A telavivi DigiTimes beszámolója szerint a Judapest.org (JP) nemrég életre hívott, szélsõjobboldali tartalmakat fejlesztõ leányvállalata megvásárolta a nagy múltú Kuruczinfó hasonló profilú üzletágát. A meglepõ ügylet minden részlete egyelõre nem ismert.
A felvásárlással a Judapest.org az ordas eszmék piacán kívánja erõsíteni pozícióit. A hírt a JP a beszámoló szerint az izraeli külügyminisztérium honlapján tette közzé a reggeli apróhírek között, azonban további részleteket nem hozott nyilvánosságra az ügylettel kapcsolatban. Iparági szakértõk szerint a felvásárlás a tavaly õsszel bejelentett és azonnal nagy visszhangot kiváltó “Konim” program keretében történt. Szokatlan ugyanakkor, hogy a felvásárlásról eddig sem a Bombagyár, sem pedig a maga 6 éves piaci jelenlétével iparági veteránnak számító Kuruczinfó portál nem tudósított.
A JP az eredeti tervek szerint közép- és felsõ kategóriás popkulturális zsidó tartalmak fejlesztésével foglalkozik, és a tavalyi utolsó negyedév során be is mutatta elsõ termékét, a közélet-gyorsítással felvértezett Flódni II modult.
A korábban igen népszerû, ám az utóbbi idõben csupán utcai megoldásokkal jelentkezõ – egyes hírek szerint svájci – Kuruczinfó tavaly még nagyralátó tervekrõl számolt be. A Kuruczinfó-csoport elsõsorban blokádokkal, valamint low-end terrorcselekményekkel kívánt berobbanni a szélsõjobboldal egyre növekvõ piacára. Az év elején bejelentett termékek azonban szervezési nehézségek és a várakozásoknál gyengébb teljesítmény miatt nem kerültek piacra.
Növekvõ botrány, megosztott szélsõjobboldal
ifj. Hegedûs Lóránd a bejelentést követõ órákban kijelentette: vásárolod fel a kurvaanyádat. A heves nyilatkozatairól korábban is ismert református lelkész kifejtette, hogy legmélyebb megütközésének akar hangot adni amiatt, hogy a Judapest.org felvásárolta a Kuruczinfót. Hegedûs egyben epésen megjegyezte, hogy a hírt õ is a sajtóból kellett, hogy megtudja, mert a Kuruczinfó “mind eddig a pillanatig” nem adott tájékoztatást az eladásról.
A szélsõjobboldalon azonban korántsem volt egyértelmû a felvásárlásról szóló hír fogadtatása. A Hunok Lángoló Kardja (HLK) szervezet közleménye szerint a felvásárlás ténye mintegy végre bizonyítja azt, amit már évek óta állítottak: a Kuruczinfó valójában mindvégig egy torz talmudista provokáció volt. “A bosszú népe újra bizonyított” – zárul a HLK tömör közleménye.
JP: növekedési kilátások
Megkérdeztük az ügyletrõl Shadai-t is, a Judapest.org fõideológusát, aki az elsõ értesülések szerint amerikai és izraeli kapcsolatai révén tudta ilyen gyorsan nyélbeütni a tranzakciót. Shadai, akivel telefonon beszéltünk a reggeli órákban elmondta: “Többek között pontosan az új, szélsõjobboldali médiaakvízicióink révén vannak jó kilátásaink az üzleti évre. Ezen a területen továbbra is magas növekedést várunk közel 17 százalékkal, a kormány megmaradása esetén akár 20% feletti növekedést is el tudunk képzelni. Az akvirált kuruczinfó üzletágunk kétharmada továbbra is a zsidókra fog koncentrálódni, így ki tudjuk használni majd a szinergikus lehetõségeket. A médiafelmérések eddig is magas keresztolvasottságról számoltak be, így heteken belül tervezünk megjelenni közös médiaajánlatokkal is.”
Elemzõk szerint Magyarországon robbanásszerû növekedést produkált az elmúlt öt évben a szélsõjobboldali sajtópiac és az idei évben minden negyedik letöltött internetes oldal már ilyen tartalom lesz. A JP a legjobb idõben lépett be erre a lukratív piacra.
Budapest-Tel Aviv-New York, 2008. április 1.





