Zsidó Fesztivál Mely Flódni

A Zsidó Nyári Fesztivállal már sokat foglalkoztunk itt a JP-n, sőt, sokáig az a poszt vezette a komment-toplistát, ahol ezt a rendezvényt először tárgyaltuk. Néhány kritizáló megállapításunk a fesztivállal kapcsolatosan az elmúlt évekből:

A Zsidó Nyári Fesztivál programjának gerince évek óta retrográd, ízléstelen produkciókból, skanzenszerű zsidó giccsekből áll. Az egészet átjárja valami avittság és őszintetlenség: ennyiben persze remek reprezentációja a hazai zsidó közéletnek… Ez a klezmer-kántor-kabaré zsidó bermudaháromszög fesztiválja. (Shadai)

Ami budapesten zsidó fesztivál cimszó alatt történik az semmi más mint pure “zsidniland”. Egyébként szerény véleményem szerint a történet a nemzsidó turistáknak való eladhatóságról szól - klisékkel - s az ember úgy érzi magát mint a bennszülött aki pálmaleveles szoknyában járja a táncát a nagy fehér utazó elött.. (Eszterle)

Prága, Berlin, Krakkó turisztikai célokra használja hajdani zsidó negyedét: zsidók nélkül, nem zsidók profitjára sikeres fesztiválokat és nosztalgia utakat szerveznek, dől a lé, és mindez egy olyan sztereotipikus zsidóképre épül, mint a klezmer zene, a hasszidizmus és a jiddischkeit – vagyis aminek a mai zsidó élethez annyira van köze, mint a Tsikóschnak és a Piroschka Tsárdának a magyarhoz. Lényegében ugyanez történik a Nyári Zsidó Fesztiválon is. (Polnaire)

Legyen zsidó fesztivál- de ne klisékkel teli - ne egy homogén képet adjon el egy magát a magyar zsidóság egészét képviselni akaró szervezet….(legalább a sokszinűséget mutassuk be) ha már a nem zsidók által szervezett fesztiválok aztán végképp a haszid pajeszos, chagallos, klezmeres zsidókra redukálják a zsidó lét ezerféleségét (Eszterle)

OMFG ROTFLMAO. Edvin Marton, és Geszti Péter Dzsungel könyve? Müller Péter Sziámi és Müller “Szeretetkönyv” “Vulgárezotéria” Péter? Korda György és Balázs Klári? WTF? Most akkor tematikájában zsidó a zsidó fesztivál, identitásában, vagy attól, hogy zsidók lépnek fel, vagy attól, hogy esetenként zsidók zsidóságtól teljesen független műveit játsszák? Vagy egyik sem, csak legyen elég ízléstelen, elég bazárimajom? (Tallián Miklós)

A sok fika konstruktív kritika fika után pozitív fordulat! Tessék hajtani!

Mit is mondtunk végül magamagunknak a sok fintorgás után? Például ezt:

De hát amúgy meg tényleg, tessék ellen-zsidófesztivált csinálni, idehozni azt, aki tényleg számít, mondom én itt naiv idealizmussal. Szerintem csak a JP-n eddig megemlítettek közül minden napra jutna olyan, aki megtölt egy normális, jól eltalált helyszínt. (Tallián Miklós)

És a JP offline partnere, a Marom most megcsinálta! Összeraktak egy olyan fesztivált, amelyről tiszta szívből állíthatjuk: ez nekünk szól, flódni.

Ez a fesztivál Monostorapatiban lesz július 26-augusztus 2. között és a nyár egyik legizgalmasabb eseményének igérkezik.

Az egyhetes fesztiválon lesznek külföldi és hazai együttesek, live actek, beszélgetések, workshopok, filmek, DJ-k, Hegyesdi tó, sátrak és/vagy házinénik, emberi pillantok, természet…

Ott lesz a JP is.

Ehhez a fesztiválozáshoz ráadásul kis pénz is elég, ez a buli tényleg nem arról fog szólni, hogy ki milyen üdítőitalt iszik.

Ízelítő a zenékből:

EMUNAH (UK)

ANAKRONIC ELECTO ORKESTRA (FR)

SABBO (ISR)

LAROZ SOUND SYSTEM (ISR)

JAH NATHAN (NL)

Lesz még:
CSÓKOLOM, ZUBOLY, SPECKÓ JEDNO, OPERENTZIA, MONOPHONIC, SAID TICHITI, SZALÓKI ÁGI, HAGESHER, POPIVAN, CHAKRA HACKER, AMA, GRENCSÓ BIO KOLLEKTIVA, SMÁRTON TRIO, SRAYEM, NIGUN, ZOKOGÓ MAJOM, INTERKARATE, CLUB ERA, CHINGA, OPERENTZIA, KVARK

Beszélgetesek: Schiffer András, György Péter, Kornis Mihály, Gerébi György, Vári György (Nagy Levin), Bitter Brunó (shadai), Sturovits Andrea , Csillag Gábor és még sokan mások….

