir. Idén Cannes-ban már vetítették a versenyfilmek között, de a premier csak június 5-én lesz Izraelben. Szerintem elképesztően jó film lehet, bár csak a trailert láttam.
Folman már több sikeres dokumentumfilmet készített, 1991-ben, a “Comfortably Numb” című vizsgafilmjét az első Öböl-háború idején Tel Avivban túlélni próbáló ismerőseiről forgatta, ami komoly filmes díjakat kapott Izraelben. Néhány sikeres TV dráma után kötött ki az animációnál. ” The Material that Love is made of” című film sorozatában kezdett alkalmazni kezdőképsorokként animációt. Ez olyan jól sikerült, hogy elhatározta, következő filmjét animációban készíti el.
Egyébként az animációs dokumentumfilm Magyarországon a 70-es években már olyan sikeres volt, hogy a televízió “A Hét” című műsora rendszeresen adott közre szocio animációkat, vagyis adott témában meginterjúvolták az utca emberét, és azt átrajzolva, a lényeges karakter elemeket erősebben tudták kommunikálni. Ennek volt nagymestere Kovásznai György, akinek két híres animációs dokumentumfilmje a Habfürdő (1979) és a Riportré (1982).
Persze ahogy a technológia fejlődik az animációs műfaj is változik. Így Folman új animált filmje - amit először videóra forgatott - teljesen filmszerű, tehát a kameramozgás, a tempó, a vágások pontosan úgy működnek mint egy film esetében. Ami az animáció különlegessége: hogy a fiktív részeket, a belső képzelődéseket ugyanolyan minőségben hozza, mint a “valóságban” felvett képsorokat. Ezért nagyon jó választás a “Waltz with Bashir” animációs technikája, hiszen a film az emlékezésről szól, arról, hogy egy kontrollált polgári életet élő középkorú izraeli férfi rájön, hogy 25 évvel korábbi katonaságbeli emlékeit teljesen kizárta az aktív memóriájából, nem emlékszik a háborús borzalmakra. Az eltemetett emlékek birodalmába pedig belül vezet az út, és ezt a belső utat zseniálisan adja vissza az animáció. Ari Folman tehát elhatározza, hogy felkeresi régi bajtársait, akikkel az 1982-es libanoni háborúban harcolt és meginterjúvolja őket. Meg kell találnia az elfelejtett igazságot önmagáról. Meg kell fejtenie az emlékezetében felbukkanó démoni, szürreális élményeket. Az interjúk során pedig egy alapos körképet kapunk a mai 40 év körüli izraeli férfiak háborúhoz fűződő viszonyáról.
Folman szülei megjárták Auschwitzot, és ez meghatározza alkotói figyelmét. Egy nyilatkozata szerint ez vezette, hogy megcsinálja ezt a fimjét. “Képtelen vagy figyelmen kívül hagyni, hogy honnan jössz, ha Holocaust túlélők a szüleid, ez benne van a génjeidben. Bizonyos értelemben ez az egész életedet befolyásolja. Ez egy mély történet. Az egész létezésed a túlélésről szól. Ez benne van ebben a filmben.” Fiatalabb korában megpróbált elmenekülni e nehéz örökség elől. “Most már belátom, hogy bármilyen mészárlás, akár Bosznia vagy Irak, az nem csupán mészárlás, hanem olyasmiről szól, ami mindig is benned volt.”





























Remélem itthon is megnézhetjük majd.
A trailer alapján tényleg erős film lehet.
Megyek a premierre - juhé! A jövő hetemet amúgy is a moziban töltöm a “Dél Filmfesztivál” keretében (sok egyéb izraeli és nemzetközi gyönyörűűűűség mellett/között itt vetítik a Waltz with Bashir-t is). A fesztivált melegen ajánlom azösszes izraeli illetőségű JP olvasónak, minden jel szerint nagyszerű móka lesz!
http://csf.sapir.ac.il/
Bamba, nem viszel el? :D
Ez a trailer zseniális, reméljük a film is az lesz!
Az az érzésem, hogy az izraeli filmipar beérett, mint ahogy a boraikról hallottuk nemrég.
Az utóbbi három izraeli film, amit láttam, fantasztikusan jó volt. Pedig mennyi rosszat láttam eddig… Színészi játék, rendezés, vágás, forgatókönyv, mind szintekkel minőségibb, mint a korábbi filmekben.
Ezek voltak:
Beaufort
Band’s visit
Broken wings
A negyedik a kakukktojás
A Regiment 931 egy neten keringő kézikamerás dokumentumfilm a libanoni háborúról, egy éjszakai katonai akcióról. Leginkább a katonák érzelmeire és tapasztalatára koncentrál. Minden maszlag, politizálás, ideologizálás nélkül. Érdemes megnézni.
Itt le lehet tölteni.
http://www.archive.org/details/Lebanon-fighting_2006
A Beaufort, ez a doksifilm, meg a Waltz with Bashir is a katonák traumatizáltságáról, és annak feldolgozásáról szól. Szerintem ez nagyon fontos ebben az országban, tehát nem csak művészeti szempontból jelentősek ezek az alkotások.
igen, valami nagyon megmozdult az ottani filmiparban. de a tévében is! az In Treatmentből láttam részeket egy itthoni tévés találkán, és az eszköztelenségével is nagyon ütős a koncepció, jó a színészi játék, el vannak találva a figurák, valószínűleg az ívek is.
két éve az Izraeli Filmtavaszon (hoppá, azzal pl. mi történt?) volt egy portfólió DVD a Sam Spiegel főiskola vizsgafilmjeiből, már az megdöbbentett, annyival ötletesebbnek bizonyult némelyik nagyjátékfilm megformáltságánál.
(Bár én tudtam szeretni olyanokat is mint a Nyina tragédiája, a Szent Klára - coming of age-ben viszonylag erősek :))
Zseszter - perszehogy elviszlek! Találkozunk vasárnap reggel a Sinemathek előtt!:)
Aki még több animációs filmre kiváncsi, ugorjon át Zágrábba, a május 31-én kezdődő egy hetes nemzetközi animácis filmfesztivál biennáléra.Megéri. A világ minden tájáról láthattok fantáziakiterjesztéseket.
upsz Bamba, lekéstem a randit. sajnálom :( milyen volt??
Most értem haza, premier előtti vetítés (az első Izraelben) utána beszélgetés az alkotókkal. Hatalmas film, nagyon megrendítő, holnap talán objektívebben is be tudok számolni róla. Remélem hamarosan megérkezik Magyarországra is, és megoszthatjuk a tapasztalatainkat:)