LOL
én az IPO-t (tõzsdére lépés) is már készíteném elõ a helyedben, mert kelleni fog a KP a további felvásárlásokhoz. Kicsit meglepõdtem, sõt, szomorkodom, hogy nem a Magyar Hirlapot vettétek meg.
ui. mikortól lesz elérhetõ a k-info héberül és angolul az új felállásban?
hehe :) elsõ… nemcsak én… de nem írom le, gondolkodjon más is! :)
basszus, nem is elsõ… hello J-Bone :)
Arról persze egy szó sem esik, hogy a Szittyakürtöt már április elseje elõtt megvettük! Így az off line protestvásárlókat is be tudjuk fogni.
elsõ bizony :))
Gildor: gondolkodtam :)
Na végre! Hát errõl beszéltem!
New York – Budapest – Tel Aviv
a tengely pontos neve…
Izé, és már télleg szõrszálhasogató vagyok, de nyári idõszámitás van.
Legalább az ímmár munka nélkül maradt szabaddemokrata megmondóembereknek is lesz megfelelõ publikációs lehetõségük.
Vazz, majdnem leestem a székrõl.
Na végre! épp a legjobb pilanatban. csak aztán majd legyen kinek tovább adni…:-)))
Akkor a Kabbala boltba költözik a Nimród Íjászbolt is? http://www.turania.hu/catalog/index.php Már kezdtem hiányolni ;) Röviden, tömören: Hilarious. Ennél jobb április elsejei poént jó ideje nem hallottam :D
soha de soha többet nem nyitom meg a judapestet munkahelyen! visítva nevettem… :)
A pontosság kedvéért: “kurvanyádat”. Pontos idézeteket a sorokközt- és keresztolvasóknak!
A feleségem kommentje a hírre: még csak most?
Hát beszarok… tán cizellálhattam volna kicsit jobban, de akkor elvész a lényeg.
ááááááááá, csak a dátumnál kapcsoltam
öregszem
(ez is csak vicc, ugyebár)
jár a köcsög, jár a köcsög a judapesti köcsögfára (a csepû-lapu-gongyolára tessen gondolni, már aki élt akkor, ne mindenféle újgenerációs tartalmakra)
:))))))
A vásárlás híre nem áprilisi tréfa. A vételár átadására még purimkor került sor. Semleges területen. (Politikai jobbközépen.) Shadai a legkisebb a szerkesztõségbõl, õ mászott be a görénylyukba.
kommentárrészletek
Gyurcsány Ferenc blogjából: „A Judapest sikere az egész ország sikere, és ne legyünk álszerények drága barátaim, elsõsorban a kormány érdeme, hiszen átfogó reformintézkedéseink tették lehetõvé, hogy a harmadik köztársaság progresszív csoportjai is sikerre vihessék saját elképzeléseiket. Nem csak álmodoznak, hanem szorgalmasan dolgoznak saját, így végsõ soron a köztársaság minden polgára boldogulásáért. Persze követtünk el hibákat. Naná, nem is egyet. Még szerencse, hogy válság nincs. Drága barátaim, húzzunk bele!”
Kóka János: „?jfent bebizonyosodott, hogy nincs nagyszerûbb a piaci versenynél. A jó gyõzedelmeskedik, a rossz alulmarad. A tiszta verseny tiszta viszonyokat teremt.”
Dávid Ibolya e-mailje: „Drága zsidó, félzsidó és nem zsidó barátaim! ?szintén gratulálok a normális középosztály újabb sikeréhez!”
Orbán Viktor: „Nem kell elhatárolódnom mert el vagyok határolódva. ün vagyok én, te vagy te. ün itt állok, a JP meg a Kurucok ott guggolnak.”
Szijjártó Péter kiegészítése: „Mindazonáltal az eset élesen világít rá Gyurcsány Ferenc személyes felelõsségére és a jelenleg regnáló hatalom alkalmatlanságára, amely semmibe veszi az emberek véleményét.”
Mazsihisz közlemény: „Tisztelt Judapest Elnökség! Vitáinkat félretéve koncentráljunk arra, ami összeköt minket: az ordas vonatrarakós, dunábalvetõs és elgázosítós eszmék határozott elutasítására. Az új üzletág rentábilissá tételéhez kérjétek ki bátran az idõsebbek, tapasztaltabbak véleményét. Székházatok van már?”
