Ma f11 körül számítógépes támadás érte a JP-t, a szerverünk összeomlott. A támadást velünk ellenséges “hackerek” hajtották végre, idegen IP címekrõl.
A rendszerünk és a rendszergazdánk azonban keményebb, mint Hebrew Hammer és Chuck Norris egybegyúrva és a JP így feltámadt fél órán 10 percen belül.
A hackereknek üzenjük: backuphatják!
Ma délután sor fog kerülni egy jelentõs ellentüntetésre. Tartsanak velünk, mutassuk meg, hogy nem félünk.
Találkozó 16:00-16:30 között a Jászai Mari téren.





Lélekben veletek leszek. Vigyázzatok magatokra.
egy füst alatt ezt a cache-problémát is megoldottátok, mert több, kevéssé geek, de fontos zsével beszéltem, akinek még mindig az értafocihoz a legutolsó híre?…
Ott leszek testben és lélekben is.
Igen a cache-t kikapcsoltuk a JP-n. Javaslom, hogy akinek gyanúsan régi tartalom jelenik meg elsõre, az frissítsen az oldalra.
btw most is percenként 80.000 körüli kérést kap a JP-t hosztoló szerverünk. (ez cca a 40 szerese az átlagos kérés számnak)
Gondolni fogok rátok és sajnálom, hogy nem lehetek ott. Ne hagyjátok magatokat provokálni az aljasoktól.
hááát, nem tudom, hol lehet a gond, de nekem most is egyfolytában frissitenem kell, pedig nem ma kezdtem…
én is még mindig frissítgetek..
Vigyázzatok magatokra.
Legyetek minél többen, és nagyon vigyázzatok magatokra. Ha nem lennék ilyen messze, veletek mennék. Így csak lélekben. üs tényleg vigyázzatok magatokra.
Sokan leszünk.. és elegen.
Miért nem lehet gazságokat egyszerüen betiltani? Az egy félreértelmezett demokrácia, ahol emberek szabadon megfélemlíthetnek, gyülölködhetnek, déja-vu érzéseket kelthetnek.
Ezek szerint ezért tünt el a délelõtti hozzászólásom megint..
Nagyon szomorúvá tesz ez a történet amúgy, erõsen rányomta a bélyegét a napi hangulatomra.
:(:(:(
Nem biztos, hogy az ellentüntetés jó dolog, mert Tomcatéknek talán pont ez a célja…
De megértem.
Nem tûnt el a hozzászólásod, én olvastam.
Viszont lehet, hogy frissítened kell az oldalt (F5 gomb +refresh)
Ez a gyülölködés írtóra primitív magatartás. Háboru elõtt is léteztek olyan helységek, ahol a keresztények, zsidók, cigányok békében,
szeretetben éltek. Elfogadták egymás másságát és nem bántották egymást.
ün messze lakom, de lélekben veletek leszek.
shadai nagyon örülök, hogy tegnap óta elmozdult a véleményed a vasalt inges gdp termelés – szolidaritás skálán :)
úgy jártam mint michael douglas. ;]
mind úgy jártunk :)
Na, eddig nem tudtam megszólalni.
Szóval akkor jönnek haza a gyerekek az oviból, és 3,5 évesen nem ezzel akarom meghatározni Dávid zsidóság tudatát, de nagyon büszke vagyok rátok!
Nem sokat számít, de én is veletek vagyok :)
Utána szívesen olvasnék beszámolót, érdekes lesz majd összehasonlítani Tomcat lódításaival.
Tomcat két, teljesen független, sõt, egymást logikailag kizáró értelmezési kerettel készül provokációjának utólagos médiatálalására. Nagyon bárgyú és tájékozatlan (vagy elfogult) újságírónak kell lenni ahhoz, hogy ennek valaki hitelt adjon:
1. értelmezési keret: „Hajrá gyújtogatók, mocskos zsidók, féljetek csak, takarodjatok Izraelbe!”
„Felgyújtották a Broadway jegyirodát” poszt a Bombagyáron: „update by Tomcat: a hír igaz, azóta a stop.hu is lehozta, holnap a Magyar Nemzetben is olvashattok róla. SZüP VOLT, FI?K!”
http://www.bombagyar.hu/index.php?post=789
„Gyújtogatás? Persze, hogy belefér.”
„Igen, utálunk titeket, próbáljatok meg ezzel együtt élni. Ugyanúgy utálunk, mint ti minket, és ugyanúgy szeretnénk, ha eltakarodnátok, megszûnnétek, esetleg el is törne a lábatok, mint ahogy ti akarjátok, hogy ez velünk történjen. A különbség, hogy ez itt a mi országunk, és a ti dédapáitok rongyos kaftánban tántorogtak be ide, egy batyuval a vállukon. Most még nektek jár a pofátok? Kaptok is rá, nyugi. Kitõl Molotov-koktélt, kitõl feljelentést, de utálatot mindenkitõl. Sziasztok, délre van Izrael.”
http://www.zsidonegyed.com/node/5701
„századszor is elmondom, ti nem vagytok magyarok, és a cigányok sem, mert tagadtok mindent, ami bennünket összeköt, külön identitást hangsúlyoztok, és csakis egymás közt élitek az életetek. Ezek után bizonyos jogok nem illetnek meg titeket itt, nem törvény, hanem íratlan szociális szabályok szerint. Ilyen például az, hogy nem tehettek javaslatot arra, hogy hogyan éljünk, vagy éppen milyen koncertre járjunk. S nincs jogotok arra sem, hogy bennünket lenézzetek, lefitymáljatok, magatokat valamiféle übermenschnek képzeljetek. Egyszerûsítve: mi vagyunk otthon, nekünk szabad az asztalra csapni, nektek meg maximum illedelmesen kérni. Ha nem így történik, utálni fogunk titeket. üs erre hiába hívogattok rendõrt.
Lehet hívogatni a rendõrséget, hogyne lehetne. Azért vannak. Lehet félni, nagyon helyes. Aki sunyi, féljen is. Jobb lenne persze, ha szedné a sátorfáját, de ahhoz sajnos jó meleg, kényelmes helye van itt.”
