
Megszakítjuk adásunkat. Irán legfelsőbb, teokratikus irányító szervezete, az Örök Tanácsa nem csak a választási folyamat felülvizsgálatát rendelte el a múlt hét végén, hanem saját bizalmasának, Ahmadinezsád “elnök”-nek a nemzetbiztonsági átvilágítását is. Ekkor derült ki, hogy A. a Moszad szolgálatában áll. A. ugyanis már az Iszlám Forradalom előtt betért a Chabad akkori iráni főhadiszállásán. A Moszad vezetője, Meir Dagan, akit épp iráni kapcsolatai miatt erősítettek meg a minap újabb egy évre a tisztségében, izraeli vadászgépekkel Jeruzsálembe menekítette Ahmadinezsádot (nevezzük most már nevén: Ávigdor ben Ávráhám-ot), aki a Minchá elmondása után nemzetközi sajtótájékoztatót tartott (képünk is ekkor készült). Dagan is nyilatkozott a médiának, őszintén sajnálva az iráni eseményeket, melyek egész évtizedek fáradozásait látszanak meghiúsítani. “Egy sor ügynökünk, így pl. az Őrök Tanácsának három tagja is a lebukás közvetlen közelébe került. Ahmi, akarom mondani Avigdor barátunk esetében még az volt a szerencsénk, hogy Teheránban volt, s onnét gyors, rajtaütés szerűen, perzsául kitűnően beszélő pilótáink és ügynökeink kihozták. Köszönjük, fiúk!” A Magyar Nemzet újságírója, Balogh Benedek Tódor ekkor azzal a kérdéssel fordult Daganhoz, hogy a Jobbik európai képviselői közt van-e a Moszadnak Ahmadinezsádhoz fogható ügynöke, de Dagan “munkatársnőnk” biztonságára hivatkozva a közvetlen válaszadástól elzárkózott. Baló György ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta közölni a Kajmán szigeteken ezzel összefüggésben a napokban napvilágot látott, szociológusi kérdésre utalva, hogy emberi jogi és erkölcsi megfontolásokon túl többek között “ezért” sem verte a feleségét.
(via Kajmánsziget)





mindig is sejtettem valami ilyesmit. Ez a Moszad mindenre képes!!! Nyilvánvaló hogy az egész Iráni történet csak elterelő hadművelet. Elterelő hadművelet melynek célja hogy az európai országok ne vegyék észre h. a zsidók szép csendben áttelepüljenek Mo.-ra!!!!!! Pl. az én nagynénémék augusztusban már jönnek is!!! igaz h. csak 2 hétre :-((
Szerintem meg Ahmedinedzsad a Gólem!
Lehet kicsi, sárszínű és rondácska, de Bajnok, a külső nem minden :))
Mi van????? Ez most igaz??
én már csak azt várom, morvai krisztina mikor bukik le. tök egyértelmű, hogy ő is moszad ügynök. (meg szerintünk leszbikus is, de ez most mellékes)
hu… majdnem megettem…. :-)
de egynek jo volt… :-)
:D
akkor most tessék elgondolkodni ezen a bezáráson, jó?
Én is majdnem megettem :-D
Éljen az utolsó utáni poszt!
Olyanok leszünk, mint az Illés.
Tüzes szekéren hajtunk a mennyekbe?
Hát szoktam én tréfálkozni?
T.Charlie! Elnézted a naptárt! Június vége, és nem április 1. van!
Ez jó volt, köszi. :)
Kedves Zoli,
én a Luáchot használom, nem is értem, mi az a június, április. Ki sem írom az idézett hónapneveket, mert vallásos zsidóként nem vehetem ajkamra, tollamra római istennők nevét (Ex. 23:13). Szeptemberről, októberről, novemberről és decemberről vagyok hajlandó csupán tárgyalni. Azokra kedvezményt is kaphatsz.
De örülök Nektek !!!
Amúgy milyen az idő a Kajmánszigeteken ?
Kedves Charli! Azt hittem, hogy leberálisabb vagy!
LEberalis valóban nem vagyok, inkább nierenális, sőt inkább gallenális, olyan epések a megjegyzéseim.
szörnyű dolgok vannak most Iránban… :(:(
De azért jó látni, hogy a nép egy része nem kér Mahmoudból.