Az Igazságügyi Minisztérium közleménye:
Az amerikai székhelyû Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt (NSDAP) felperesként egy kaliforniai bíróságon eljárást indított a Judapest nevû magyarországi internetes tartalomszolgáltatóval szemben. A kereset szerint nevezett tartalomszolgáltató a trösztellenes törvényekbe ütközõ módon szerzett monopolisztikus pozíciót a magyar elektronikus médiában. A keresetben a bíróság a nemzetközi jogsegély szerzõdések szellemében arra kérte a magyar hatóságokat, hogy rendelje el a honlap üzemeltetésének átmeneti szüneteltetését és a szolgáltató tulajdonosát vádlottként szolgáltassa ki az Egyesült Államok szövetségi kormányának. A minisztérium a kérdést jogilag megvizsgálta és arra a megállpodásra jutott, hogy a kérést nem áll módjában teljesíteni, mert nem akarja növelni állapolgárai kiszolgáltatottságát. Az igazságügyi miniszter szó szerinti nyilatkozata szerint: “Most majd megtudják amerikai barátaink, milyen a valódi demokrácia és milyen a tényleges szólásszabadság.” A miniszter egyszersmind sürgette az új médium tözsdei bevezetését, s kifejezte részvényjegyzési szándékát is.
MTI közlemény. Jaross Andor jogutódja bírósági eljárás kilátásba helyezése mellett követeli a Judapest.org-ot üzemeltetõ Shadai nevezetû kétes kilétû, galíciai jöttment státuszú egyéntõl, hogy említett honlap impresszumából töröltesse néha Jaross Andor nevét vagy legalább válasszon valami magyarosabb csengésû nevet (pl. Kleinfeld Ignác).
Basszus! ün is, akár talian.miklos … :D
ez egyre jobb
és addiktív
tessék abbahagyni, dolgozni szeretnék!
höhö, tet!
ha ezt még elõ is tudnád adni az illetõk stílusában… esetleg egy közös sörözésen valamikor? többiek? :)
Friss hír:
A JP-KI beszállt a Samsonite-ba, és hamarosan itt kezd el épülni Közép-Európa legnagyobb és legkorszerûbb koffer gyártó és összeszerelõ üzeme.
Tel Aviv? Jeruzsálem, nem? Amúgy meg hülyék vagytok. Mint a Stop.
http://www.stop.hu/misc/search.php?search_loc=stop&articles_authors_id=1907
vazzzzz…. Mazsihisz: “van-e már székházatok?” :D :D lol jews everywhere
Az alábbi beszédemmel szeretném kifejezni, mit gondolok az ügyrõl!
http://youtube.com/watch?v=soYT6sdIxwQ
Tisztelettel,
Vona Gábor elnök
Jovore megveszi a Magyar Gardat?:)
Már megvette, most folyik a cégbíróságon a cégnév változtatási processz.
Az új név: Galíciai Gárda s.k.
:):):):):):):):):)
Cégbíróság? Gárda Kft?
http://laughingsquid.com/galacticast-robojew-vs-giant-nazi-woman-of-the-ss/
RoboJew is SO last year:
http://www.judapest.org/robojew-is-go
Elnézést, hogy elõbb nem jelentkeztem, de egész nap külföldi hírügynökségeknek kellett nyilatkoznom, aztán a ‘zinfó szerkesztõségében kellett nyugtatnom a kedélyeket. (Hisztisek voltak, mint egy busznyi SZDSZ-es, meg most már minden ok.)
Nem is tudom, most akkor betárazzak, vagy kitárazzak az AK-ból. Forradalom van, vagy csak a pincébe kell lemennem. üsszezavarodtam, mint az egyszerû nyilas aki a felszabadulás után elsõ között lépett be nagy buzgalmában a MKP-ba.
Ja ja. Erre is csak mi vagyunk képesek, a remek üzleti érzékünkkel :)))
Óriásiak vagytok!
Gár’de dame!
Hajrá-hajrá, további jó vásárlást!
:DDDDDDDDDDDDD Hüje angolok, angol hüjék…:-DDDD
Kérlek kérlek kérlek alkalmazzatok!
Olyan költséghatékony szó- és szlogen használatot kell kidolgoznunk, amit kurucz-labanc magáénak érez és kölcsönösen szivegyullad.
Talán létre tudnánk hozni egy olyan hazafias népfrontot, ahol mindenki mindenkit legyilkolász, és ránkhagyományozza a hagyományát.
A maradékkal már érdemes lenne egy hazában éldegélni csendesen.
szenzációs
Istenien szellemes! Az eredeti szöveget csak a rengeteg kreatív hozzászólás múlja fölül. Köszi mindenkinek az élvezetet.
