A zsidózásról

Az elõítélet címû klasszikus mûvében Gordon Allport a következõ párbeszédet idézi:

Mr.X: Az a baj a zsidókkal, hogy kizárólag a saját csoportjukkal törõdnek.
Mr.Y: A közadakozási kampányok nyilvántartásai szerint azonban bizonyítható, hogy a zsidók létszámukhoz képest sokkal nagylelkûbben adakoznak a közösség jótékonysági céljaira, mint a nem zsidók.
Mr.X: Ez csak azt mutatja, hogy mindig is igyekeztek mások jóindulatát megvásárolni, és állandóan beavatkoznak a keresztények ügyeibe. Csak a pénzen jár az eszük, ezért van annyi zsidó bankár.
Mr.Y: Egy nemrég elvégzett vizsgálat viszont azt mutatja, hogy a zsidók száma a banküzletben elhanyagolható, sokkal több nem zsidó bankár van az országban.
Mr.X: üppen arról van szó; tisztességes üzletbe nem merészkednek, annál több van belõlük a filmiparban és az éjszakai lokálok tulajdonosai között.

Ismerõs? Ez a párbeszéd jobban megvilágítja az elõítélet rosszindulatú természetét, mint ezernyi meghatározás. Az elõítélettel rendelkezõ Tomcat Mr.X tulajdonképpen azt mondja: Hagyjanak engem békén a tényekkel, én döntöttem.

De mi is az “elõítélet”?

Allport az elõítéletet a következõ módon definiálja: “Kedvezõ vagy kedvezõtlen érzés egy személy vagy dolog vonatkozásában, mely megelõzi a tényleges tapasztalatot, illetve nem azon alapul.”

Az elõítélet az egymásról alkotott képek megmerevülése, igazodó érvrendszerrel alátámasztva.

A “tudás” alkalmazója ennek az érvrendszernek túlzott valószínûséget tulajdonít, – hiszen csoportjában tanulta - hisz abban, hogy “tudása” bizonyosság, így válik a tudás elõítéletté. Ha bevallaná magának, hogy az, amit pl. a “zsidó” csoport tagjairól tud, nem igazság, vagy nem egészen az, akkor önmagát kellene megkérdõjeleznie, illetve csoportja tudását.

Hogyan mûködik hát akkor ez a dolog?

Az elõítéletes személy számára ez a tudás “pontos és igaz ismeretként” jelenik meg, ennél fogva nincs szükség revízióra. Végkövetkeztetés számára: a szóban forgó csoport tagjai lényegében: “mind egyformák”. A csoportról alkotott képbe bele nem illõ tagok pedig a “kivételt” képezik. (Mindannyian ismerjük a mondást: A kivétel erõsíti a szabályt.) Ez egy igen egyszerû érvelési fogás, mely lehetõvé teszi az emberek számára, hogy a legellentmondóbb bizonyítékok láttára se adják fel elõzetes ítéleteiket, ne kelljen a már létezõ kategóriáit megváltoztatni, esetleg megszüntetni. Ez a kivételek elismerésének a trükkje. Pl. ilyen a “Weisz nénizés”. Ez a fogás lefegyverzõ hatású. Miután kizárjuk a néhány kedvezõnek megítélt esetet (”szegény Weisz néni a 7. kerületben”), az összes többi zsidó számára fennmarad a skatulya. Az történik, hogy az ellentmondó bizonyítékokat nem engedjük tudatosodni és megváltoztatni az általánosítást, hanem látszólagos elismerést nyerve lényegében kizárulnak belõle. Ezt a felfogást nevezi Allport “bekerítésnek”.

Amikor egy tény sehogy sem illik bele egy szellemi keretbe, a kivétel elismerést nyer, de a terület azonnal bekerítõdik, hogy ne maradjon rajta rés.

Ravasz! De hogyan lehet ez hihetõ sokak számára?