ÉS VALÓBAN! :DDD
Valaki megizélgette a linkjeimet, kösz érte:))
http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/middleeast/iran/6256173/Mahmoud-Ahmadinejad-revealed-to-have-Jewish-past.html
és igen, igaz, ha egy zsidó hülye, akkor nagyon hülye….
Bizony, a JP hozta le először ezt a hírt. Ennyit a hírversenyről! ;]
Ahhha, akkor itt a képen éppen coming outol.
Wanna make aliyah?
Yeridah. Mert hogyan is élhetne askenázi zsidó Izraelben. Az ilyesmi önellentmondás. A szfárd zsidó pedig éljen csak Szfárádban!
Shadai miért vetted le a videót Szalacsi, appardon Molnár Oszkárról? Azért ez ölég súlyos, mert nem egy magányos futóbolond hablatyolása, hanem egy polgármesteré, akinek politikai hatalma van (ugye ez a “riport” is a helyi tévében történt), egy testület vezetője, helyi rendeleteket hozathat, nagy súllyal beleszólhat a törvények, rendeletek végrehajtásába, közpénzek felett rendelkezhet stb. És annak a pártnak a tagja, aki jövő tavasszal tarolni fog, és amely pártnak egy szava nincs a polgi ámokfutásához.
Nem Shaddai volt, hanem a Fidesz mindenhová elérő keze (Viktor dálgárukij.)
Chág smini áceret száméách, ribjátá!
Jól van Charlie:)), de akkor is érdekel, hogy Shadai miért szedte le a videót. Vagy úgy is kérdezhetném, hogy miért tette fel? Az a benyomásom (de ez szigorúan csak szubjektív vélemény!), hogy nem ugyanaz okból tette fel, majd vette le. Elsőre mintha viccesnek találta volna, mint egy Szalacsit, másodjára pedig azzal szembesült, hogy mégse magányos futóbolond, hanem ma Mo.-n a legerősebb párt parlamenti képviselője és polgármester. És ekkor már utálatosnák látta. De hangsúlyozom ez az én verzióm, érdekelne a Shadaié.
Amit meg utána írtál sajnos nem értem:(((, de biztos úgy van, ahogy írtad:))
Nem szedtem le, hanem, ahogy Charlie is írta, a Fidesz jogászai szedették le a YouTube-ról.
Találtam új linket ahhoz a videóhoz, cseréltem a kajmánsziget posztban a forrást:
http://kajmansziget.tumblr.com/post/207495986/oszb-a-zsid-nagyt-k-r-l-oszb-leleplez-a
Viktor dálgárukij = Hosszúkezű Viktor. Onnét tudom eztet ororszul, vagy ahhoz nagyon hasonlóan, mert mög köllött nekem, mint büdös kölkének, tanulnom, hogy, aszongya, Jurij dálgárukij ásznávál Moszkvu. (Hosszúkezű György alapította Moszkvát.) Furcsa volt persze, hogy Jurij miért nem táváris, de ezek a subtilisebb politikai kérdések akkor még nem foglalkoztattak huzamosabb ideig.
én meg már azt hittem hogy tudatosan kiszaladt a fidesz a széljobra hogy majd utána jöhessen vissza középre… Mint ahogyan ezt eddig is tették… Szét vannak esve ezek a gyerekek…
Van ennél jobb is, Bábel Balázs érseknek ez jutott eszébe október 6. kapcsán Aradon, a magyar szabadságharc vértanúit méltatván:
Ma is ki vagyunk szolgáltatva a nagyhatalmaknak, de még attól is rosszabbnak: a személytelen pénz uralmának. Nem hadsereget küldenek ránk, hanem a karvaly tökét…
Csak most vettem észre, hogy ki ez a Molnár Oszkár!
http://www.youtube.com/watch?v=x5fv_PMLD1c
karvaly:
“Noha egészben véve kis madár, igen nagy rabló és ez villogó sárga szeméből azonnal kitetszik”
:)))
Shadai! Hát meg áll az eszem! Aszittem ez vicc, amikor Charlie írta, mert őnála sose tuggya az ember, hogy mikor viccel, mikor komoly:))
Kifutott, mint a fazékból a tej.