Ich bin ein Flodniner. Nincs még másfél éve, hogy felfedeztem Fűszeres Eszter blogját, így pontosan emlékszem: nemcsak hogy roppantul tetszett, nemcsak hogy csorgott a nyálam, hanem még azt is gondoltam, hogy
hoppá, ez maga az új fúziós zsidó konyha!
A magázódást felváltotta hamar a tegeződés, főleg miután Esztert meghívtam vendégszerzőnek a JP-re, amiből gyorsan állandó rovat lett. 2007. november 29-én került sor az első közös étteremvizitre, amikor is a kellemeset a kellemessel kapcsoltuk össze: leteszteltük a Klasszt. Talán a citromos risottó és a túrókérem mousse között vetődött fel először az ötlet: nem lenne óriási szakácskönyvet készíteni a F&L blogból?
A Klassz túrókrém mousse után kevesebb, mint egy évvel ez az álom beteljesülni látszik: küszöbön áll Eszter első szakácskönyvének a kiadása. Ízig vérig JP Offline produkcióról van szó: három baráti család együttműködéséből születik a könyv, benne van a Fűszeres család, Eszter, Gábor és Dávid, benne van a Tet család és benne vagyunk mi, Stimm Elmával. A munkát rengetegen segítették még a JP-csapatból, például vadjutka készített nekünk remek fotókat és fotómontázsokat (akinek tegnap volt a szülinapja – jom huledet szameach!), Nagy Levin barátunk pedig az ünnepekről szóló részeket korrektúrázta (mert ilyen is lesz a könyvben!).
Azt hiszem az ilyen történetek miatt érdemes elkezdeni blogot írni.
A könyv premierje november elején lesz, a honlapunk viszont már ma debütál. Ott megtudhattok még jópár dolgot a készülő Fűszer&Lélek zsidó szakácskönyvről és persze máris fel tudtok iratkozni a levlistára – a feliratkozók majd elsőként vehetik kézbe ezt a flódnista alapkönyvet (nagy kedvezménnyel ráadásul).
Hamarosan további részletekkel, műhelytitkokkal és sztorikkal is fogok szolgálni a könyvről és a kiadásról. Stay tuned.
Addig is: www.fuszereslelek.hu
—
P.S.: Eszter beszámolója és meghívója a blogján!






De jó! Akkor már nem titok:-) nagyon örülök, csodás hogy megvalósult!
Feliratkozom!
De ne itt, hanem az oldalon tegyed! :)
Kösz Dorka!
Azóta rájöttem:-)
a nagy kedvezménnyel végképp meggyőztél ;-)))
én is feliratkozom :) persze akkor ott… :D
Ezt tuti megveszem, gratula Eszternek és az egész csapatnak! És a Keseten is ott leszek :)
Jaj, Gildor, a te sáfrányod szerepel majd a könyvben :-)
Neked is külön köszönjük!
nagy nagy gratula!
:) Szívesen :)
Már jelentkeztem – remélem jól csináltam, mert nem ad komoly visszajelzést, és azt is remélem, hogy tudom majd veled dedikáltatni.
Gildor, sikerült. És hát, hogyne!
És mindenkinek köszönjük!
fantasztikus hír. kell!
Iratkozz fel te is drwho, és persze mindenki dedikált példányt kap majd!
Én karácsonyi ajándéknak venném meg. Ugye nem baj?
FriendlyFire: sőt, lesz is egy kampányunk majd ezzel kapcsolatban! ;]
De jó! Megyek iratkozni!
Óóó, remek! Gratulálok!
Gratula, nagyon szép lett az oldal!!! Lesz majd a könyvhöz Brunch is, hogy ki lehessen próbálni az új zsidó fúziós konyhakölteményeket is?
Nem. De csak idén nem, mert idén karácsony és chanukka épp egybeesnek. Tehát idén karácsonyra kell megvenned, jövő karácsonyra már nem ér (Eszter, ezek után ne felejt el nekünk jutalékot fölszámolni egyelőre egy példány után…, de ami késik, nem siet…)
Lesz majd brunch, legközelebb novemberben! Eszter majd dedikál is. A feliratkozók majd kapnak értesítést az összes kapcsolódó programról (brunchok, könyvbemutatók, főző-workshopok, etc.)
http://www.fuszereslelek.hu
Nem csak Eszternek grat, hanem a közös akciónak! Ez így jó.