A hibás és rugalmatlan általánosításoknak “hihetõnek” kell lenniük, hogy a csoport tagjai azt elismerjék igazságnak. Ennek a hihetõségnek a biztosítása a gondolat egyszerûsége. Tehát a sztereotípiák, az elõítéletes általánosítások mindig feketén-fehéren mutatnak be bizonyos jellemvonásokat. (Pl. a skótok zsugoriak, a négerek koszosak, a cigányok nem szeretnek dolgozni és mind bûnõzésbõl élnek, a magyarok vendégszeretõk, a zsidók pedig “ügyeskedõk” stb.) Mindezek a vélemények alapulhatnak mások által közölt információkon, lehet torz valóságalapjuk, (amikor elszigetelt esetekbõl vonunk le következtetéseket) de elõfordul, hogy létezõ, apró különbségeket nagyítunk fel.

ün sokféle zsidót ismerek, van ilyen is és olyan is.. Vagy nem?

Persze, hogy sokfélék a zsidók is (még mennyire! épp errõl szól ez a blog is). A fenti “lényegi hasonlóság” elõfeltevéséhez társul azonban a változatlanság elõfeltevése is, miáltal az elõítéletes tudás által megjelenített “babók”, mint idõtlen, egynemû egység jelennek meg, kiiktatva az emberi állapotokra kiváltképpen jellemzõ idõbeli változékonyság, szüntelen alakulás, bizonytalanság és szabadság elemeit.

Ebben az értelemben véve az elõítéletes tudás elõfeltevései dehumanizálják (embertelenítik) a megítélt csoportot, a tárgyi világ részévé fokozzák le, mellyel kapcsolatosan az eszközhasználat, a cselekvõ kénye-kedve szerint alakítható manipuláció szabályai lesznek érvényesek.

Miben mutatkozhat meg az elõítéletesség? Már a szó is az?

Az elõítéletesség megmaradhat az érzések szintjén, de kifejezésre juthat a viselkedésben is. Széles skáláról van szó, melynek egyik végpontját a viselkedés magatartásként jellemezhetõ megnyílvánulás, másik végpontját a megsemmisítõ célzattal eltervezett és kivitelezett cselekvés képezi. E skála mentén többfajta viselkedést különböztethetünk meg:

1. Szóbeli elõítéletesség: biztosan mindenki találkozott olyan mondattal, hogy “zsidó de tisztességes” (”magyar de nem lusta”, “cigány de rendes”). Látszólag ugye a felvilágosultság, sõt filoszemitizmus pózában tetszeleg, aki ezt mondja. De ha belegondolunk, akkor egyértelmû, hogy azt a rejtett elõítéletes szerkezetet mozgósítjuk a kommunikáció során, miszerint “ha vannak is kivételek, de lényegében minden zsidó tisztességtelen”. Súlyos formája a szóbeli elõítéletességnek, amikor valaki nyíltan és gátlástalanul fogalmaz meg idegenkedést és ellenérzést magába foglaló kijelentéseket, nem is beszélve a szitkozódás, rágalmazás, vádaskodás beszédaktusairól, melyek az elõítéletes magatartás társas cselekvésbe hajló változatai. Ez esetben, aki a hallgatást választja, s nem utasítja vissza az efféle kijelentéseket, óhatatlanul is cinkosságot vállal némaságával.

2. Elkerülés: a “babókkal” szembeni elõítéletek által motivált félrehúzódás, kikerülés, elzárkózás. Közvetlen “kárt” valóban nem okoz ez sem; ez az elkerülõ stratégia voltaképpen az elõítéletes én védelmeként minõsíthetõ, miáltal mellõzhetõk az elõítéletes megismerési sémát veszélyeztetõ elleninformációk, sõt a hamisan értelmezett türelem önáltató motívumai is feltünedeznek. Allport írja: “gyávaság, konformizmus, struccmagatartás jellemzi ezt a fokozatot, mely semmiféle biztosítékot nem nyújt arra, hogy alkalomadtán ne alakuljon át türelmetlenséggé, nyíltan megnyílvánuló heves ellenérzéssé az elõítélettel sújtott csoporttal szemben.”