„Annak pedig örülök, hogy féltek. ürezzétek, hogy bármit megtehetünk veletek, csak akarat kérdése.”
http://www.bombagyar.hu/index.php?section=&date=2008-04-06
2. értelmezési keret. „A béke követe vagyok, a magyar Gandhi, polgárjogi harcos, és akciómmal arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a saját hazámban nem tudok shoppingolni.”
„Állítólag “több száz ellentüntetõ” lesz ma a Jászai Mari téren. Haha!
Kérdés, mi ellen tüntetnek? Az ellen, hogy néhányan, magyar identitásukat kifejezve, elmenjenek egy helyre, ahol egy társunkat bántották, megalázták, megfenyegették, és békésen jelezzük, hogy vagyunk egy páran?
Igen, az ellen. A zsidonegyed.com-on nyüzsgõ Seres Attila uszítására eljön egy rakás bölcsészkaros szájkarate-mester, mert úgy vélik, hogy ilyet nem szabad. Nekünk nem. Már a Népszabadság is “szélsõjobboldali pogromról” nyavalyog. A rendõrség is nagy erõkkel vonul majd a helyszínre. Mindezt annak ellenére, hogy mindig hangsúlyoztam, hogy ez egy békés flashmob.”
http://www.bombagyar.hu/index.php?post=807
Hírszerzõ publicisztika:
http://republican.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=7801
“…ez az az eset, amikor nem rémisztgetésrõl van szó. Olyasmi történt, ami egy, a polgárai szabadságát komolyan vevõ rendszerben nem történhet meg. ünbíráskodásból üzletet gyújtogattak. A helyzetet súlyosbítja, hogy az önbíráskodást dicsõítõ társaság számára fontos, hogy az önkényesen megbüntetett fél szerintük zsidó és/vagy cigány.
Másrészt, mert persze tudom, minél nagyobb a felhajtás, annál nagyobb reklám ez a fekete seregnek, ugyanakkor nem szeretném, ha csak az látszana a tudósításokban: megjelenik néhány újfasiszta, mire mindenki elpucol elõlük, és bárhol megjelennek, automatikusan az övék lesz a terület. Nem. Nem szállok be semmiféle önbíráskodásba és hasonlóba, de meg szeretném mutatni, hogy számomra értékes Budapest, az, hogy sokan sokféleképp tudnak gyújtogatás-mentesen együtt élni.”
Rebeka irja:
“Az egy félreértelmezett demokrácia, ahol emberek szabadon megfélemlíthetnek, gyülölködhetnek, déja-vu érzéseket kelthetnek.”
Rebeka, az elsõ kettõvel egyetértek, de az utolsóra azért azt mondom, gondold át. Szerinted az jogilag értelmezhetõ, hogy valakinek milyen asszociációi vannak bizonyos dolgok kapcsán?
Merrefele lesztek? Vagy mirol lehet titeket megismerni? Olyan rossz erzes tomegben egyedul…
(ha meg netkozelben vagytok es gyorsan is valaszoltok)
Judit! Nagy lesz az orrunk, onnan :)
Bocs skacok f4-kor ismét kaptunk egy támadást. :(
lehet hogy lesz még ma…
Szerintem a zsidonegyed.com is kaphatott egyet, mert oda sem tudtam felmenni pont ugyanakkor, amikor a JP is állt.
Ezek az emberek másokkal szemben határozzák meg magukat. Ha vki eljátssza nekik az ellenség szerepét, megerõsíti õket a saját fejükben. A tomcat-félék (bár õ még a szelídebbek közé tartozik) mindenképpen erkölcsi nyertesnek érzik majd magukat, vagy azért mert õk az áldozatok (ha velük szemben lépnek fel), vagy azért mert hú, most jól megmutatták (ha nem lépnek fel velük szemben).
Sztem a kivonulással a kezük alá dolgoztok, bár ezzel a véleménnyel úgy látszik egyedül maradtam. Mindegy, ha már menni köll, hát kedélyesen, elegánsan, amolyan najzsélender stílusban…:)
üs azért csak óvatosan.
Szobatudós,
az asszociáció ugyan valóban nem jogi fogalom, amiben tökéletesen igazad van. Viszont annyira nem légbölkapott. Még a föpolgármester sajtóirodája is megemlíti:
“…Mélységesen elítélem, hogy a két világháború közti idöszak antiszemita hecckampányait felelevenítö szélsöségesek nyíltan a magyar demokrácia alapértékei ellen forduljanak…”
Nem értitek? Tényleg nem értitek? Ebbõl nem jöhettek ki nyertesen! Menjetek haza mielõbb!!!
Kedves JP csapat!
1, Hajrá lélekben veletek vagyok
2, A helyzet szar új vírus jelent meg Mo-n, ez terorizmus akárhogy szépítjük, nem lenne talán érdektelen tájékoztatni és állásfoglalást kérni a véleményformálóktól (Róm KAt püspöki kartól, pártoktól, stb)
3,Tisztázni kéne, hogy ez nem zsidó ügy, abban az értelemben, holnap mert cigány, holnapután meg mert buzi utána meg azért mert mért nem utálod õket ellégé stb., stb az ilyen tipusú támadások ellen nehéz védekezni, divattá válhat és az gáz.
4, A helyzetet rontja, hogy a hülyék közé nyilván beszivárog a szervezett bûnözés, aminek elemi érdeke a nyomás fokozása, már csak azért is mert így a hülyéket jobban tudják mozgatni (add el ezt a kis szert, fegyvert mert kell a pénz a HARCHOZ) a hasonló szervezetek mûködésérõl vannak adatok (ezek itt most még kishalak, de …)
5, Jelen helyzetben az elkeseredett looserek száma nõ.
6, Meggondolandó adott esetben hivatalos polgárõrség megszervezése, ez nemcsak a hülyék ellen lehet hasznos hanem az a tapasztalat vidéken, hogy hatékonyan csökkentheti bûnözést (ki fotóz az ablak mögül miközben én felnyomom a verdát stb.)
Remélem csak én vagyok paranoid.
