Láttam már megrendítõ szobrot, láttam már jól tervezett épületet és voltam már izgalmas kortárs mûvészeti múzeumban. Most felfedeztem a “három az egybent”: a jeruzsálemi Hár Házikáron-on (Emlékezés hegye), ez a Yad Vashem tavaly megnyitott ?j Múzeuma. Lenyûgõzõ, ahogyan egy épület rendeltetésének minden elemét képes építészeti nyelven -érthetõen- közölni. Ez a 180 méter hosszú “Toblerone” (bocs, tudom, hogy nem ez a legjobb hasonlat) átdöfi az egész hegyet, úgy hogy a két vége lehetetlenül kilóg a hegy két oldalán, szinte félsz, hogy épp akkor fog leszakadni amikor látod.
A két csaknem-lifegõ vége között ez a betonkonstrukció a föld alatt húzódik, amelybõl csak az üvegtetõcsúcs látszódik - felülrõl. Egy hídon át érkezel a bejárathoz, ahol egy 12 méter magas háromszögû falra (az épület eleje) vetítik a Holokauszt elõtti zsidó élet képeit (Michal Rovner eredeti felvételekbõl vágott kortárs mûvészeti animált videófilmje) és induláskor végigtekintesz a 180 méteres fõtengelyen, amin keresztbe kasul kell járkálnod a kétoldalt elhelyezkedõ kiállítóterek megfigyeléséhez. Miközben újabb és újabb akadályok szelik keresztbe a tengelyt - ezzel is rákényszerítve a galériák közötti haladási irány betartására, vagyis a Soah teljes áttekintésére. (Külön bejegyzést érdemelne a kortárs mûvészeti alkotások és az eredeti dokumentáció vegyítésének kifinomult elõadásmódja.)
Az épület tervezõje Moshe Safdie nagyot álmodott, és sikerrel meg is valósította, hogy a kiállítás kronologikus-tematikus tengelye egyúttal téralakítása segítségével értelmezést/üzenetet is hordozzon.
Az épület belépéskor lejteni kezd, majd a középponttól, vagyis a Holokauszt legreménytelenebb idõszakának bemutatásától finoman emelkedni kezd. Mire 4-5 órás szívfacsaró kiállításnézésen (túlélõk interjúi, eredeti tárgyak, felvételek, Varsói Gettó fõutcájának élethû rekonstrukciója stb.) túljutsz, elérkezel a Nevek Termébe (Hall of Names) ahol minden egyes áldozat nevérõl, személyérõl megemlékeznek, akirõl pedig még nem tudnak, de te tudsz ilyen illetõrõl, írhatsz róla ott helyben egy formanyomtatványt, aminek köszönhetõen a te általad ismert Holokauszt áldozatot felveszik az áldozatok jegyzékébe!
A Nevek Terme után az épület “csúcspontja” jön, ami nem más mint a vége: ekkor veszed észre, hogy a végére érve fölfelé vezet az út, egyszerre a hegy által szinte összenyomott föld alatti prizma alakú térbõl egy világos, fénnyel teli prizmába érsz: az épület lezárása egy 12 méter magas üvegfal, amelybõl kitekintve a hegy alatt elterülõ csodálatos zöld jeruzsálemi völgyre látsz. Ebben a pillanatban tudatosítja benned az épület, hogy Jeruzsálem maga a remény megtestesülése. Egy ország, ami soha nem fogja elutasítani a menekülésre kényszeritett zsidók befogadását. Egy országnyi menedék, ahol a zsidóknak van mivel védekezni, ha meg akarják ölni õket!
Hár Házikáron
köszönöm a helyesbítést elkana
Leírásod alapján nagyon izgalmas az épület.
De az utolsó mondatodból kitûnik, hogy sajnos Izraelben a nacionalizmus szolgálatába állítják a holokausztot (is). Pedig ha van valami, ami nem zsidó belügy, akkor ez az. üs ha van valami, amit nem szabadna ilyen célokrta használni, akkor ez az. Hiszen így csak az a negatív vélemény erõsödik, miszerint Izrael, mint ország “Auschwitz mellékterméke”. Már bocsánat…
Zsófi, az épület atmoszférája ezek szerint a leírtak alapján is izgalmas és figyelemfelkeltõ, ennek örülök. Egyet azonban félreértesz: az épületre nincs felírva: zsidók Izraelben a helyetek! de olyasmit sem olvashatsz, hogy végre a Holocaust után megkaptuk ami járt nekünk. Amit a bejegyzésemben olvastál, az az én szubjektív értelmezésem. Az nem Izrael állam politikai állásfoglalása a Holokausztról. Vagyis ezek szerint az én írásomat tartod nacionalistának.
A Yad Vashem midenkinek ingyenes és mindenki használhatja az archívumát. Te is. A Holokauszt pedig nem egy ország belügye, hanem közös történelem. Emlékezni pedig valahol és valahogy kell. Méltó módon. Még mielõtt az a negatív vélemény erõsödne, hogy a Holokauszt az Izraeli propaganda mellékterméke.
(Gibson papája pl. tutira sose volt a Yad Vashemben.)
Sosem gondoltam, hogy a Holokauszt az izraeli propaganda mellékterméke lenne…
Szerintem az egész megemlékezés témát máshogy kéne kezelni, de ezt egy régebbi itteni beírásomban már fejtegettem.
A Holokauszt Európa halála.
Mindannyiunk bûne, és mindannyiunk fájdalma. Fontos tény, az áldozatok származása, de nem a legfontosabb. Ha minduntalan csak ezt hangsúlyozzuk, a “kivülállók” elidegenednek a témától.