én is jelentkeztem!
és milyen jó lett ez a nevetős kép:D
Csak remélem, nagy lesz a kedvezmény, mert egyelőre nem olcsó a könyv.
jajdeizgi, jajdejó!!!!!
Annyira fantasztikus látni (és részt venni benne) egy álom megvalósulását.
Nagyon megorultem ennek a konyvnek, rogton fel is iratkoztam. Eddig is lelkes olvasoja voltam Eszter blogjanak (mert a recepteken kivul sok erdekeset es szepet is irt), sot nemcsak olvasoja, hanem nemely receptet ki is probaltam. Az egyik legfelemelobb elmeny az volt, amikor megsutottem a barheszt. Anyamat is bevontam, aki eleinte huzodozott, “jaj, ezek a hulye zsidos dolgok” mondta. A vegere teljesen belelkesult, csillogott a szeme, mar szinte oda sem engedett, csak o akarta csinalni, es kozben meselte, hogy az o anyja hogy sutotte minden penteken a barheszt.
Sajnos a novemberi konyv bemutatora nem tudok elmenni, mert akkor Izraelben leszek, eletemben eloszor! Szoval akkor nem is sajnos)))).
eszterrel, kostoloval konyvajanloval a kosersagrol alkotott velemenyevel a jovo heten lehet talalkozni a marom teton klautal ter 2, az ellato felett, oktober 15-en szerdan. merthogy szukot is van kozben…
19.00 szukot, esti ima
19.30. kostolo
20.00 Kérem vissza a libámat! A kóserság gasztronómiai és etikai vetületei (a beszélgetést vezeti: Bodrogi Eszter, a Fűszer és lélek zsidó gasztro-blog szerzője)
A kóserság legismertebb kritériuma: miből tevődik össze az étel, azaz, rituálisan tiszta-e, vagy elfogadhatatlan. A kóserságnak azonban kevésbé ismert, de ezúttal hangsúlyozott vetületei is vannak, mint például mi történt például egy libával, mielőtt levágták. Számos helyen az állatkínzásra (ami a zsidó hagyományban egyértelműen tilos) hivatkozva megtiltották a libamáj fogyasztását, amely csak tömött libáknál nő használható méretűre. Másrészről viszont a libamáj a zsidó konyha egyik tradicionális összetevője. A kóserság etikai alapjairól, illetve arról, mivel helyettesíthető beszél Bodrogi Eszter.
a teljes program (8 nap satorban zenevel, humusszal, egyeb beszelgetesekkel) itt:
http://pilpul.net/konnyu.shtml?x=44604
Aritus: lesznek majd decemberben is bemutatók, találkozók, brunchok. Iratkozz fel!
aL-F: NAGY kedvezmény lesz! ;] Amúgy a könyv jobb kiállítású, mint Jamie Oliver könyvei – ami nagy szó.
én is nagyon gratulálok! meg a férjem is!:)már fel is irtakoztunk:)
az ételszagnál csak a könyvszagot szeretem jobban! hívjuk illatnak? esetleg fűszeres aromának? hívjuk! és pompás! izgatottan várom a fűszeres szakácsné szagos könyvét!
mennyiségi kedvezmény van…? ;-))
Hú, állat! És mennyire nagyon szép lett.
Végre, végre, végre! Most nem azé’, de én már mióta mondogattam, no meg írogattam, hogy kell egy könyv…
:D
Asszem megveszem az asszonynak. :)
“bemutatók, találkozók, brunchok. Iratkozz fel!”
mármint ehhez a könyvre kell feliratkozni? vagy hová?
és: a könyvre feliratkoztam, de nem kaptam e-mailes visszaigazolást erről. azért ugye sikerült?
A könyv honlapján kell feliratozni. És sikerült, persze!
Feliratkoztam, aztán elvonultam ebédelni, ebéd után kávézni, ahol sikerült személyesen is gratulálnom Fűszeresnek :)
De azért így on-line is még egyszer skajach Eszter :)
Vicces volt,épp egy nagy terjesztővel beszélgettem, és látta, hogy már most milyen sikeres a könyv :-D
Eszter, ideje a német, az angol, az olasz és a héber terjesztésről ill. fordításról is elgondolkodnod. A spanyol piac se kutya! Ladino anyanyelvűeknek engedmény járna, igaz ők héber betűkkel szedett verziót kapnának).