Részletes program és FAQ a Sátoros Ünnep hivatalos honlapján (http://www.satorosunnep.info).
Beszámolók a fejleményekről, tudósítások a fesztivál alatt a JP-n.
Letölthető részletes program PDF-ben is innen.

34 bátor - “Zsidó Fesztivál Mely Flódni”


  1. 1 pilpul

    apropo flodni, lesz koser es kosersztajl bufe.
    a koserbe az egyik nap menujebe nagggyon szeretnenk flodnit, es ha lehet fuszereset.
    LEHET????

  2. 2 fa

    ott leszünk! reméljük most nem lesz az a kicsit “gettó-outsider-fíling”, mint tavaly a nagyvázsonyi sátras koncerteknél, ahol a kapolcsi zsongástól jó messze, elkülönítve a többi programtól volt a mulatság - bár most többjobbnagyobb lesz az egész.
    néhány technikai kérdés:
    - apátiban a PeCsa színpad helyén lesz a dolog?
    - a jegy/bérlet ugyanaz, mint amit majd a völgyben lehet a többi programra kapni vagy ez egész külön van?

  3. 3 Roland

    az elején megijedtem, hogy annyira megtetszett az idei zsidó nyári fesztivál, hogy annak a dícséretét fogod folytatni, hál I-ten nem így lett:) ez biztos jó muri lesz, elég nagy szívás hogy nem érek rá:(

  4. 4 Tallián Miklós

    Azért egy György Péter pódiumbeszélgetés befigyel. :D

  5. 5 vidor

    Szia shadai, ha péerrel szabad hirdetni, mi (VM.komm szívesen vállaljuk a behirdetését, legyünk minél többen. emilem: vidor.eszter@vmkomm.hu

    másban kell e lehet e segíteni?

    e

  6. 6 bazalt

    Ja, de azért lesz, aki bekérdez azt sejtem…

  7. 7 Sutimano

    A Hip Hop Hoodios-t meg sem invitalta senki?:)
    …..
    …..
    …..
    Na jo.
    Ez egyszer megbocsatok…:)

  8. 8 shadai

    Miklós: én fogok moderálni. ;]

  9. 9 pilpul

    “a jegy/bérlet ugyanaz, mint amit majd a völgyben lehet a többi programra kapni vagy ez egész külön van?”

    nem vagyunk egy kasszan kapolccsal.

    tehat kulon van: napkozbeni programok szabadon latogathatok, estetol hajnalig tarto koncertfolyamert kerunk 1000 ft-ot/nap.
    ha vki lekoltozik, erdemes berletet valtani: 8 nap- 6000

    midnenfele gyakorlati info FAQ-ban
    http://www.satorosunnep.info/?page_id=7&language=hu

  10. 10 shadai

    Vidor: nagyon köszi, az egyik főszervező lány fog is keresni! ;]

  11. 11 balagan

    György Péterre én is felkaptam a fejem :D

    amúgy én leköltözöm pár napra előreláthatólag, csak most nyomtatom a programot, hogy eldöntsem melyik 3 nap legyen.

    sátor oder was?

  12. 12 pilpul

    balagan, sator, szallas:
    a jelenlegi allas szerint:

    “Hol tudok aludni?

    Ha ügyes vagy még idejében le tudsz foglalni szállást parasztházban, lásd a szállások menüpontban, de sátrazni egészen biztosan fogsz tudni, ha már nincs hely Monostorapátiban, akkor valamelyik másik völgy faluban.”

    a szallas 3000 ft korul szokott lenni, szinvonala, falusiak kedvessege abszolut valtozo, tobbsegeben vendegszeretok es kivancsiak.

    szallasrol:
    http://www.satorosunnep.info/?language=hu szallas, utazas menupont alatt, van telefonszam is, amit lehet hivni szallas ugyben.

    satorhely
    1. maganhazaknal lehet ezt is kerni
    2. epul, hivjuk a polgarmestert, amint van uj info errol, azonnal felrakjuk az informacios oldalra.

  13. 13 zsófi

    Nekem az Emunah tünt fel, hogy Monostorapátiban fognak játszani legközelebb, de azt hittem, hogy ez Kapolcs (Művészetek Völgye) keretein belül lesz. Ezek szerint nem? De időben egybeesik, ugye? Mert akkor érdemes elmenni mindenképp!:)

  14. 14 martinbácsi

    ez tényleg jól hangzik ;-)

    zsófi,
    ez a Kapolcsi Bűvészeti Napok kísérőprogramja lesz, nem annak keretein belül, de Márta Istvánék tudnak róla és örülnek neki :-)

  15. 15 zsófi

    :)

  16. 16 Trilli

    basszus :( 3.-án megyek haza… hát majdnem… Pedig uuuugy mennék!!