Még egyszer hajrá
Rainmaker:) kérdés az, kinek mi a nyereség…
ihtyiandr, rainmaker,
igazatok van (”tudod mit fiam: neked is igazad van”). viszont van egy pont, amikor nem lehet tovább tûrni, és ki kell menni. lehet, most van ez a pont (lehet az is, hogy nem), akkor ez volna a kisebb rossz. ez a nagy nehézség itt. nem örülök, de szorítok.
http://www.hirszerzo.hu/cikk.gyorshir_tomcatek_visszavonulot_fujtak.62427.html
gojguy:
és te milyen értékrendszer szerint tennél rendet? Mert én pl. nem látok sok különbséget buzulás és gyilkosság közt (már ha rangsorolni kell a bûnöket).
Terrorizmus pedig jelenleg Mo-n nincs.
meir:
én mindig egy népcsoport fennmaradását és túlélését tartom szem elõtt. Szerintem tanulni kell, nem tüntetni.
Emberek!
Nagyon elszomorítanak az utóbbi két év eseményei. Vitatkozunk, hogy magyar, zsidó, ki hol lakik, ki mikor jött, ki maradhat, ki menjen? üs én mit csináljak!?
Zsidó vagyok! Fontos számomra a zsidóság, és büszke vagyok rá.
üs magyar vagyok! Igen! Magyar vagyok, mert itt születtem, itt élek, magyar az anyanyelvem, magyar iskolába járok, magyar irodalmat és történelmet tanulok, magyar nyelven fogok egy hónap múlva érettségizni, a barátaim többsége Magyarországon él, és Budapest az a város, ahol ki merem jelenteni: itthon vagyok! üs mégsem, mert bizonyos szélsõséges csoportok úgy gondolják, magyar és zsidó ellentétes fogalmak.
Akkor most mit tegyek?
Félre ne értsetek, természetesen elítélem a szélsõjobb és egyéb meg nem nevezett szervezetek által képviselt kirekesztõ magatartásformát, de ha elmennék az ellentüntetésre, úgy érzem, elérnék céljukat a tüntetõk…
Ne ellentüntetést szervezzünk, hanem, tüntetést, hogy lehet valaki egyszerre magyar és zsidó is! üs akkor, ha odajönnek a szélsõséges csoportok ellentütetni, egyértelmûbben áll majd ki a közvélemény ellenük, és egyértelmû lesz a kirekesztés, és gyûlöletkeltés, ami felõlük árad… Nem akarok mást, csak magyar zsidóként (vagy, ha jobban tetszik zsidó magyarként) békében élni a hazámban, Magyarországon!
@ Ede
238 zsidó, 65041 vélemény…:) üs ráadásul mindenkinek igaza van :)
Petrov: szerintem ez az ellentüntetés errõl szólt. Ajánlom még: http://nagylevin.freeblog.hu/
Kár, hogy csak akkor tudtam az ellentüntetésrõl, amikor véletlenül arra jártam. Reggel óta nem néztem internetet.
Hát ez nagyon összezavaró! Amikor megláttam Tomcat “fleshmob”-ját és a JP ellentüntetést, teljesen megzavarodtam, mert nem tudtam, hha kimegyek én melyik oldalra álljak. üs ez a hülyeség! Itt nem voltak oldalak, és nem is értem, h a JP miért szervez ilyen ellentüntetést. Valahogy mintha túllõne a profilján. üs mintha kicsit meggondolatlan, elhamarkodott is lett volna.
Meggyõzõdésem, h a problémák, amelyekre a kuruc.info és a bombagyar.hu (néha nem a legszebb módon, de ezzel sztem csak a humorfaktort növelve) felhívja az olvasóközönség figyelmét léteznek, de ennek ellenére én remekül otthon érzem magam a JP-n is (kivéve amikor Izraelrõl ódákat zengtek itten, de ez OFF). Valahogy ilyen skizofrén kettõsség él bennem, igenis érdekel a magyar zsidó közélet & történelem, de ettõl függetlenül igenis fölnézek egy Toroczkaira, vagy olvasom a bombagyar.hu-t is.
üs itt jön be az amit Petrov társam hozzászólt, és maximálisan egyetértek vele, SEMMI sem zárja ki, h magyar legyél és zsidó, sõt! Ha egy ilyen tüntetés lenne, aminek az lenne a célja, h bizonyítsd, h lehetsz magyar és zsidó egyszerre, ott lennék veletek és nagyon fájna, ha egy ilyenre a bombagyar.hu ellentüntetést szervezne, mert véleményem szerint, ezt õnekik is így kéne gondolniuk (mmint, h magyar és zsidó nem zárja ki egymást). Nekem mondjuk inkább a magyar zsidó elnevezés szimpatikus, mert egy zsidó magyart hallva olyanokra asszociálnék mint pl a nálam nem kicsit népszerûtlen Magyar Bálint, még elõbbit hallva olyan nagyok nevei jutnának az eszembe, mint Szerb Antal, Radnóti Miklós és Parti Nagy Lajos.
üs ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, h még sokminden más sem zárja ki egymást! Például, h én magyar revizionista vagyok és most épp John Zornt hallgatok. Vagy hogy Jobbik szavazó, de volt zsidó barátnõm. Vagy éppen hogy vannak zsidó barátaim, de kéremszépen, ezt miért zárná azt ki, h én antiszemita legyek? Most arról nem beszélve, h sztem nem vagyok az, de ezt úgysem én mondom meg magamról, hanem az fog számítani, h mások mit gondolnak rólam. Vagy lelkes JP olvasó vagyok de Gárdista lennék ha nem lenne ilyen hülye az egyenruhájuuuuk!!!! túrórudihuszárok…
üsszegezve: hatalmas a széthúzás és ezt nagyon szomorú látni. üs ebben mindkét “oldal” (áááááá de szörnyû ezt használni) hibás. Magyarok, egyek vagyunk!
Füles videó a flashmobról
gaabor,
én is sajnáltam nagyon, hogy nem lehettem ott. Csak lélekben.
akkor megnyugodhatsz petya, mert nem feltétlenül a jp szervezte.
számomra semmihez sem fogható élmény volt látni, hogy 500an vagyunk zsidó férfiak-nõk, bátrak, elszántak, és 50en a fekete dzsekisek, akiket a zsidó sorfal megakadályozott hogy egyáltalán a hollán ernõ utcába betegyék a lábukat. nácik haza – ezt skandálta a tömeg.
most várom, mikor kerül fel a rólunk készült video a portáljaikra, hogy zaklathassanak..