:-)
A Fradi legalább ilyen jó poén volt :-)
[B]OFF TOPIC[/B]
Nem tudom hallott-e mindenki a – pár nappal ezelõtt történt – Hollán Ernõ utcai Broadway jegyiroda elleni molotov koktélos támadásról.
Aki számára új lenne, annak leírom dióhéjban az állítólagos (káinfóról és szarbombagyárról származó infók, ezért szerepel ott az állítólagos jelzõ…) elõzményeket.
Mélymagyar lányzó pár héttel ezelõtt betért az ominózus irodába, azzal a feltett szándékkal, hogy a Hungarica nevezetû nemzeti rock zenekar (értsd, kódoltan-dekódoltan hungarista eszméket valló formáció) koncertjére jegyet váltson.
Állítólag ezen felháborodva, õt hangosan lefasiztázva, két ott dolgozó kipenderítette az utcára. Sõt, még jegyet sem kapott. Szegény.
Kisnyilas becsületébe gázoltak az otromba zsidók, avagy babók, ahogy mostanában, ezzel a kretén szlenggel próbálnak minket csúfolni, a rém fantáziadús ‘hazafiak’. Így hát fogta magát, és sopánkodó levelet intézett a káinfónak, ami akkor még nem volt a jp tulajdonában.:] (Ti. javában zajlottak a Tordai-tesztek, azaz minden káinfósnak ki kellett tennie az asztalra, biztos, ami biztos alapon! Natürlich egybõl megértettük, hogy mibõl táplálkozott mostanáig a végeláthatatlan gyûlöletük. Tiny baby pricks.;])
Csodák-csodájára, kis idõ múltán valakik molotov koktélt hajítottak az irodára.
A kedves nemzeti érzelmû hölgyet a rendõrök ezután lekapcsolták, bevitték kihallgatásra, de el is engedték pár óra múlva, mert feltehetõleg nem õ követte el az attack-et. A felbújtást meg gondolom még nem sikerült rábizonyítani…
Summa summarum, szeretném megosztani minden kedves látogatóval eme bizonyos hölgy fényképét, mely a pár nappal ezelõtti Hõsök terén lezajlott magyar gárdás vircsafton készült (ezer köszönet érte, mindnyájunk jóképû bálványának, terminátor tomcat-nek! Hahahaha). A kishölgy a Petra utónévre hallgat (köszi ezt is tomcat!), és állítólag makacsul kiáll az elveiért (magyar vagyok, magyaaaaaaaaaar, foglalkozásom: magyaaaaar!). Ez már abból is kitûnik, hogy a fajtamagyar bulldogjának (!) mellsõ lábaira árpádsávos, Nagy-Magyarországos csuklószorítókat eszkábál…
Tudom, hogy ez itt nem az ellen káinfó, ergo törölhetitek is ezt a hozzászólást, bár hiszem, hogy a többnyire arcukat, nevüket nem vállaló, szélsõjobbos véglények ellen kell fordítanunk végre a saját fegyvereiket, tehát fürödjenek õk is a ‘népszerûségben’, függetlenül attól, hogy vágynak-e rá, avagy sem!
http://kepfeltoltes.hu/080402/broadway_fan_petra_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Hja és még valami. A szarbombagyáron tett utóbbi látogatásaim során feltûnt, hogy egy relatíve közismert leszbikus blogger – becenevén bluebunny -, mily szívmelengetõ viszonyt ápol a toleranciájukról híres gyárlakókkal. A dolog pikantériája az volt, hogy a blogin nevezetû fél-analfabéta pojáca (aki mostanság ‘humoros’ szócikkeket állít össze a zsidókról és a Soá-ról…) által képernyõre hányt homofób poszthoz kommentelt, és ahelyett, hogy legalább egy halvány ejnye-bejnye elhagyta volna virtuális száját, inkább gyáva mód sunnyogott, sõt, még volt szíves ‘babózni’ is egy sort.
Írtam neki. ? válaszolt. Elõadta, hogy õ szereti a melegeket, meg a zsidókat is – hisz’ voltaképp mindkét témában közvetlenül érintett…
Második körben nekiszegeztem a kérdést, hogy akkor ezt mégis hogy?! Azóta sem kaptam választ.