3. Hátrányos megkülönböztetés a mindennapi életben: ebben a fokozatban az elõítéletesség a negatív viszonyulás céltáblájául szolgáló csoport tagjait tudatosan károsítja, szisztematikusan az élet számtalan területére kiterjedõ hátrányos megkülönböztetésben részesíti. Az iskolázás, a politikai, gazdasági részvétel, a gyógykezelés, a szabadidõs létesítmények igénybevétele, a lakáshoz jutás, bevásárlás stb. területein mindenütt megnyilvánulhat hátrányos megkülönböztetés, mely tartós konfliktus forrását képezi az alkalmazók és az érintettek között. Ez nem elmélet csak vagy paranoid spekuláció: a zsidók ennek sokszor elszenvedõi voltak a közelmúlt történelmében is.

4. Hátrányos megkülönböztetés a jogalkotásban: különösen szomorú esete a hátrányos megkülönböztetésnek, ha azt jogszabályok, törvények teszik kötelezõvé, miáltal az elõítéletes elkülönülés messzemenõen intézményesül, s a társadalmi élet meghatározó tényévé válva hathatós akadályává lesz a normális társadalomfejlõdésnek.

5. Testi erõszak: a konfliktus ebben az esetben különösen durva, sokszor véres és tartós következményekkel járó igazságtalanságok szülõje lesz. A hajszák, garázda kilengések, tömegeket sújtó üldözések (pogromok), az elõítélettel sújtott csoportok szemében szent helyek feldúlása, elpusztítása, lincselések, véres megtorlásra ürügyet szolgáló provokációk mind megannyi alkalommal szolgálnak azok számára, akiket a másik csoport tagjaival szemben a gyûlölet annyira elvakít, hogy erõszakos cselekvésre szánják el magukat ártatlanokkal szemben, akiknek csupán annyi a vétkük, hogy “X” helyett “Y” - nak vagy “Z”-nek minõsülnek. Ld: magyarverések Erdélyben, Szlovákiában és Szerbiában vagy a közelmúltban lezajló balkáni háborúk - és akkor a zsidókkal szembeni testi erõszakot nem is említettük,

6. Kiírtás: A csoportközi viselkedés erõszak alkalmazását elõíró forgatókönyvei igen könnyen fajulnak gyilkos akciókká, melyek kivitelezését megkönnyíti az elõítéletes megismerésre eredendõen jellemzõ dehumanizációs összetevõ.

JP konklúzió

“Okos dolog fontosnak lenni, de a legfontosabb dolog okosnak lenni.” (kínai mondás).
Legyél okos, ne hagyd, hogy mások manipuláljanak; most, hogy már ismered a fent leírt kommunikációs trükköket, ne dõlj be ezeknek!
Fogadd óvatosan, ha valakik leegyszerûsítenek összetett problémákat és mások ellen gyûlölködnek.
Tájékozódjál, olvassál, beszélgessél, kérdezzél. Akár itt is.

—

További olvasmányok, felhasznált irodalom:

Gordon Allport: Az elõítélet (Osiris Kiadó, Bp. 1999.)
E. A. Aronson: A társas lény (KJK-Kerszöv, Bp. 2001.)
Csepeli György: …és nem is kell hozzá zsidó (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1990.)
Kovács András (szerk.): A modern antiszemitizmus (�?j Mandátum, 1999)
Erving Goffman: Stigma és szociális identitás (in: Erõs F. (szerk.): Megismerés, elõítélet, identitás, 1998.)

Kapcsolódó írások:
Divergens érvelés (Tallián Miklós)
Hej zsidó, zsidó (Uj Péter)
Eroica I (Tóta W. Árpád)

[szerk.: shadai]