Kedves Petya,
Tomcat félelmet kelteni ment. Ezt nagy önfegyelemmel és õszinteséggel meg is írta. Ezzel demokratáknak nem hagyot nagy játékteret. A demokrata ugyanis nem fél, hanem egész. Egész szívvel van a normalitás pártján. Cipõ- és rendezvényboltban cipõt és rendezvényre jegyet lehessen kapni, ne kék-zöld foltokat vagy lelki-testi égési sérüléseket.
Kedves Kaed,
mindenki “zsidó” volt?
atv-n 18 55 kor lesz tudósitás állitólag
Gratulálok a kiálláshoz!
Sajnos nem lehettem jelen.
Kétségtelen, h amit ezzel kapcsolatban írt Tomcat, azok egy része kb számomra eddigi legellenszenvesebb írásai közé tartozott. ün viszont azt mondom, h csak akinek van oka félni, az fél egy ilyen helyzetben. üs szerintem Tomcat-tõl egy JP lakónak sem kell félnie és nem azért mert õ egy senki/semmi.
Akkor megnyugodtam ha nem a JP szervezte.. :) ám így, hogy beszámolsz róla, biztos, hogy nem tudtam volna egyik oldalra sem állni. Az újnácizmus számomra nagyon ellenszenves, az u.n. skinheadeket a legnagyobb idegenimádóknak tartom. Kinek kell egy bajuszos labanc törpe, ha nekünk megvannak a saját nagyjaink!
Ám a – Kaed te megfogalmazásoddal élve – zsidó oldalra sem tudtam volna teljes szívemmel állni, lehet, h Tc most túllõtt a célon (bár sztem csak az ezzel kapcsolatos írásaival, nem magával a tettel), én õt egy hiteles embernek tartom. Ahhh…ez a széthúzás..
Szánalom. Mégis elmaradt “pogrom”, pedig mindkét(?) oldalról hogy várták, de kár…
lett volna min csámcsogni, így viszont marad a BKV sztrájk, milliárdos államadosság, (s)halom más gond.
Ez nem félelemkeltés volt, csak demonstráció.
Mondjuk mindkét fél demonstrálhatna jóval fontosabb ügyekért, csoportokért is, ebbe’ az országba’, na mindegy.
—
Petrov jókat mond. Nem kell innen menekülni, pláne nem társainknak. Persze gátolni sem lehet ,aki ki akar települni, tegye, érezze ott jól magát.
Azért maradjunk a realitások talaján, még mindig semmi komolyabb nem történt, ne is legyen.
Arra azért kiváncsi vagyok, hány tüntetõ látott igazi nácit, olyan kõkeményet, és került vele közeli kapcsolatba.
kedves charlie, nem kértem papírokat, de bocsánat ha bárkit indokolatlanul lezsidóztam volna :)
tudod, az élmény felzaklató hatása még mindig erõs, elnézést, ha ezokból pontatlanul fogalmaztam.
Petya: “ün viszont azt mondom, h csak akinek van oka félni, az fél egy ilyen helyzetben.”
Pont errõl van szó. Ellentüntetni annyit jelent, mint nem félni.
most írja az MTI
A Fõpolgármesteri Hivatal Sajtóirodájának közleménye
Budapest fõpolgármestereként megdöbbenéssel és felháborodással értesültem arról, hogy szélsõséges csoportok néhány héttel józsefvárosi akciójuk után ma délután az ?jlipótvárosban szerveznek
erõdemonstrációt, hogy az ott élõket és rajtuk keresztül a fõváros
minden békeszeretõ lakóját megfélemlítsék. Mélységesen elítélem,
hogy a két világháború közti idõszak antiszemita hecckampányait
felelevenítõ szélsõségesek nyíltan a magyar demokrácia alapértékei
ellen fordulnak.
(…)
A mai napon felhívtam Tóth Gábor budapesti rendõrfõkapitány
urat, és arra kértem, a törvényes keretek között mindent
rendelkezésre álló erõvel akadályozza meg a szélsõséges
szabadcsapatok atrocitásait.
(…)
Fõpolgármesterként személyes kötelességemnek érzem, hogy
kiálljak mindazokért, akiket hitük, világnézetük, nemi
orientációjuk, származásuk miatt üldöztetés ér Budapesten. Ebben a
helyzetben, ha kell, magam is zsidó, meleg és cigány vagyok, és a
fõvárosiak békeszeretõ többségével együtt vallom: Budapest nem kér
az újnyilas eszmék hirdetõibõl!
Rebeka: én jártam olyan helyre tartós ideig, ahol külsõre, meg társadalmilag konszolidáltabbnak mondható egyének jártak, mégis símán alúlmúlták több év távlatából szókincsben, indulatokban, gondolkodási felszínességben ezeket a ráérõ fiatalokat.
Azok sokkal rosszabbak voltak abból a szempontból, hogy lappangva, de igen aljasúl csinálták a kirekesztést.
Szerencsére mindig csak igéretekig meg mócozásig jutottak velem szemben.
?k lennének a jól szituált, budai úrigyerekek, polgári fertályról.
Viszont ezek a radikálisok megtévedtek, nem jó dolgukban vonulgatnak fel, segíteni kellene rajtuk, párbeszédet indítani.
Tudnak hajmeresztõeket írni pár százan egy-két webportálra, de nyugi, ne essél, ne essetek Tomcaték csapdájába, hogy ilyen portáloknak kelleténél nagyobb hangsúlyt fektettek. Tc pl állandóan pörög, a legkisebb blogokon mit írnak róla, meg egy fórumon. Na hát, pár ember mit számít? Neki ez kell.
Mondjuk parlagfûszedés helyett ültethetne fát, de ez ábránd.
üsszmagyarság meg továbbra is saját magával van elfoglalva (leginkább egymást utálják, verik át, küldik el, meg önmagukat rombolják), tehát nem lehet exkalálódásra számítani, még egy ideig biztosan.