Lajla tov lekulam,
tesá
9
már megint – avagy még mindig – nehezen mennek át a kommentek?:/
áháá, így már mindent megmagyaráz, miért is történhetett ez:
http://labanchirek.blog.hu/2008/04/04/udvozlunk_minden_kedves_kurucot
ha már a judapest megvette a magyar gárdát, akkor én a Magyar Járda nevet tudnám javasolni :)
Ez a tegnapiakkal is összefüggésbe hozható, szép név lenne :)
Nos, ezt most ideírom, mert a lezárt topikokba nem tudom: állítólag TC betelefonált a ma reggeli Fiala-mûsorba, hogy pénteken nagyobb erõkkel ugyanott újra. Bár le lehetett volna zárni a topikokkal az ügyet is. De ha nem, akkor most erõsen gondolkodni kéne (szervezni, bejelenteni?). Péntek du. 4.
Judit!
Szerintem, kamu.
Kamu az egész fickó, pólókat akar csak eladni.
Pénteken shabatolunk amúgy is. ;]
Háborúzni shabbatkor is lehet, nem? :)
We don’t roll on Shabbos. ;]
sajnos nem kamu: http://www.bombagyar.hu/index.php?post=816
a jegyiroda nyitva van olyankor egyáltalán?
Nem hagyjuk annyiban! Minden jóérzésû magyar embert, akinek elege van az újabb és újabb provokációkból, a hazudozásból, az alapjogaikért kiálló magyarokat újnyilas csõcseléknek hazudó médiából, hogy jöjjön, és vegyen részt azon a flashmobon, amelyet a Bombagyár szerkesztõsége a hétfõn megakadályozott akció helyett szervez. Április 11-én, pénteken, 16 órakor gyülekezzünk a Jászai Mari téren, a Margit híd pesti hídfõjénél, majd 16:30-kor vonuljunk át a magyargyûlölõ Broadway jegyirodához, és követeljük, hogy tisztességgel szolgáljanak ki bennünket, akkor is, ha magyarok vagyunk. Amennyien a bolt ismét bezárja ajtaját elõttünk, csoportos feljelentést teszünk a cég ellen az Egyenlõ Bánásmód Hatóságnál.
A bejelentett és törvényes tüntetéshez támogatóként csatlakozik a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar ünvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret ‘88, a Szent Korona Rádió, a Kuruc.info, illetve számos közéleti személyiség. A rendezvény megkezdéséig további szervezetek csatlakozása is várható.
a Sabbat csak 19:11 kor jön be…
Na gyerekek, elindult a lavina :)
a Sabosz csak 19:11-kor jön be…
ráadásul ezt bejelentette még gondolom tegnap, idõben. mi már kicsúsztunk a 72 órából. okos gyerek ez a Tomcat, sajnos. mi legyen?
Nem bejelentett tüntetést csak akkor szabad feloszlatni, ha NEM békés. Ez EU normatíva, már a rendõrök is tudják.
Egy kérdés, hogy a rendõrség meg fogja-e adni nekik az engedélyt a tüntetéshez. Ha meg nem, és annak ellenére mennek oda, akkor azt majd úgyis feloszlatják. hm?
egyébként az se rossz message, ha rendõrök oszlatnak zsidókat a Lipiben…
megadta
Ilyen sokan támogatják……hmmm
Még meg kell emésztenem amit olvastam, aztán megyek tankolni és ott leszek. Gondolom lesz ellendemo csak nem tudok róla még semmit.
üs ezúttal jönni fog Budaházy és Toroczkay is, minden Magyarnak még a fideszeseknek is ott a helyük.
Pl. a rendõrség hivatkozhat (részben joggal, ahogy azt láttuk) a forgalomakadályozásra. A troli totál megbénult múltkor is.
Gyerekek múltkor nem voltam ott, de most megyek, de tudnom kell mindent, mert nem M.o.-on lakom.
Minden magyarnak, még a fideszeseknek is. Haha. Nevetséges. Még nekik is… Mit képzelnek ezek?
de nem hivatkozik, meg van adva az engedély, illetve a tudomásulvétel
Majd visszanézek este, talán megtudom, hogy mi legyen. Most sajnos nincs több idöm követni. Sziasztok.
nem fogjuk itt publikusan kitárgyalni.
akit érdekel, iratkozzon fel a JP hírlevélre (hello@judapest.org)
O.K. Világos!!
Shadai, a hírlevélre BÁRKI feliratkozhat?