  17. 17 RP

    Remélem jó lesz!
    A szabad ég alatt aludni szabályos?

  18. 18 Malvina

    Ha minden gömbölyű, akkor igen ! :::)))

  19. 19 pilpul

    szabadteri alvas? haaat, vazsonyban volt ra pelda, de nem ajanljuk.
    ez az alternativa tobbnyire jelentosebb alkohol fogyasztas merult fel, mintegy spontan.

  20. 20 Zs.

    Kutyafája, ilyet kihagyni! Valaki utána mindenképp mesélje el, milyen volt a “Tallián Miki megeszi György Pétert reggelire és desszertnek utána Schiffer Andrást tízóraizik” című pódiumbeszélgetés! :-)

  21. 21 Arm.Leg.Leg.Arm.Head

    Ez az ‘Anakronic Electro Orkestra’ nagyon jo, es ugy latom, “live band”. Nem hallottam meg roluk, mar ezert erdemes volt benezni. Lesz egy rakat jazz act is, azt pedig “szeressuk”.
    Jo bulinak igerkezik, szivesen beneznek, az ar is barati ennyi programert, kar, hogy nem vagyok otthon.
    Majd kuldok pozitiv energiat az eteren at. :)

  22. 22 Steve

    Én most egy dolgot nem értek / nem biztos, hogy jól értem. Ha idén minden kapolcskörnyéki programba szeretnék bekukkantani, akkor két külön bérletet kell vennem? Azaz egy nap ha két program érdekel összesen, akkor lehet, hogy két napijegyre leszek megvágódva?

  23. 23 RP

    Hát jó, akkor sátor is kell majd!
    Steve, azt hiszem jól értetted!
    Ezzel kapolcsatban van egy olyan érzésem, hogy sokakban negatív élményként fog megjelenni a külön belépő gyakorlata.

  24. 24 bazalt

    A Kapolcsi programok ingyenesek.

  25. 25 pilpul

    steve, igy van. apatiba az esti programra 1000 ft a beugro (tobbi ingyen), ha jol lattam, a kapolcsiakra 1800/nap. egy estere erdemes egy telepulesen maradni. ezert is szerveztunk ket parhuzamos helyszint: akit esetleg nem buvol el a koncert, a muvhaznal mozizhat 1-ig.

  26. 26 pilpul

    bazalt teved. a biztonsag kedveert megkerdeztem a kapolcsi szervezoket, hatha en neztem el: van setalojegy 300 ft-ert es 1800 a napijegy.

  27. 27 Steve

    Kár. Évek óta minden napom kapolcs-apáti ingázással telt, ez így idén nyilván nem lesz praktikus.
    Nem tudjátok, az egyéb apátibeli programok (platán, blueskocsma) maradnak?

  28. 28 balagan

    na megszületett a döntés, szombatra és vasárnapra megyek le és hétfőn jövök haza.
    kocsival megyek, úgyhogy van még 4 hely, jelezzen az a sabbat-szegő, aki csatlakozna.
    plastik02@gmail.com

  29. 29 F�szeres Eszter

    Tényleg írtad, bocsánat! Persze hogy lehet!
    Flódni rendel.
    :-)

  30. 30 pilpul

    steve, palatn blueskocsma: igen, marad, amikor lent voltunk terepszemlen, a helyiek erre kuloon felhivtak a figyelmunket.

  31. 31 Steve

    Akkor jó. Sőt, ti is jól jártok. Törzshely, kulthely mindkettő. Ha nem lenne, sokan nem dekkolnánk apátiban. Ha nem tennénk, nem jönne átlag kétnaponta az ötlet, hogy “fú, épp ez megy a sátoroson, nem ugrunk be?”, így viszont fix, hogy mindig ez lesz. Éljen. :+)

  32. 32 pilpul

    nyilvan. minel tobb es tobb tipusu program van egy helyen annal jobb.

  33. 33 eszté

    Aztán majd írjatok sokat és részletesen róla, h. milyen volt! Jó fesztiválozást!
    Sz. T.

  34. 34 zsófi

    Meg akartam nézni az Emunahot, de látom, hogy ma van..:( Már nem érek oda. De szivesen megnézném a maradék Kapolcsot, meg ezt a rendezvényt is, csak most nincs mozgósítható társaságom erre. Ha valaki hasonló cipőben jár, jelezzen gyorsan.
    Csapódnék!:)

Légy bátor!