Köszönjük a szervezést, Shadai, és köszi mindenkinek, aki szintén eljött!:)
ürdemes olvasni a bombagyáron a kommenteket, szívmelengetõ… :)))
“…nem akarok rémhírterjesztõ lenni, de azt hiszem ez bukta volt. Sokan voltak az ellentüntetõk. Túl sokan. Honnan a fészkes francból került oda ennyi barom??? Korábban egyetlen rendezvényen sem voltak ennyien. (hány babó él a környéken?)
Az még hagyján, hogy babók, de az egyik nõ büszkén mondta, hogy õ fideszes, de azér’ “nácik haza!”, meg a jó kurva anyját az összes birkának. Kibaszottúl elkeserítõ ennyi idiótát egy helyen látni…”
“Nem akarok senkit bántani, de ez egy elég nagy faszlengetés volt csupán.
Kölcsönös fényképezkedés, mint egy nagy, boldog családban, némi skandálás, a babó/fideszes ellentüntetõk öröme…(meghátráltak a nácik)
Azt meg végképp nem értem, hogy egy foghíjas, imbecilis ork mit keres a nemzeti érzelmûek között, buta rikácsolásával inkább csak nevetséges, mint fenyegetõ vagy ijesztõ…”
Helló! Szerintem nagyon jó volt az ellentüntetés. Viszont komoly dillemáim vannak (gondolom mint mindanyiónknak)
1. Ha nincs ott a rendörség tuti nem ússzuk meg komoly balhé nélkül.
2. Ha többen jönnek szintén nem zárul ilyen “békésen” a dolog.
3. Nem örültem hogy ott ez fideszes figura (én semmilyen pártot nem támogatok pont azért mert olyanok amilyenek. mind idióta) eddig szó sem volt párt politikáról
4. Ráléptünk egy útra ami nagyon veszélyes. Nagyon kell vigyáznunk hogy tényleg ne menjünk átt automatikusan a szélsõjobb inverzévé (vagy mi a szösz)
Amúgy tök jó volt látni ennyi normális, nyugodt embert akik kiálnak végre valahára valamiért (mondjuk az apropó kicsit szomrú…)
üdv
s
ui: HBP! képzeld én már találkoztam kökemény nácikkal. Még össze is verekedtem velük. hûha!
Sziasztok!
Kint voltunk, többen voltunk! Büszke vagyok magunkra, hogy nem féltünk!
Végülis odamentem, véleményemmel ellentétben, kb. negyed 7-re (tudom, nagyon hõsies vagyok!:), és egy darab nácit sem találtam, két rendõr unottan álldogált a bolt elõtt.
Aztán hallottam, hogy kb. 6x annyian voltak az ellentüntetõk, és vagy 50 rendõr is volt!
Ez azért nagyszerû!:)
Megnyugodtam!
Mivel a rendõrök nem engedték Tomcatékat mûködni, ezért majd nyomhatják azt a szöveget, hogy a “zsidók a rendõrök mõgé bújtak”, pedig simán gyõzött volna a túlerõ. üs lehetett volna nagy verés is, mint Prágában. De azért jobb, hogy nem lett. Nincs ok a folytatásra, és nem csináltak belõlük áldozatot.
http://www.fn.hu/belfold/20080407/bajban_borfejuek_hollan/
Respekt mindenkinek, aki ott tudott lenni (szégyellem, de én sajnos nem). Tegnap pont arról beszélgettem a barátaimmal, hogy milyen szomorú, hogy nem lesz ott, csak öt-tíz ellentüntetõ, és hogy bezzeg Prágában… De most azt gondolom, hogy talán még nem veszett el ez az ország. Visszahoztátok a bizodalmamat a normális gondolkodásban. Köszönöm!
zsófi! tomcaték bujtak a rendõrök mögé, nem a zsidók! legyünk már reálisak egy cseppet :)
mese-mese-meskete: http://unified.mgyuri.hu/graffiti/szemelyes/mese-a-broadway-n/
nagyon orultem, mikor meghallottam, hogy tobben voltatok, mint a tomcatek. Altalaban aprilis elejen minden evben otthon vagyok, de iden nem jott ossze.
Freeeeedom! Because we’re worth it.
nem csak zsidók voltak ott ;)
pont az volt a vicces, hogy magyarzászlóba öltözött, és lonsdale pulóveres srácok sem arra az oldalra álltak…
ez nem zsidó-turbómagyar konfliktus volt.
ez az egész arról szólt, attól volt szép, hogy van egy provokátor, akinek semmi nem drága, és sok normális ember összezárt, és megmutatta, hogy jobb és bal, zsidó, nemzsidó számára is elfogadhatatlan a boltgyújtogatás…
kopasz, izmos, dzsekis fiatalok, odatévedve:
- mi van itt?
(elmagyaráztam)
- le kell fejelni azt a tomcat-et a p….ba!
” sanyi Apr 7th, 2008 at 18:40
3. Nem örültem hogy ott ez fideszes figura (én semmilyen pártot nem támogatok pont azért mert olyanok amilyenek. mind idióta) eddig szó sem volt párt politikáról” – õ Szabó György helyi önkormányzati képviselõ volt. Ha neki nincs annyi esze, hogy bejelentse a tüntetést, akkor téged begyûjthetett volna a törvénynek érvényt szerzõ yard.
és azért hatalmas KOLHAKAVOD a jegyirodának is, hogy bevállalták ezt a rizikót…
Elismerésem mindenkinek, aki kiállt mellettünk. Sajnálom, hogy nem lehettem ott, de gondoltam Rátok és Veletek voltam.
Nem szabad hagyni magunkat, ez a ‘bagázs’ már olyan mértékben átlépte a képzeletbeli határt, hogy nem is látják milyen messze van az a bizonyos vonal. Emlett azonban azt gondolom, hogy vigyáznunk kell, hogy ne az õ eszközeikkel operáljunk. Mást nem is kívánhatok, Shalom mindenkinek!!! Remélem hamarosan eljön az ideje…
Ott voltunk! üs jó volt, hogy ott voltunk! Shalom!