Rendben Zsé, értem. Hát ez szar ügy. Mindenesetre én most azt gondolom, hogy úgy kimenni, ahogy múltkor, ráadásul úgy, hogy ha sokkal többen lesznek, nem érdemes. Egyértelmûen radikalizálódnának a cselekvések, verekedés, dobálás, stb. Nem kell elszúrni azt, ami jól sikerült.
Valamilyen másfajta, de látványos tiltakozás kéne. Akár nem is ott, hanem máshol. Most még nem tudom mi, de valamilyen flashmob-szerû dolog.
Vagy pl. Tomcat adott egy jó tippet hétfõn. Nevezetesen a terasz. Mi lenne, ha csinálnánk egy balkon protesztet.
Nem tudom, de valami kreatívat kéne kitalálni. De én most azt nem látnám szerencsésnek, ha megint odamennénk. Mit gondoltok? Shadai?
feliratkoztam, de szerintem igenis nyilvánosan kellene szervezkednünk, már persze ha az a célunk, hogy sokan legyünk. meg különben se lehet úgyse semmit titokban tartani, ugyanúgy, ahogy a “titkos” bombagyáras levelek is kiszivárognak, ez is ki fog.
Tudom, h nem a legalkalmasabb most, a nagy izgalomban, de azért belinkelem:
http://www.epiteszforum.hu/node/9005
Demonstráció ugyan, de a hangvétel más:)
Minden rendben lesz, ennyit mondhatok. ;]
toda: bárki feliratkozhat, de a címeket átfuttatjuk elõször a Moszad, CIA és JP szûrõkön. Tégláknak esélyük sincs. ;]
a zsénegyedet lezártuk, csak meghivóval regisztrált tagok vannak, akit érdekel, ott (is) talál update-eket, remélem ez nem kéretlen reklám…
Nem kell odamenni ellendemonstrálni pénteken:
1. Hétfõn feketén-fehéren kiderült, hogy mi a pálya. Megírta *mindenki*, de különösen ajánlom a Konzervatórium egyik publiját a témáról – http://konzervatorium.blog.hu/2008/04/08/uj_koalicio
2. Frusztrált, durcás, igazi ovis reakció a pénteki újrajátszási kísérlet. Mi ilyenekkel nem homokozunk.
3. Péntek este meg tradicionálisan nem azzal múlatjuk az idõnket, hogy debilekkel szemezünk.
Reakció viszont lesz, de ez legyen majd meglepetés! ;]
hogy lesz reakció, az 7fõ óta nem meglepetés :D
Bocsánat ez off: Kedves Toda, szeretnék egy meghívót.
Kedves Milla, valamelyik ismerõsödnek tuttira van :)
shadai,
a címem tudod. Lécci a hírlevelet küld nekem is, ha valami eksön lenne.
Szántó T.: ?jzséland, Judapest (Rock ‘n roll)
félOFF, de a többi post már le van zárva.
Tudjátok amúgy ki volt az a Hollán Ernõ?
Az MTA Hadtudományi Bizottságának elsõ elnöke, hadszerész a szabadságharcban.
http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2000/1_11.html
Gondoltam, ha már folyamatosan õt emlegetjük szegényt, tudjunk is egy keveset róla.
ON (máramennyire eddig az volt…)
ün mondjuk arról álmodozom (persze nem fog megvalósulni, a sajtó részérõl semmiképp), hogy odamennek 264ezren, mármint õk, “szívósan”, “határozottan” és “mérsékelten”, “azért se babózva” (idézetek a Bombagyárról), és nem találnak ott senkit, se egy fotóst, se egy rendõrt, se atnifát, se egy antiglobot, se egy zsét, se egy zsideszest, se egy biciglist, se egy cionistát, a bolt meg mondjuk betegség miatt zárva lesz. (Ebbe aztán nem lehet belekötni fogyvédelmileg.)
Na, akkor mit csinálnak?
“Szívósan”, “határozottan” és “mérsékelten”, “azért se babózva” végigvonulnak a Hollán Ernõ utcán? Vagy beülnek szembe az Odeonba valami finn szürrealista mûvészfilmre?:)
üs utána senki sem írna róla egy sort sem, se kicsi, se nagy, se online, se offline média. (Lehetne persze közben venni az ablakból, mint valami kandi kamerát! Hogy röhöghessünk.)
Persze ebben benne van az a veszély, hogy valamit (neagyisten valakit) szétvernek. De ez elvileg ellenkezne az eredeti szándékukkal, és végleg kivenne alóluk mindenféle erkölcsi támaszt. Ezzel egycsapással vége lehetne a gárda történetnek is, ha egyáltalán ott lesznek.