Charlie, a global rollout tervek már rég készen állnak! ;]
Hát nagyon-nagyon!
:-)
És terjeszteni fogja a nagy terjesztő? A jutalékot majd megbeszéljük ;)
Ha akarjuk, akkor igen. De még kéretjük magunkat ;-D
Kóser és vegán ételek kannibáloknak :D
márhogy az lenne nagy fless :D
Én már be is szálltam a promójába! Kitettem a blogocskámra.
Eszter, ugye nem baj? ::))
Köszönöm Malvina! Mi az, hogy nem baj? :-)
Fűszeres,
egy barátom elvileg hívott a középsuliba, ahol tanítunk előadást tartani a blogodról. Nem ismerem a folytatást. Ha netán mégiscsak el tudnál jönni, az sem lenne rossz promó. :)
azóta is azon agyalok, hogy mit tudnék mondani. de ha van ötleted, akkor szívesen, csak semmi nem jutott eszembe.
Eszter, én ezeket a kérdéseket tenném fel neked, ha….
Hogyan fogtál – anno – hozzá?
Hogyan találtál rá a közönségedre?
Hogyan választasz témát?
Hogyan választottál stílust /hangvételt, hangnemet,design-t/?
Mi szerint alakult, alakul a periodicitás, milyen időközönként teszel fel új finomságokat?
Milyen hozzáadott értékekre vannak az oldaladon?
Magánélet és közösségi, közélet – hogyan és miért pont így alakulnak az arányok.
Szerkesztettség és spontaneitás.
Minimális technikai ismeretek és szerzőijogi ismeretek, stb.
Milyen adatbázisokat használsz?
stb.,
Hirtelen csak ennyi…. ::)))
Eszter,
gratulálok.
Jók a receptjeid és a képeid.
(a flódni a flódna többesszáma?)
:)
Fűszeres,
mail ment.
Fűszeres,
mail jött. :) Köszi.
Gratulálok!
Hiánypótló mű. Kár, hogy nem jelenik meg a Frankfurti Könyvvásár előtt, máris el lehetne adni a licencet.Összeurópai sikert jósolok.
Örülök, hogy Eszter kedves arca került a borítóra – egy igazi zsidó nő! Alapmű lesz minden zsidó háztartásban.
Gratulálok a könyvhöz!
Mióta olvasom, meg látom a receptjeidet, kedvet kapok a főzéshez.
És ezt magam is alig hiszem el. :-)
Feliratkoztam már, a lehetőséget pedig terjesztem nagyon.
Gratulálok , fölíratkoztam de nem jött válasz!Kell a könyv!
szupercsodagyönyörűen néz ki!
és vmi jó kis családias étterem nem lesz ebből?
szerintem tarolna (én a könyv alapján min. egy michelin csillagot már meg is előlegeznék neki :)
http://vadjutka.blogspot.com/2008/10/vgre-vgre-publikus-lehet-rla-sokat.html
Eszter,
Gratula, tök jó ötlet ez a könyv, kíváncsian várom a példányomat – feliratkoztam a honlapra :-)
Felmerült bennem a cím alapján, hogy mit jelent a kelet-közép európaiság?
Lesznek nem magyarországi, k-k-európai mai zsidó receptek is? Pl. lengyelországi, szlovákiai, stb.?
Kérdés van-e szlovák zsidó konyha? hiszen amikor nagy számban éltek ott zsidók akkor Szlovákia még Magyarország része volt. Ha jól tudom, ők aztán sokáig magyarnak vallották magukat trianon után is.
Az “askenázit” fordítottuk tulajdonképpen “kelet-közép-európainak”. Askenázi ebben az értelemben: minden olyan zsidókhoz köthető étel, ami nem szefárd. A könyv végső címe amúgy lehet, hogy módosulni fog: Fűszer és Lélek – zsidó konyha itt is most!
megjött az első hírlevél, hurrá! ;]
En is megrendeltem a konyvet, de nekem nem jott semmi hirlevel!
aritus: a te rendelésed valóban nem futott be valamiért, de most bepótoltam. hírlevél is ment!:)
Koszi. Pedig ahogy megjelent a Jp-n a hir, rogton rendeltem.
Lesz szlovák recept a könyvben, nagyanyámék Hegyalján sok tót ételféleséget is főztek.
http://www.judafest.org/judafest
Ez vajon mennyire lesz flódni?