:)
atv ujságiróklubban van szó
na, soxeretettel nektek, olvasásra…
http://gildorblog.blogspot.com/2008/04/holln-hol-nem-volt.html
üs nem utolsó sorban “kolhákávod” A Hungarica együttesnek, hogy mûvészetével lehetõvé tette ezeket a megmozdulásokat. Lám, ha a múzsa lengi be a hon ligeteit…
persze sanyi, -igazad 8is) van- meg óvatosan-nem manipulálódni-vagyis ök nyomják a provokációkkal a gombot- mi meg ugrunk -DE-olyan -de olyan mérhetetlen kussolás folyt kis hazánkban már egy jó ideje (bíróságon magyar gárda, tomcat az akadémián, nemzeti ünnepeken balhé és csak böszült hallgatás- elmenekülés a balhés városból, az utcáról meg minden mérdékelt lény eltünt…) – hogy ez egyszerüen kellett…
Kaed, nem is a saját véleményemet mondtam, hanem elõre kitaláltam az õ reakcióikat..:)
zsófi, lépjünk végre túl ezen, hogy õk mit fognak szólni. ha ezzel foglalkoztunk volna, meg sem szervezzük a mai akciót, mint ahogy sokan felelték a felvetésünkre, hogy dehát majd mit szólnak ezen az oldalon és azon, és stb. szerencsére végül meg lehetett gyõzni jópár embert.
Csatlakozom, mindenkinek aki ott volt, minden kóved! Viszont, ha “jóra” asszociálok prágával kapcsolatban, akkor azt nem hinném, hogy üdvös megoldásnak, vagy felületi kezelésnek kéne tekinteni! Vagy rossz eseményre gondolok?
Emberek!
Többen mondjátok, hogy maradjunk a realitás talaján. Hát maradjunk is! A realitás a következõ: az, hogy csak ennyien jöttek el, a szerencse mûve, ahogy az is, hogy rendõri jelenlét ide-vagy oda (lásd egyéb tüntetések, mert ez augyanaz a csapat) nem volt semmiféle attrocitás. Pont annyi esélyetek volt, hogy összevernek Titeket, mint, hogy ép bõrrel megússzátok, létszámtól függetlenül. üs ez az 50%-os esély nem valami megnyugtató, ha engem kérdeztek. Ráadásul, már nem tudom, ki, de valaki ezen az oldalon írta, vagy azt mondják majd, a zsidók a rendõrök mögé bjtak, vagy azt, hogy a rendõröknek kellett a zsidóktól megvédeni a rendes, tisztességes magyarokat…
Petya, a zsidó magyarságot/magyar zsidóságot nem úgy képzelem, hogy egyszerre vagyok a szélsõjobb szavazója, és egyszerre zsidó! Azért ez eléggé kizárja egymást. Olyan, mintha azt mondanám, egyszerre Fradi és UTE drukker vagyok és a meccseken saját magamat szoktam összeverni… Körberöhögnél, nem? Vagy az egyik eszmében (zsidó magyarság), vagy a másikban (antiszemitizmus, kirekesztõ gondolkodásmód) hiszek. Ez a kettõ kizárja egymást, ezt Neked is be kell látnod!
Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy vigyázzon magára, legyen óvatos duhaj. Talán sokan nem így látjátok, de engem ez nagyon emlékeztet egy bizonyos történelmi eseményre, elétek tárom, íme:
az 1930 és évek végén (vagy a negyvenesek elején, pontosan most nem tudom), amikor a fasiszta Németországban az agyrém kezdett elterjedni, zsidó boltosok ellen különbözõ pogromok indultak. Az egyik legismertebb, amit a történelem Kristályéjszaka néven említ; az elnevezés nagyon beszédes: a zsidó kézben lévõ boltok ablakait szépen betörték, és a pusztítás nyomában az üvegcserepek egész éjszaka “szemgyönyörködtetõen” csillogot. a (feljegyzések szerint) telihold fényében. (Megjegyzem az üveg csillogása tényleg elvarázsoló, de ilyen formában…!?) Akkor se a német (államapparátus által irányított) rendfenntartó erõk, se külfölfi erõk nem avatkoztak közbe, a közvélemény hallgatott, senki nem szólt…
Nem mondom, hogy mennyetek ki az utcákra, nem mondom, hogy Ti legyetek, akik hangot adtok a dolog nem megfelelõ voltának, hiszen ez a rendõrség feladata (lenne), vagy más rendfenntartó erõké…
?gyhogy legyetek óvatosak, és legyen kéznél egy bõrönd, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem lesz rá szükség… SAJNOS!
Buszke vagyok ra, hogy ilyen kulturaltan zajlott le minden.
Zsofi, ne sajnald, hogy nem lett Praga, es Tomcatek nem lettek megverve. Legyen mar ennyi kulonbseg kozted meg a bombagyar kozott, kerlek.
mint jeleztem- szabálysértési eljárás indul a szervezök ellen:)(bud rebndörfökapitányásg közleménye az origo a forrás- tök édi)
börönddel meg nem kellene még riogatni….
Petrov, a kristalyejszakat a nemet kormany azert nem akadalyozta meg, mert tulajdonkeppen ok szerveztek. Szerintem nalunk errol nincs szo, remelem, egyet ertesz. En arra biztatlak, pakolj ki nyugodtan a borondbol. Ha legkozelebb kevesen lennetek, en is ott leszek.
Rainmaker!
ün sem szeretem a homárokat de, hogy ki kivel mit az magánügy, a véleményed szintén magánügy de ha ezért valakit bántasz akkor kapjanak el és büntessenek meg. Ha ez nem tetszik lobbizhatsz, hogy változtassanak a törvényen. Ha megversz valakit mert kirgiznek, inuitnak, cigánynak, hagyományörzõ huszárnak stb- nézed büntessenek meg, a többségi társadalom meg legyen észnél, védje meg magát.
2 Egyetértünk nincs terrorismus Mo.-on csak a virusa jelent meg, tegnap Molotov koktél politikusoknak, ma zsidóknak, holnap?