Ugyanis ez a Tamáska egyértelmûen operettnáci. Nem hülye, és még csak nem is egy sikertelen lúzer, saját pólóboltja van, rajongói, stb. tehát a “klasszikus” oka (fusztrált bénázás) nincs meg a zsidózásra. Csak azért csinálja, hogy szerepeljen a tévében. Vagy a biznisz miatt…Hétfõn csúnyán melléfogott. Ha ezt annyiban hagyja, oda az imidzse.
:(
Bocs, lehet, hogy félreérthetõ az amit írtam: Természetesen nem arról álmodozom, hogy “magyar barátaink” szétverjenek valamit vagy valakit ?jlipótvárosban!
:)
:(
Ez amúgy nem is történne meg szerintem.
De ha nem kapnának sajtót, akkor sokkal hamarabb véget érne ez az egész. Egy darabig még örömködnének, hogy “beszartak a zsidók, he-he”, de ellenreakció hiján, hamar megunnák.
üs foglalkozhatnánk végre sokkal érdekesebb dolgokkal is.
Shadai!
Mi lesz a reakció pénteken? érdekelne.
üdv: S
csak me eddig hirlevél nem jött.. :-((
sanyi
nekem se jött még semmi, de valszeg azért, mert még nem tudják, azok, akik ezt eldöntik. Bááár, hozzá kell tennem, hogy némileg elveszi a dolog romantikáját, hogy most valami központi tervgazdálkodás alapján alakul az antifasiszta politika. A hétfõben az volt a fantasztikus, hogy igazi, õszinte össznépi felbuzdulásból jött létre, ráadásul viták hosszú során.
Nekem lennének azért ötleteim, de biztos senki nem kiváncsi rá :(
:)
Az én verzióm péntekre:
2 rendõr a boltban. Egy osztag a környéken. A boltban álló két rendõr miatt az operettnácik nem mernek babózni és cigányozni. Illedelmesen kérnek jegyet. megkapják. A végén a tv-csatornák kamerája elé áll a tulaj és bejelenti, hogy ma szép forgalmuk volt, megérte kinyitni.
nekem is van ötletem, de nem mondom meg. :P
amúgy tényleg klassz volt az össznépi. (és ez az ünnepélyes 2. kommentem a JP-n. megint bátor voltam. :))
Miért nem lehet a tulajnak azt nyilatkozni vagy kitenni egy táblát, hogy nem árulunk jegyeket vagy elfogytak a jegyek a Kárpátiára?
Charlie, gyönyörü kép. Èn még kitennék néhány augusztus 20.-ról megmaradt zászlócskát.(A háromcsíkosakból…)
crl
attól nekik még joguk van nem észrevenni a táblát és rákérdezni. Ráadásul a boltosnak nem mondhatjuk meg a végtelenségig, hogy mit csináljon. Hagyjuk a boltost békén. Már csak azért is, mert minél jobban összekeveredik az õ tevékenysége velünk, annál inkább mondhatják azt a marhaságot, hogy az egy “zsidó” bolt, stb.
Az nyilvánvaló, hogy most õk ebbõl csinálnak presztízst, hogy de márpedig odamenjenek, meg bemehessenek. Ezt szerintem hagyni kell. Csak tessék, kérem, menjenek. Mutassák meg, hogy tudnak nagyfiúk módjára viselkedni. Szerintem másfajta ellenakciót kell csinálni, ami nem megint arról szól, hogy õk ne tudjanak odamenni. Ha megint azt csinálnánk, beállna egy ilyen állóharc, ami semmihez nem vezet.
ün szerintem most nem a tömeges megjelenésre, hanem inkább a látványos, ötletes, médiafil akcióra kéne tenni a hangsúlyt. Lehet, hogy öt-hat ember látványos flashmobja el tudná intézni a dolgot.
Zsófi, engedd meg, hogy ellenkezzek.:-)
tomcatot -Veled ellentétben- abszolut hülyének tartom. Ez nem egy “professzionális” szó, inkább elmebeteg.
Az pedig, hogy van egy póló boltja számomra nem jelent siker. Igenis lúzer, mégpedig a legszánalmasabbjából.
Akármi lesz pénteken, jõvõhét szerda fáklya a kézbe aztán irány a zsinagóga
egyébként egyetértek shadai-al a shabbat-omat én sem akarom idétlen nagymagyarokkal tölteni, juteszembe tudtátok, hogy már a CBA-ban is lehet maccabi beer-t kapni?