Ez egy messzire vezetõ kérdés.
Egy dolgot azonban ehelyütt mégiscsak szóvá kell tennem: súlyos tévedés azt állítani, hogyaz áldozatok származása nem a legfontosabb. Próbáltad volna 1944-ben Budapesten azt mondani, hogy zsidó vagyok, de nem ez a legfontosabb. Szerinted mi történt volna veled?
Ne becsüld alá az élet-halál kérdéseket, ha lehet…még akkor sem, ha most itt épp nem szegeznek senkinek fegyvert a fejéhez a származása miatt.
Zsófi, értem én, hogy te épp “PC” akarsz lenni, de sajnos pont a fordítottját éred el vele. Elég csúnya csúsztatás ugyanis ilyen módon egybemosni az áldozatokat és az elkövetõket. A Holocaust nem Európával történt, hanem a zsidókkal. Európában. Európaiak által.
A németek - mint társadalom - már eljutottak odáig, hogy ki tudják mondani: igen, mi németek (európaiak!) ezt tettük a ZSID?KKAL. Szisztematikusan kifosztottuk õket, elvettük a jogaikat, majd a végén fizikai megsemmisítésükrõl döntöttünk és meggyilkoltuk õket: hat millió zsidót. Azért, mert zsidók. Ezt nem könyû feldolgozni, de õk legalább megpróbálják. Ez az, aminek itthon nincs sok jele. Könnyebb persze (kognitív disszonancia csökkentés!) valami univerzális-humanista maszatolással úgy általánosságban “áltdozatokról” beszélni. Ez is egyébként a szocializmus öröksége: ez is társadalmi tabu volt, nem lehetett a közbeszéd része; “a fasizmus áldozatairól” kellett beszélni.
Folyt. köv.
Tapsoljuk meg a németeket, hogy ilyen ügyesen próbálnak szembenézni a múlttal! Állítsuk példaként magunk elé, mert a mi szerencsétlen, szocializmusba beleragadt k. európai gondolkodásunk még nem jutott el idáig!
Lettek volna egy kicsit racionálisabbak 1936-ban. Most nem lenne mirõl beszélnünk..
Tévedsz Shadai, nem akarok PC lenni. (most kivételesen..)
Nem hiszem, hogy lehet valaki a Holokauszt témájában PC. Mint ahogy azt sem hiszem, hogy értelme van pl. bármiféle bocsánatkérésnek, bár ha megnyugtatja az áldozatokat, én is szívesen megteszem. De bocsánatot az ember azért kér, mert mondjuk rálépett a másik lábára a buszon. “Bocs, hogy kiírtottam a családodat!”?? Ez erõsen elbagatelizálja a dolgot.
A Holokauszt Európa halála.
Ez a mondat nem azt jelenti, hogy összemosom az áldozatokat a tettesekkel, hanem azt, hogy véleményem szerint Európa a II. vh után nem csak anyagilag, politikailag, hatalmilag, épületileg és lélekszámilag “nullázódott le”, hanem erkölcsileg és spirituálisan is, és mindaz, amit évszázadokig hirtetett magáról minden hódítását és gyarmatosítását igazolva, a “civilizációs felsõbbrendûség” (-amit most egyébként Amerika hirdet magáról-), az leleplezõdött. A “civilizált európai fehér ember” kultúrája nem más, mint gépesített barbárság, ami a technika jóvoltából sokkal hatékonyabban mûködik, mint a “szimpla” barbárság machetével a dzsungelben. üs mivel az európai kultúra - nagyrészt - a kereszténységre épül, a kereszténység meg a zsidó vallásra, a 10 parancsolatra, ezért az európaiak gyakorlatilag a saját gyökereiket tépkették ki. Emiatt súlyosabb a hatása a Holokausztnak lelkileg és spirituálisan is, mint az afrikai és ázsiai népek kifosztásának a gyarmatosításkor, vagy az indiánok kiírtásának - bár ezek sem kis bûnök.
Európa elégett Auschwitz krematóriumaiban.
Azóta nem más, mint egy nagyméretû, szép színes díszlet az Eiffel torony, a Tower Bridge és a Colosseum körül.
Jöhetnek a bevándorlók. (Jönnek is!…)
Azt hiszem Z. Bauman is errõl ír.. és ebben igazatok van.
Ha “Európa” készít egy kiállítást a Holokausztról, akkor elbeszélheti ezt a történetet is. De azért hadd maradjon meg a zsidóknak (valamint az izraelieknek) is a joga, hogy a saját narratívájukat elbeszéljék.
Amúgy pedig nem látom annak jelét, hogy “Európa” széles körben átélné ezt a perspektívát. Az iráni fenyegetéseket például pont ugyanúgy kezelik Európa vezetõ politikusai, értelmisége, mint anno 1933-1938 között Hitler fenyegetéseit. Pedig az ‘appeasement’ politikája akkor is kudarcot vallott és attol tartok, hogy most se fog eredményekre vezetni.
“At bottom, the old appeasement was a mood of hope, Victorian in its optimism, Burkean in its belief that societies evolved from bad to good and that progress could only be for the better. The new appeasement was a mood of fear, Hobbesian in its insistence upon swallowing the bad in order to preserve some remnant of the good, pessimistic in its belief that
JihadNazism was there to stay and, however horrible it might be, should be accepted as a way of life with which Britain ought to deal.”- Martin Gilbert, The Roots of Appeasement, 1968.
,,Mily sötétség honol az agyakban…”