Kedves Petrov,
kevered a 33-37 közötti periódus elõször spontán, majd szervezett nyilvános atrocitásait a Kristallnachttal, a Kistályéjszaka akcióval, amikor minden zsidó objektumot (bolt, zsinagóga, óvoda, iskola) fölgyújtottak. A hatályos német törvényeket sértõ módon. Jellemzõ, hogy a rendõrséget utasították, ne lépjen közbe, ugyanis közbe kellett volna avatkoznia a megtámadottak védelmében. Az sem igaz, hogy senki nem tett semmit. Egyházi személyek, gyülekezetek, ügyvédek, sõt rendõrök is tiltakoztak. Volt olyan türingiai rendõr, aki szolgálati fegyverével védte meg a kisváros zsinagógáját. Leadott egy lövést a levegõbe, s az SA egy idõ után föloszlott. A németek sem voltak mind ilyenek, vagy olyanok.
Minden Molotov-koktélt a Molotov Discoba!
B.T., nem sajnálom.
:)
De a következõre én is elmegyek. (Na nem verekedni:)
Bár remélem, nem lesz következõ…
Most viszont be kell fejeznem a diplomámat…
:)
gojguy:
Ez egyébként nem magánvélemény, hanem a világ így mûködik. Ha pedig az ember nem tartja be, betartja más: I-sten szépen el szokta rendezni ezeket az ügyeket, csak ezt az ember nem érti meg és sopánkodik az “igazságtalanságon”. Idézhetnék Maimonidészt is meg másokat is, de szerintem felesleges.
Egyébként ahogy elnézem, a világgazdaság a szakadék szélén táncol, és hamar elszabadulhatnak az indulatok. El is fognak, ha úgy adódik. Ezért lenne célszerû távolmaradni társadalmi megnyilvánulásoktól, nem csak Magyarországon, másutt is. Keynes közgazdászként úgy indítja az Általános elméletet, hogy szájbarágósan elmagyarázza, hogy SOHA nem szabad azt hinni, hogy minden amit biztosnak hiszel örökké fennmarad. Ez a “demokratikus” világrend sem fog örökké állni, habár mindenki meg van errõl gyõzõdve. Aki ezt nem tudja elfogadni, annak keserû lesz a csalódás.
S ha van valaki, aki el tduja fogadni, annak nem lesz keserû a csalódás? Van édes csalódás? Fõleg, ha a demokrácia elvesztése a tét?
Newlipotcity rulez,,,
örülök hogy kiálltunk ezek ellen…. jó volt látni, hogy kiálltunk ellenük!
Nem gondoltam az elején hogy jó ötlet, mert hogy csak gyújtóst adunk a tomcatéknek, de nagyon kellett, hogy megmutassuk magunkat…
Itt van pár kép:
http://konzervatorium.blog.hu/2008/04/07/hollan_erno_utcai_tuntetes_kepriport
Hö, Zsófi is ott volt, a tüzes leányzó :D
Mindenkinek aki pakolna…
Szerintem meg ne parázzatok attól, hogy mi lesz. Nagyon jó, hogy így alakult. Nem örültem volna Prágának…
Tomcat remélem leül, és átgondolja a nyert elõnyt, és a feláldozott elõnyt, és a jövõben inkább a droidokra koncentrál, mint aranykorában.
Szerintem ez, így, pont nem növelte a feszültségeket.
Zsófi :)
sok sikert a diplomadhoz :)
Szép volt, szinte mintaszerü.
Gratulálok minden résztvevõnek, azoknak is, akik eljöttek volna, de nem volt rá módjuk, a szervezõknek, Shadainak! ürülök, hogy ott volt Szabó Görgy fideszes önkormányzati képviselõ úr, neki is gratulalok!
Hogy azért valami kifogásom is legyen: a “Nácik haza!” skandálás helyett talán jobb lett volna valami más (Nazis raus!- vagy valami egyéb), de ez nekem is csak utólag jutott eszembe; tkp. igazuk volt, amikor azt felelték, “Itthon vagyunk!”
Szívbõl gratulálok a Judapestnek (is) az ellendemonstráció sikeréhez!
A Nazis raus-ra zúgott volna a férfikórus: “unsre Heimat, unsre Scholle”. (Nem értem a különbséget.)
“tkp. igazuk volt, amikor azt felelték, “Itthon vagyunk!””
Erre felelt nekik az egyik ellentüntetõ, hogy “Ebben az utcában?”:)
Hát meg elsõsorban otthon a saját lakásában van az ember, úgyhogy menjenek haza.
:)
Elmentem én is végül, bár eredetileg nem ezt a “megoldási módot” tartottam hatékonynak. Aztán azt gondoltam, ha Nektek fontos, akiket a barátaimnak érzek, és Ti ott lesztek, vállalva a bármit, akkor ne nélkülem érjen Titeket atrocitás :-) üs egyébként is lehet, hogy ezt Ti jobban tudjátok, jobban érzitek, hogy ez kell-e.
üs talán tényleg kellett. üs lehet, hogy ez elsõsorban tényleg nem rendõrségi ügy.
písz, mindenkinek
“ez elég nagy bukta, hogy a bipsik többen vannak mint mi.”
http://stop.hu/articles/article.php?id=304512
haha
revidiálom tegnapi kommentem:
gratula a szervezõknek, a kontra flash mobnak!
hát nem tudom, az õ “itthon vagyunk”-jára az a mesés kép rémlik fel bennem, amikor a rendõrök tényleg elkezdtek oszlatni és elvonulóban még egyszer elénekeltük a himnuszt…nagyon jó érzés volt magyar zsidónak lenni…
rich, az nem oszlatás volt, hanem kiszorítás…
na, valaki, akit láttam… én is énekeltem, csak nem nagyon vették át mások… és akkor én zavarba jövök
rich: márhogy akkor rád emléxem…
A topic itt folytatódik:
http://www.judapest.org/mazeltov-koktel
Charlie!
Azt éppenséggel nem mondom, hogy a hátlyon lévõ kormány szervezte volna a Hollán utcai koktélozást, de azzal, hogy két éve nem tesznek ellene semmit (igaz, nem támogatják a szélsõséges erõket, de nem is próbálják azokat megfékezni) hallgatólagosan legitimizálják. Arról nem is beszélve, hogy a MIüP-Jobbik AKTíV POLITIKAI PÁRT kifejezetten és nyíltan támogatja, hogy a Fidesz kijelenti, nincs mitõl elhatároldóni, ha nem is a 33-37-es események teljes megismétlõdése, arra azért eléggé hasonlít. Ami meg az SA-t illeti, amit ugye Hitler hívott életre, azért “oszlott föl”, ahogy Te fogalmazol, mert Hitler kezdte veszélyesnek érezni, ezért a szintén általa létrehozott SS-sel álmukban, éjszaka kivégeztette vagy elfogatta az SA tagjait… Nos errõl ennyit.