Charlie: provokálni próbáltál a várkastély miatt?
Akkor térjünk vissza a cedek – igazság fordításhoz. Klein Mór sem igazságnak fordítja az ?tmutató magyar fordításában, hanem könyörületességnek, és annak minden megfelelõinek. A cheszed párja a pákad. A cedáká-é pedig a sáfát. Tehát könyörület és ítélet, és nem igazság és ítélet. ürthetõ?
Shadai, ti nem álltatok át nyári idõszámításra?:D
Egyrészt nem álltak át, másrészt én meg csak gyúrok a pincében, de lehet, hogy tök feleslegesen. :))
Kedves Rainmaker,
Azt javaslod, idézlek:
Akkor nézzük meg, miként fordítja a kérdéses fogalmat Klein Mór. Idézném (az eredeti németes írásmódját is):
Az idézetbõl jól látszik, hogy Maimonidész is szem elõtt tartja a szó etimológiáját. Az igénynek és az érdemnek (vagy érdemtelenségnek) a vizsgálatát, azaz az igazságos ítélkezést. A צדק ugyanis ítélkezést jelent, de jelenti természetesen a fölmentõ ítélet meghozatalát is. Megadok neked egy-két olyan bibliai helyet, ahol a nõnemû alak szerepel, s amely egyszerûen értelmetlen, ha könyörületességnek fordítod: Gen 15:6; Gen 18:19; [nagyon fontos, mert nõnemû személyre vonatkozóan, tehát צדקה-nak írva!] Gen 38:26; Jes/üzs 10:22.
Kedves Winkelman,
én azért nem menekülnék még a pincébe. Jó-jó, bombagyár, de azért ennyire még talán nem akut a veszély.
nem menekülök én charlie, de ha egyszer ott van a kondigép meg a privát krav maga oktatóm :))
Mindeki a legdrágább holmiját tartja a legbiztosabb helyen… Mennyi volt?
a kondigép egyszeri beruházás volt, az oktató már problémásabb. Hát, etetéssel együtt kijön havi 30 kárpátia jegybõl.
Ez nekem nem mond semmit, az hány Hungarica-jegy?
hát most a hungarica nagyon kedvezményesen van, úgyhogy az kb. 50 hungarica. Na?
Nekem bezzeg nincs pólóboltom…:(:(
Nem is lesz, sose kapok hitelt pólóboltra…
Mert én nem tartozom”azokhoz” a körökhöz, akik csak úgy pólóboltot csinálhanak maguknak az Oktogonnál. Meg saját tévét, menõ kamerával. Meg kéthetente meghívja õket a Jakupcsek a reggeli beszélgetõsbe.
Mert “ezeknek” mindent szabad.
A becsületes magyar állampolgár meg csak gürcöl, napi 10 órákat. Péntek délután is. “Ezek” megráérnek mindenre.
:)
Akkor olcsón kijöttél. Nekem azért van sörhasam, mert az enyém 80 jegyet kért, azt meg nem bírtuk kigazdálkodni…
de pólód még lehet!
Ne szomorkodj Zsófi, te még csak most írod a szakdogádat, pólóboltot még utána is nyithatsz, bár nekem valami azt súgja, hogy több lesz abból. :-)) sok sikert!
:)
Ilyesmire gondolsz: Bier formte diesen wunderbaren Körper?
Charlie, Mallorca Stimmung?
Eher Laune und Winkelau.
Na dann laila tov.
Charlie:
Gen 15:16-nál abban valóban egyet kell értenem, hogy bajos lenne más szavakkal lefordítani, de a “tulajdonítani” szónak elég sok egyéb jelentése van, lehetne vele próbálkozni.
Gen 18:19-nél pedig szerintem egyértelmû, hogy könyörületességnek kell állnia ítélet mellett.
Gen 38:26-nál igazad van, Jes 10:22 esetében szintén nehézkes lenne átfordítani magyarra. Majd egyszer próbálkozok vele.
Persze, mert nem érted a héber terminust, így azután a célnyelvi konnotációid lendülnek játékba.
Charlie: ün is így gondoltam, csak fordítva. Azonosítható egyáltalán ez a hatás? Bõvebb magyarázatot, hivatkozást, stb.
hi. I observe that you are involved in building back links and stuff. I’m promoting scrapebox auto approve lists. Do you wish to trade ?