Ami meg azt illeti, valamelyikõtök írja, hogy talán nem rendõrségi ügy ez? Akkor meg kire a fitty-fenére tartozik? A honvédségre? Még kevésbé! Rájuk majd akkor fog tartozni, ha mindig MI, zsidók és antifasiszták a saját módszereinkkel próbáljuk megoldani az ilyen ügyeket és szép lassan kialakul (kialakítunk!!!) egy polgárháborús helyzetet. Na akkor majd a honvédségre fog tartozni! Addig viszotn kökeményen a rendõrség feladata az ilyen jellegû megmozdulások megakadályozása, vagy, ha ez nem megy, gyors, szakszerû feloszlatása. Ha kell gumilövedékkel, ha kell gumibottal, ha kell vízágyúval, vagy ha jell, nundzsakuval (nem tudom, hogy kell helyesen írni)! Csak ehhez persze tudomásul kéne venni, hogy ha valaki tüntetéset szervez, pláne, ha valamilyen kirekesztõ gondolkodásmódtól vezérelve, akkor az kaphat néhány kékzöld foltot, és nem pedig túlkapást kiabálni, ha egy rendõr szúrós szemmel néz valakire. A rendõrségnek és a kormánynak meg nem kéne magát a Tomcat-féléktõl a cipõjükig összesz@rnia magát… Amíg ez nem oldódik meg, addig a helyzet sem fog változni.
Kedves Petrov!
Szép!
ün nem látok rá se a titkosszolgálatok, se a rendõrség munkájára. Mivel nem vagyok része a szélsõjobboldali szervezkedéseknek, nem tudom, hogy mekkora a hatásfok. ?jsághírekre hagyatkozom. Azt látom, hogy azért Tomcatet is lefülelik, ha sok nála a vegyszer. A símaszkban radalírozó csoportokat október elejétõl szorosan lehallgatják, stb. (Németországban is ezeket az eszközöket vetik be.)
A Tomcat és MG szerzõpáros a mítoszgyár e két kiváló mûvezetõ fõmérnöke most kissé bajban van. Egyfelõl Tomcat üdvözölte a bolt fölgyújtását, másfelõl a jogi végzettségû MG tudja, hogy ezzel mennyire veszélyes terrainra tévedtek, ezért õ azt mondja, hogy a Magyarok Nyilai Vagy Mi a Rosseb a titkosszolgálatok meghosszabbított keze. A titkosszolgálat szítja itt a szélsõséges tevékenységet. A kettõ együtt viszont nem megy. Hosszú távon tarthatatlan, ha egy mítoszgyár ennyire inkoherens. A mítoszgyár legújabb bejegyzései gyõzelemnek tüntetik föl a dolgot, mert úgymond kiderült a „zsideszrõl”, hogy a cionizmus szekértolója. A nyilas rémuralom összeomlását nyilván úgy kommentálják, hogy gyõzelem, mert legalább kiderült, mire képesek a ruszkik és a kommunisták. Azaz összefoglalva: a „gondolkodásnak” ez a fajtája annyira elrugaszkodott az európai kultúrától és kulturáltságtól így a magyarságtól is, annyira kulturálatlan, hogy nem látom értelmét a „vitának”.
Ad historiam Germaniae natio-socialisticam. Az SA 1945-ben oszlott föl. A szövetségesek oszlatták föl az NSDAP-val egyetemben. Nem az SA tagjait fogatták el (több ezer emberrõl lett volna szó), hanem néhány Hitlerrel ekkor már kritikus viszonyban álló vezetõjét és ezek bizalmasait (összesen kb. 130 embert). A Birodalmi Kristályéjszaka Akciót (tehát a birodalomszerte szervezett pogromot) nem az SS, hanem az SA bonyolította.
Javíts ki, ha tévednék, de a rendõrség itt is tette a dolgát. A spontán demonstrációt föloszlatta.
Igaza van mindenkinek, aki úgy gondolja, kicsit elrugaszkodtam, vagy túl radikálisan álltam a dolgokhoz. Kicsit (najü, nem kcsit) felhúztam magam a tegnapi nap eseményein, aminek következményeként egy kicsit talán túllõttem a célon. Ennek fõ oka az volt, hogy rólam széles körben tudják, hogy zsidó vagyok, zsidó szervezetben önkéntesmunkát végzek és végül, de nem utolsó sorban, a talán sokatok által ismert szarvasi zsidó nyári tábor egyik madrichja (ifivezetõje) vagyok. üs bizony megfordult a fejemben (talán paranoia, talán nem), hogy akkor vajon mi lesz, ha ezek az erõk esetleg fel találnak bukkanni a Felvonulási téren a nyári táborba való buszinduláskor, amikor 250 gyerek és azok szülei ott gyülekeznek. üs köztük lesznek majd 7-10 éves gyerkõcök is, akiket azért, lássuk be, elég könnyû megijeszteni, a szüleikrõl nem is beszélve. üs, ha ezek után nem akarnák majd leküldeni a gyereket a táborba, hát bizony megérteném. Szóval ezek a gondolatok futottak át bennem, és ezért lehet, hogy túlreagáltam a dolgot.
Charlie, ami az SA-t illeti, abban igazad van, hogy nem mind a többezer embert fogták el, de az SA hivatalosan az általad is említett közel 130 ember elfogatása után oszlott csak föl…
A téma elõzményei és folytatódása:
http://www.judapest.org/ego/
http://www.judapest.org/ujlipotvaros-selanu
http://www.judapest.org/mazeltov-koktel
(stat: total 826 komment, 36.000 látogatás; 7300 egyedi látogató)
A topikot lezárom, a JP visszatér a szokásos kerékvágásba. Rspct mindenkinek.